Marton Adrienn-nel, Pataky Péterrel és a hét gasztrobloggerrel mostantól még ízesebb az élet
Fotó: 123 RF

Kiürült a kassza? Így spórolj az élelmiszeren januárban – lemondások nélkül

2020. January 11.

Karácsony táján hajlamosak vagyunk túlköltekezni: különleges menü, ajándékok, színház és egyéb szabadidős programok. Kikapcsolódásra, ünneplésre, a hétköznapokból kiszakadásra mindenkinek szüksége van, még akkor is, ha ez sokszor extra költségekkel jár. Januárban simán feltölthetjük a házi kasszát, és ehhez különösebb lemondásokra sem lesz szükség. Sőt! Akár az újévi fogadalmaink is segítségünkre lehetnek e célunk megvalósításába.  

 

Viszlát, káros szenvedélyek! 

Legyen szó dohányzásról, a heti 4-5 doboz sörről vagy éppen a minden nap elfogyasztott „vigasztaló” csokiról, ha ezekről az élvezeti cikkekről lemondunk, nem csak a pénztárcánknak teszünk jót, hanem az egészségünknek is. 

 

Legyünk sportosabbak – költekezés nélkül 

Ha megfogadtuk, hogy 2020-ban sportosabban élünk majd, épp itt az ideje aktív üzemmódra kapcsolni. Semmi gond, ha nem sikerült félretenni a kondibérletre, az otthoni torna és a szabadtéri futás vagy gyaloglás egy fillérünkbe sem kerül. 

 

Csakis szezonálisat! 

Egészségesebb és olcsóbb is, így semmi okunk drága és vegyszerekkel teletömött zöldségeket és gyümölcsöket vásárolni. Tegyünk inkább káposztaféléket, burgonyát a kosarunkba, a padlizsán és a paradicsom még várhat! 

 

Húsmentes napok 

Legyünk bármennyire is húsevők, heti 1-2 húsmentes nap remekül tehermentesíti az emésztőrendszerünket. Ha pedig hús, vásároljuk meg nagyobb kiszerelésben, és porciózva tegyük a fagyasztónkba. 

 

Laktató és melengető 

A tartalmas levesekre és főzelékekre gondoltunk! Sok-sok olcsó zöldségből készítve kevés pénzből megússzuk az ebédet. A főzelékekhez elegendő egy egyszerű feltét, a bőséges levesek után „másodiknak” pedig fogyasszunk olcsóbb kelt tésztás finomságokat, például egy jó házi buktát. 

 

Hüvelyesek 

Hajlamosak vagyunk keveset fogyasztani belőlük, pedig igen egészségesek. Leves, főzelék, tápláló ragu vagy rakott étel? Miénk a választás. Sőt megfőzve, befűszerezve és lepürésítve mennyei szendvicsfeltétet is készíthetünk belőlük. 

 

Tervezzünk! 

Rengeteget spórolhatunk azzal, ha tudatosan megtervezzük a heti menüt – az ebédet és a reggelit, a vacsorát, valamint a köztes étkezéseket egyaránt –, majd pontos bevásárlólistával megyünk a szupermarketbe. Egyrészt nem csábulunk el a boltban, másrészről ügyesen kombinálva a hozzávalókat sok pénzt takaríthatunk meg. Egy nagyobb fej fejes káposztából többször is jóllakhatunk, a kolbász mehet a rakott burgonyába, a maradéka pedig apróra vágva a reggeli rántottába. 

Megosztom barátaimmal

Szerkesztőink kedvencei

Csökkentsd a hulladékot és spórolj energiát - 13 hasznos ötlet

Csökkentsd a hulladékot és spórolj energiát - 13 hasznos ötlet

Az amerikaiak háromnegyede állítja magáról, hogy aggódik a környezetért, viszont csak minden ötödik ember tesz valamit az ügy érdekében

Napi ajánlatunk

Top videók

Sonkás-bulguros töltött kaliforniai paprikák

Könnyű ebéd vagy vacsora a sütőből. A receptből az is kiderül, hogy miért érdemes elősütnöd a paprikát.

Almás rizsfelfújt

Őszi desszert, amely egy tartalmas leves után 2. fogásként is megállja a helyét.

Duplasajtos tepsis bucik

A hot dog kiflit akár így is felhasználhatod!