Marton Adrienn-nel, Pataky Péterrel és a hét gasztrobloggerrel mostantól még ízesebb az élet
Fotó: 123RF

Tudtad, hogy Amerikában újévkor a feketeszemű bab a nyerő?

Hogy ne mindig csak a lencséről szóljon minden ilyenkor.
2022. January 2.

Míg mi a lencse-evéstől várjuk, hogy a pénzügyeink végre rendbe jöjjenek, addig Amerika bizonyos részein ugyanezt a csodát a feketeszemű bab hozná el. A jó szerencsét és áldást még a középkorban Afrikában kereshették, ugyanis onnan származik ez a növény. A kereskedelmi útvonalak révén Európába és Indiába is eljutott ez a termés, majd az 1700-as évektől a rabszolgahajók fedélzete a tengerentúlra szintén szállított belőle. Ez a közepes méretű bab főleg az Egyesült Államok déli területén kezdett hódítani, és még az indiánok körében is nagy népszerűségre tett szert. Sokan emiatt hiszik, hogy az őslakosoktól származik ez a babféle.
Sőt, Európában sokáig bab-ellenesség uralkodott: ezt a hüvelyest általában a veszekedéshez társították. Az év végi, illetve év eleji balhék asztalain mindig volt bab, és a rómaiak például abban is hittek, hogy a holtak lelkeit zárták ezekbe a szemekbe. Illetve a szegények eledele volt ilyen, ami szintén nem számított jó ajánlólevélnek. Amerika fent említett államaiban a rabszolgák táplálékaként szolgált, illetve állati takarmányozásra is használták. Ám aztán a Hoppin’ John nevű ételben – rizzsel és disznóhússal – viszonylag komoly népszerűségre tett szert.

Ide kívánkozik: Őrület, hányféle bab létezik, ismerj meg minél többet!

Az utóbbi száz évben kezdett a feketeszemű bab csillaga felfelé ívelni: valamiért ekkor kapcsolták össze az újévi főzéssel a jószerencsét. Sőt – még a zsidó újév is számol vele: Rosh Hashana alkalmával is felszolgálják az Államokban. Varázserőt tulajdonítanak manapság is ezeknek a fekete pöttyös fehér szemeknek, és több formában is fogyasztják szilvesztert követően. Talán érthető a kultusz: egyfelől amiatt, hogy a polgárháborúban a katonák mindent elkoboztak, kivéve a babot – mert azt  disznóeleségnek hagyták ott. Másfelől viszont 1863 január elsején pont ilyen babot ettek a rabszolgák, amikor hatályba lépett a számukra fontos 95. kiáltvány.
Azt is mondogatják, hogy év elején egyél úgy, mint egy koldus, mert aztán az év hátralevő részében dúskálhatsz majd a földi javakban. Erre rímel, hogy a bab a főzés hatására megduzzad – ebbe könnyű belelátni a gyarapodást. Még szárazon pedig pénzérmére emlékeztet. A “pénzmágia” állítólag csak úgy jön be, ha a hüvelyest leveles zöldségekkel együtt eszed – ami természetesen a zöldhasú dollárra utal – plusz aranyszínű (!) kukoricakenyérrel. Meg nem árthat az sem, ha van otthon egy kis sertéshús is, hogy “malacod legyen” az új évben.

Erről se maradj le:

Próbáld ki újévre a vöröslencsét is!

Perzsa
Forrás: allrecipes.com

Megosztom barátaimmal

Szerkesztőink kedvencei

Napi ajánlatunk

Top videók

Sonkás-bulguros töltött kaliforniai paprikák

Könnyű ebéd vagy vacsora a sütőből. A receptből az is kiderül, hogy miért érdemes elősütnöd a paprikát.

Almás rizsfelfújt

Őszi desszert, amely egy tartalmas leves után 2. fogásként is megállja a helyét.

Duplasajtos tepsis bucik

A hot dog kiflit akár így is felhasználhatod!