Marton Adrienn-nel, Pataky Péterrel és a hét gasztrobloggerrel mostantól még ízesebb az élet

Toroskáposzta Pataky módra

Adásban volt: 2016. November 4.
A recepthez tartozó videó
2016. November 4.

Hozzávalók

  • 50 dkg oldalas
  • 50 dkg csülökhús
  • 10 dkg füstölt szalonna
  • 1 kg savanyú káposzta
  • 3 fej hagyma
  • 10 gerezd fokhagyma
  • 2 db babérlevél
  • frissen őrölt bors
  • 1 fehér cipó

Elkészítés

1. A káposztát előmelegített sütőben megpirítjuk, ha túl sós, előtte öblítsük le, majd facsarjuk ki belőle a vizet.

2. A szalonnát megszabadítjuk a bőrétől, majd csíkokra vágjuk, és negyobb méretű lábosban pirítani kezdjük. Hozzáadjuk a felkockázott hagymát is.

3. A csülköt és az oldalast feldaraboljuk, betesszük a piruló szalonnánk és hagymánk mellé.

4. Sózzuk, borsozzuk, majd a megroppantott fokhagymagerezdeket is hozzáadjuk. Fedő alatt, alacsony lángon legalább 2 órát pároljuk. Ha a levét elfőtte, kevés vizet, vagy sört adunk hozzá.

5. A káposztát 20 percenként átforgatjuk, hogy egyenletesen piruljon.

6. A megkaramellizálódott, átpirult káposztát összekeverjük a megpuhult hússal, majd forralunk egyet rajta, hogy az ízek összeérjenek.

7. Néhány szelet ropogós kenyérrel tálaljuk.

5/5
Értékeléshez jelentkezz be vagy regisztrálj.
Megosztom barátaimmal
Pataky Péter

Pataky Péter receptje

Szerkesztőink kedvencei

Roppanós, fűszeres paradicsomos káposzta

Roppanós, fűszeres paradicsomos káposzta

Ez a paradicsomos káposzta nem az a paradicsomos káposzta, amit a menzákról ismerünk. Ez roppan, finoman fűszeres, paradicsomos és nagyon finom!

Napi ajánlatunk

Top videók

Sonkás-bulguros töltött kaliforniai paprikák

Könnyű ebéd vagy vacsora a sütőből. A receptből az is kiderül, hogy miért érdemes elősütnöd a paprikát.

Almás rizsfelfújt

Őszi desszert, amely egy tartalmas leves után 2. fogásként is megállja a helyét.

Duplasajtos tepsis bucik

A hot dog kiflit akár így is felhasználhatod!