Marton Adrienn-nel, Pataky Péterrel és a hét gasztrobloggerrel mostantól még ízesebb az élet

Olajbogyós-spenótos tojásfelfújt

Klassz meleg reggeli, amelyből egy kis kolbász sem maradhatott ki.
2020. January 9.

A tojás az egyik nagy kedvenc, ha reggeliről van szó. Nem csoda, hiszen táplál és laktat, egy finom tojásos napindító után garantáltan nem leszünk éhesek ebédig. Készülhet belőle rántotta, tükörtojás, főzhetjük lágyra és keményre. Ha pedig kicsit több időnk van, ezt a felfújtat is összedobhatjuk. 

Hozzávalók

2 nagyobb adaghoz
  • 1 evőkanál olívaolaj + a sütőformák kikenéséhez
  • 10 dkg kolbász (ha szükséges, lehéjazva)
  • 1 gerezd fokhagyma
  • 10 dkg bébispenót
  • 10 dkg magozott, fekete olajbogyó
  • só, őrölt fekete bors
  • 4 tojás
  • 10 dkg natúr vagy tejszínes krémsajt
  • 10 dkg tejföl
  • fél dl tej

Elkészítés

 

Egy serpenyőben felhevítjük az olajat. Rádobjuk a félkarikára vágott kolbászt, sütni kezdjük. Mehet hozzá a megpucolt, lereszelt fokhagyma, majd a bébispenót. Ezután már csak éppen addig sütjük, amíg a spenótlevelek megfonnyadnak, közben sózzuk, borsozzuk. 

Két egyszemélyes sütőformát kikenünk kevés olajjal, és elosztjuk benne a keveréket. 

Közben a tojásokat kikeverjük a krémsajttal, a tejföllel és a tejjel, sózzuk, borsozzuk. A kolbászos keverékre öntjük. 180 °C-ra előmelegített sütőben magasságtól függően 20-25 perc kell a felfújtaknak. Melegen tálaljuk.

Megosztom barátaimmal

Szerkesztőink kedvencei

Burgonyás vöröslencse-főzelék

Burgonyás vöröslencse-főzelék

Ne csak január 1-jén fogyassz lencsét!
Tejberizzsel töltött almák

Tejberizzsel töltött almák

Békebeli ízek a tányéron.
Tojáslikőrös golyók

Tojáslikőrös golyók

Pár perc munkával finom süti, persze csak felnőtteknek!

Napi ajánlatunk

Top videók

Sonkás-bulguros töltött kaliforniai paprikák

Könnyű ebéd vagy vacsora a sütőből. A receptből az is kiderül, hogy miért érdemes elősütnöd a paprikát.

Almás rizsfelfújt

Őszi desszert, amely egy tartalmas leves után 2. fogásként is megállja a helyét.

Duplasajtos tepsis bucik

A hot dog kiflit akár így is felhasználhatod!