Sokan vallják, hogy a szállodai tartózkodásban nem is a frissen vasalt ágynemű vagy a naponta cserélt törölköző a legjobb dolog, hanem a bőséges, változatos, svédasztalos reggeli. De miért hívjuk kontinentálisnak az egyik leginkább elterjedt reggelitípust? És egyáltalán melyik kontinensről van szó? 

Érdekes módon Európára utal a kifejezés, kitalálói azonban nem az öreg kontinens lakói, hanem az amerikaiak. Ők pedig aztán tudnak reggelizni, gondoljunk csak a filmek dinerekben forgatott jeleneteire! Amikor a pincérnő újra és újra teletölti hősünk kávéscsészéjét, miközben laktatóbbnál laktatóbb fogásokat tesz az asztalra. Hiába, a „jenki napindító” baconnel, toastokkal, juharsziruppal és amerikai palacsinta hegyekkel minden, csak nem kímélő. 

A kalóriadús fogások nem igazán nyerték el az Egyesült Államokba látogató utazók tetszését. A 19-20. század fordulóján az ottani szállodatulajdonosok épp ezért elhatározták, hogy könnyedebb reggeliket szolgálnak fel: ettől fogva kenyeret, péksüteményeket, gyümölcsöket, kávét tettek az éhes vendégek elé az asztalra. Ezzel nem csupán az európai turisták kegyeibe sikerült férkőzniük, hanem olcsóbban is megúszták a reggeli étkeztetést. Persze amíg az európai utazók odáig voltak a változtatástól, az amerikai lakosság körében eleinte lehetett kritikus hangokat hallani. Aztán – ahogy lenni szokott – szép lassan mindenki megbékélt az új helyzettel, hamarosan pedig Európában is kontinentális reggeliként kezdték emlegetni a fenti menüt. 

Forrás: Reader’s Digest