A gofri hamisítatlan „nemzetközi” desszert, ugyanúgy szeretjük itthon, mint a hazájának tekinthető Belgiumban vagy a világ számos másik pontján. A magyarok többsége „szívecske” formában ette először gyerekként, persze mára se szeri, se száma a klassz gofrisütőknek, amelyek segítségével a lehető legváltozatosabb méretben és formában elkészíthetjük a rácsos finomságot. Leginkább édesen fogyasztjuk: porcukorral, lekvárral, Nutellával, csokiöntettel vagy éppen habos-krémes verziókban, de a sós változatok is kedveltek: finom baconnel, sonkával, zöldségekkel, tojással. Nálunk inkább délutáni desszertnek számít, viszont külföldön sokan reggelire is gofrit választanak. 

Az ókori görögök találták fel, hogy két forró vaslemez között milyen remekül lehet sütni. A sütőalkalmatosságot hosszú fa fogókkal (nyelekkel) látták el, az ezekben készült lapos „sütiket” pedig „obelios”-nak nevezték. Ebből alakult ki a középkorra a francia „oublies” fogalma: a katolikus egyház búzalisztből és vízből készült ostyái valóságos műremeknek számítottak: a megmunkált vaslapokról az ostyákra került nyomatok bibliai jeleneteket, kereszteket vagy más vallási kötődésű szimbólumokat ábrázoltak. Miután az egyház engedélyezte az ostyák világi „gyártását”, családi címerek vagy például tájképek is megjelentek a ropogós falatokon. 

A keresztes hadjáratok és egyéb külföldi terjeszkedések eddig idegen fűszerekkel ismertették meg a korabeli cukrászokat, például a fahéjjal és a gyömbérrel. Izgalmasabbá vált az alaptészta: a fűszerek mellett tejszín, vaj és méz is került bele. És hamarosan az ostya sem volt többé ostya: a sütemény vastagabb, puhább lett, az étel neve pedig wafel vagy gaufre volt innentől.

A 15. század tájékán a holland wafelkészítők a kerek helyett szögletes vaslemezeket kezdtek használni, amelyekbe a ma is ismert rácsmintázatot kovácsolták bele. Egyes felvetések szerint az új mintázat azért alakulhatott ki, hogy a sütéssel foglalkozó árusok kevesebb tésztával megússzák a műveletet, más elméletek szerint pusztán egyszerűbb volt rácsot kovácsolni összetett minták, ábrák helyett. 

A gofri Angliát is meghódította – ekkor kapott a nevébe még egy „f”-betűt, kialakítva ezzel a máig használatos angol nyelvű írásmódot: waffle –, egy 1725-ben megjelent szakácskönyvből a következő receptet próbálhatták ki a sütni vágyók: 

Végy lisztet, tejszínt „sack”-ot (a szokásosnál jóval magasabb alkoholtartalmú bor), szerecsendiót, cukrot, tojásokat és élesztőt, gyúrj belőle tésztát, hagyd kelni, majd adj hozzá egy kevés olvasztott vajat. Próbaképp süss meg egyet, ha azt tapasztalod, hogy „ég”, adj hozzá még vajat. Olvassz vajat sack, finomított cukor és narancsvirágvíz hozzáadásával, ebből lesz az öntet. 

Belgiumban a legenda szerint Liège hercegének séfje készített először vastag tésztájú gofrit. Karamellizált cukorral vonta be, ebből alakult ki a liège-i gofri, amely máig is Belgium legkedveltebb gofrifajtája. 

Forrás: Mental Floss