Marton Adrienn-nel, Pataky Péterrel és a hét gasztrobloggerrel mostantól még ízesebb az élet

Kapros-sajtos töklepény

Annyira nyári, annyira könnyed!
2018. July 20.

Igaz, hogy a tök sütése miatt nem a legrövidebb idő alatt elkészíthető receptek sorába tartozik, de azt hiszem, megéri a ráfordított időt! Ha hús mellé szánjátok köretnek, nyugodtan hagyjátok el belőle a kolbászt.

Hozzávalók

4 személyre
  • 1 db főzőtök (kb. 1 kg 20 dkg)
  • só, olívaolaj
  • 15 dkg edami sajt
  • 4 tojás
  • 2 dl tej
  • 15 dkg liszt
  • 10-15 dkg kolbász
  • 1 nagy csokor kapor
  • őrölt fekete bors

Elkészítés

A tököt megmossuk, hosszában kettévágjuk, magjait eltávolítjuk. Megszórjuk sóval, beecseteljük olajjal, majd 180 fokra előmelegített sütőben puhára sütjük. Mikor elkészült, kiöntjük belőle a felesleges nedvességet, és megvárjuk, hogy kihűljön. Ezt követően villával kikaparjuk a tökhúst.

A sajtot lereszeljük, összekeverjük a tojásokkal, a tejjel, a liszttel és a tök húsával. Hozzáadjuk a kis kockákra vágott kolbászt, a leszárazott, finomra aprított kaprot, valamint sózzuk, borsozzuk.

A masszát közepes méretű, sütőpapírral bélelt tepsibe simítjuk (ne legyen túl magas a tészta!), és 180 fokos sütőben kb. 50-55 perc alatt készre sütjük. A formában hagyjuk kihűlni, csak ezt követően szeleteljük fel.

0/5
Értékeléshez jelentkezz be vagy regisztrálj.
Megosztom barátaimmal

Szerkesztőink kedvencei

Ezt készítsd nyári bulikra: focaccia

Ezt készítsd nyári bulikra: focaccia

Puha, finom olívaolajos, feltétje lehet zöldséges, hagymás, húsos vagy akár burgonyás. Először egy tengerparti kis pékségben vásároltam Olaszországban, azóta gyakran készítem itthon is.
Sült újburgonya fokhagymás aiolival

Sült újburgonya fokhagymás aiolival

Chips+mártogatós. Tuti páros, főleg, ha sültkrumpliról van szó.
Saslik vele sült burgonyával

Saslik vele sült burgonyával

A nyári grillszezonban akkor sem kell elkeseredni, ha éppen nincs időnk begyújtani a grillt. Ilyenkor kedvencünket, a saslikot sütőben sütöm, krumpliágyon. A burgonya a csípős kolbásztól, tarjától és szalonnától nem szárad ki, ráadásul az íze is nagyon-nagyon finom lesz.

Napi ajánlatunk

Top videók

Sonkás-bulguros töltött kaliforniai paprikák

Könnyű ebéd vagy vacsora a sütőből. A receptből az is kiderül, hogy miért érdemes elősütnöd a paprikát.

Almás rizsfelfújt

Őszi desszert, amely egy tartalmas leves után 2. fogásként is megállja a helyét.

Duplasajtos tepsis bucik

A hot dog kiflit akár így is felhasználhatod!