Marton Adrienn-nel, Pataky Péterrel és a hét gasztrobloggerrel mostantól még ízesebb az élet
Fotó: 123 RF

Már 4000 évvel ezelőtt is készítettek sajttortát

2021. March 31.

Szinte nincs is olyan trendi kávézó vagy cukrászda, melynek sütipultjában ne fedezhetnénk fel legalább egy-két különböző ízesítésű sajttortát. Nem csoda, hogy ennyire kedvelt: lágy, nem túl édes, rengeteg módon ízesíthető, egyszerre roppanós és krémes. Két alaptípusa létezik, a sült, illetve a sütés nélküli, hűtőben dermesztett verzió. Annyira „mai” desszert, hogy azt hihetnénk, maximum 20-30 éves múltra tekint vissza, de ez egyáltalán nincs így. 

 

Minden út Rómába és az ókori Görögországba vezet 

A legkorábbi sajttortát 4000 évvel ezelőtt készítették Samos szigetén, görög területen. A legrégebbi írott recept Athenaeustól származik időszámításunk szerint 230-ból, ez a „torta” mindössze 3 összetevőből: búzalisztből, mézből és sajtból állt. Valószínűleg myzithra fajtájú sajtot használták hozzá, amely leginkább a ricottára emlékeztethet. 

A rómaiak – sok más mellett – a sajttorta receptjét is a görögöktől vették át, majd továbbfejlesztették, ők már tojással dúsították a tésztát. Ez a recept terjedt el aztán a középkorban Európában. A 18. századra kezdtek emlékeztetni a korabeli sajttorták a maiakra, ám a krémsajt csak a 19. századra vált elterjedt hozzávalóvá – egyszerűen azért, mert csak 1870-ben találták fel.

Kedvenc sütés nélküli sajttortánk: barackos-levendulás sajttorta

 

Az ikonikus New York sajttorta

Egyik leghíresebb változatát egy Németországban született cukrász, Arnold Reuben fejlesztette ki, de a Lindy’s étterem sajttortája lett igazán híres New York sajttorta név alatt. Az eredeti verziónak tojásos és nem kekszes-vajas a tésztája, a töltelék pedig krémsajtból, cukorból, kis lisztből, tojásból, vaníliás tejszínből, valamint citrom- és narancsléből áll.

Kedvenc New York sajttortánk: klasszikus New York cheesecake

 

Sós sajttorta is létezik

Néha – találóan – a sós sajttortát a sajtgolyók felnőtt variánsaként említik. A sós sajttorta receptje a sajtgolyóhoz hasonlóan krémsajttal indít, ehhez adunk további sajtokat, bacont, aprított csilipaprikát. Ha sütjük, tojás is kerül hozzá, ha pedig dermesztjük, sós kekszes rétegre simítjuk a krémes réteget.  

Kedvenc sós sajttortánk: olajbogyós-paprikás sajttorta

 

Forrás: mashed

 

Megosztom barátaimmal

Szerkesztőink kedvencei

12+1 sajttorta recept

12+1 sajttorta recept

Sütéssel és anélkül

Napi ajánlatunk

Top videók

Sonkás-bulguros töltött kaliforniai paprikák

Könnyű ebéd vagy vacsora a sütőből. A receptből az is kiderül, hogy miért érdemes elősütnöd a paprikát.

Almás rizsfelfújt

Őszi desszert, amely egy tartalmas leves után 2. fogásként is megállja a helyét.

Duplasajtos tepsis bucik

A hot dog kiflit akár így is felhasználhatod!