Mert hamburger nemcsak hamburgerzsemléből készülhet..
Ez a recept a hagyományos ízek és a mai gasztrotrendek találkozása, a kefires zalai prósza burger formát ölt, finom feta sajtos húspogácsa kerül bele, mindezt pedig egy könnyű, ugyancsak kefirrel krémesített saláta teszi még ellenállhatatlanabbá. Ugye, hogy hamburger nemcsak hamburgerzsemléből készülhet?
Hozzávalók (4 személyre):
A prószához:
40 dkg burgonya
1 gerezd fokhagyma
1 dl kefir
liszt
só
kevés olaj a sütéshez
salátalevelek a tálaláshoz
A húspogácsákhoz:
15 dkg csirkemellfilé (vagy csirkecombfilé)
5 dkg feta sajt
2 dkg parmezán sajt
1 gerezd fokhagyma
1 teáskanál morzsolt kakukkfű
só, őrölt fekete bors
kevés olaj a sütéshez
A salátához:
fél kígyóuborka
3 paradicsom
1-1 kis marék fekete és zöld olajbogyó
fél-1 kis fej lila hagyma
4-5 mentalevél
kevés citromlé
1 kis pohár kefir
- A prószához a burgonyákat meghámozzuk, kisebb lyukú reszelőn lereszeljük, majd összekeverjük a megpucolt, lereszelt fokhagymával, a kefirrel és annyi liszttel (kb. 4 csapott evőkanál), hogy összeálljon a massza. Sóval ízesítjük.
- Egy serpenyőben kevés olajat hevítünk, majd kanál segítségével a masszából lapos prószákat formázunk az olajba. Egyszer megfordítva átsütjük mindet. Tálalásig konyhai papírtörlőre szedjük.
- A húspogácsákhoz a felkockázott csirkemellfilét késes aprítóba tesszük, majd krémesre törjük a fetával, a reszelt parmezánnal, a megpucolt, lereszelt fokhagymával, a kakukkfűvel, valamint sóval és borssal. 4 lapos fasírtot formázunk belőle, majd serpenyőben, kevés felhevített olajon átsütjük azokat. Tálalásig papírtörlőre szedjük.
- A salátához a megmosott, felkockázott uborkát és paradicsomot keverőtálba szórjuk. Hozzáadjuk a darabolt olajbogyókat, a finomra vágott lila hagymát és a felcsíkozott mentát. Kevés citromlével frissítjük az ízét, végül hozzákeverjük a kefirt.
- A prószákat kettesével, salátalevelekkel, húspogácsákkal és salátával megtöltve, fa pálcikával összetűzve tálaljuk, a többi salátát a burgerek mellé kínáljuk.