Marton Adrienn-nel, Pataky Péterrel és a hét gasztrobloggerrel mostantól még ízesebb az élet

Sushi burrito

Sushi vacsit valaki? Gyorsan elkészül.
2018. September 3.

Sushit általában különleges alkalmakkor eszünk, pedig otthon, néhány hozzávaló segítségével is el tudjuk készíteni a sajátunkat. Ennek egy könnyebben csomagolható, akár munkába, vagy iskolába is magunkkal vihető változata a burritoként elkészített sushi tekercs.

Hozzávalók

4 tekercshez
  • 20 dkg rizs
  • 4 db nori lap
  • 10 dkg füstölt lazac
  • 5 dkg kígyóuborka
  • 8 dkg avokádó
  • 8 dkg csemegekukorica
  • szójaszósz

Elkészítés

A rizst kétszeres mennyiségű vízben, fedő alatt puhára, ragacsosra főzzük.

A kígyóuborkát alaposan megmossuk, majd hosszanti irányban csíkokra vágjuk. Az avokádót ketté vágjuk, kikanalazzuk a héjából és felszeleteltjük.

A megfőtt rizst hűlni hagyjuk, majd langyosra hűlve egyenletesen eloszlatjuk a nori lapok kevésbé fényes felszínén úgy, hogy a lap egyik végében legalább 1 cm-t szabadon hagyunk.

A rizsre sorakozatjuk egymás mellé a töltelékeket, a lazac szeleteket, az avokádót, az uborkát és a kukoricát. A nori lap végétől kezdve elkezdjük olyan szorosan feltekerni a tekercset, ahogy csak tudjuk anélkül, hogy kifolyna a töltelék. A végén a szabadon hagyott felület segítségével „összeragasztjuk” a tekercset.

Sütőpapírba csomagoljuk a tekercset, a végeket összecsípve és behajtva. Egy éles kés segítségével középen kettévágjuk és szójaszósz mellett tálaljuk.

Megosztom barátaimmal

Szerkesztőink kedvencei

Aszalt paradicsom szósz

Aszalt paradicsom szósz

A jól ismert zöld pestot más alapanyagokból, más színekkel, otthon is elkészíthetjük. Ebben szószban az aszalt paradicsom jellegzetes íze dominál.
Három paradicsomos tészta

Három paradicsomos tészta

Az olaszok szerint egy jó paradicsomos tésztának nincs párja. Pláne, ha három különböző fajta paradicsommal készül. Ezt most én is leteszteltem.
Paradicsomos sült padlizsán

Paradicsomos sült padlizsán

Hogy készítsük el a padlizsánt, ha már unjuk a jól megszokott krémet és a töltött változatot? Hát így! Szeletekre vágva, paradicsommal összesütve, fetával megszórva nem csak finom, de látványos köret is lesz belőle.

Napi ajánlatunk

Top videók

Sonkás-bulguros töltött kaliforniai paprikák

Könnyű ebéd vagy vacsora a sütőből. A receptből az is kiderül, hogy miért érdemes elősütnöd a paprikát.

Almás rizsfelfújt

Őszi desszert, amely egy tartalmas leves után 2. fogásként is megállja a helyét.

Duplasajtos tepsis bucik

A hot dog kiflit akár így is felhasználhatod!