Marton Adrienn-nel, Pataky Péterrel és a hét gasztrobloggerrel mostantól még ízesebb az élet

Pizzalabdák, a tökéletes partifalatok

Kis labdacsok, belül fűszeres paradicsomszósszal, kolbásszal és mozzarellával, kívül pedig parmezánnal. Kínáljátok magában, vagy tálaljatok kedvetek szerint mártogatóst mellé. Indulhat a kora nyári parti!

Hozzávalók (4 személyre):

A tésztához:

25 dkg kenyérliszt

fél csomag instant élesztő (vagy 1/4 kocka friss, felfuttatva)

3 evőkanál olaj

1/2 kávéskanál só

1,5 dl langyos víz

A töltelékhez:

2 evőkanál olaj

1 gerezd fokhagyma

8 dkg paradicsomsűrítmény

víz, só

bazsalikomlevelek, 1-1 ág oregánó és kakukkfű

6-8 dkg kolbász

6-8 dkg mozzarella sajt

A tálhoz és a tetejére:

1 teáskanál olaj

1 púpozott evőkanál vaj

parmezán sajt

Elkészítés

A tészta hozzávalóit egy nagyobb tálba mérjük. Alaposan összedolgozzuk, megdagasztjuk, majd letakarva, meleg helyen a duplájára kelesztjük.

Közben elkészítjük a szószt. Egy kis lábasban felhevítünk 1,5 evőkanál olajat, majd a lereszelt fokhagymát párolni kezdjük rajta. Hozzáadjuk a paradicsomot, vízzel és a maradék olajjal hígítjuk. Megsózzuk, majd beletesszük a felcsíkozott bazsalikomleveleket, valamint az oregánó és a kakukkfű lecsipkedett leveleit. Pár perc alatt összefőzzük.

A megkelt tésztát lisztezett felületen átgyúrjuk, kinyújtjuk, majd nagyobb méretű pogácsaszaggatóval kiszaggatjuk. Kb. 20 db korongot kell kapnunk. A korongok számával megegyező számú karikát vágunk a kolbászból, illetve a sajtot is ennyi kockára vágjuk.

A korongokat kézzel, a széleket kifelé húzva, körben még egy kissé tovább nyújtjuk. Mindegyiket megkenjük a paradicsomszósszal (a széleket üresen hagyjuk), teszünk rá 1-1 karika kolbászt és 1-1 kocka mozzarellát. A széleket felül összecsípjük, jól összenyomkodjuk, gombóccá formáljuk.

Egy nagyobb méretű sütőtálat kikenünk olajjal. Belehelyezzük a labdákat (érjenek össze), és 10 percet hagyjuk állni. Ezután a vajat megolvasztjuk, enyhén megsózzuk, és lekenjük vele a labdák tetejét. Végül alaposan megszórjuk reszelt parmezánnal.

A hagyományos pizzánál alacsonyabb hőfokon és tovább sütjük: 180 fokra előmelegített sütőben kb. 20-22 perc kell a labdáknak. Melegen tálaljuk.

Megosztom barátaimmal

Szerkesztőink kedvencei

Epres-túrós bécsi palacsinta

Mi lehet még jobb, mint a túrós palacsinta? Például az, ha kockáztok bele epret, fellazítjátok tojásfehérjehabbal, majd az egészet sütőtálba sorakoztatjátok, nyakon öntitek vaníliás-tejes öntettel, és sütőbe toljátok. Egy finom tavaszi zöldségleves után tökéletes második fogás!

Spenótos-sajtos kosárkák

Amilyen gyors, annyira finom! Mindig legyen a hűtőtökben egy csomag leveles tészta, így ha váratlan látogatók jelentkeznek be, ripsz-ropsz készíthettek mutatós vendégváró falatokat. Egy pohár fehérborral vagy egy jó hideg fröccsel egyszerűen tökéletes!

Sós császármorzsa

Ha azt mondom, császármorzsa, legtöbbeteknek biztosan az édes, vaníliás, porcukorral meghintett, baracklekvárral tálalt finomság jut eszébe. Én viszont sósan is nagyon szeretem, jól lepirítva, baconnel, zöldségekkel készítve. Ebből a mennyiségből két nagyobb adag lesz, vagy 4 személyre elegendő köret.

Napi ajánlatunk

Top videók

Sonkás-bulguros töltött kaliforniai paprikák

Könnyű ebéd vagy vacsora a sütőből. A receptből az is kiderül, hogy miért érdemes elősütnöd a paprikát.

Almás rizsfelfújt

Őszi desszert, amely egy tartalmas leves után 2. fogásként is megállja a helyét.

Duplasajtos tepsis bucik

A hot dog kiflit akár így is felhasználhatod!