Marton Adrienn-nel, Pataky Péterrel és a hét gasztrobloggerrel mostantól még ízesebb az élet
Fotó: 123 RF

Indul a #hűtőkihívás, itt az ideje csatlakozni

7 éves a Nébih „Ételt csak okosan!” kampánya
2020. February 12.

Idén ünnepli hetedik születésnapját a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) „Ételt csak okosan!” elnevezésű kampánya. A Nébih legrégebbi szemléletformáló programjának célja felhívni a lakosság figyelmét arra a tényre, hogy tudatos odafigyeléssel megelőzhető az élelmiszer eredetű megbetegedések 70%-a. Ennek jegyében a kampány saját tudástárán és számos programon keresztül, változatos eszköztár bevetésével igyekszik megismertetni az élelmiszerbiztonság alapjait a hazai lakosság minden korosztályával. A mostani ünnepi alkalomból egész éves #hűtőkihívásra hívja az érdeklődőket az „Ételt csak okosan!” csapata.

 

A Nébih mára sokrétűvé vált szemléletformáló kezdeményezései sorában az elsők közt indította el 2013-ban az „Ételt csak okosan!” kampányt. Az élelmiszerbiztonság és az élelmiszerhigiénia fontosságát hirdető akció a tudatos vásárláson túl az élelmiszerek helyes tárolását, az ételek megfelelő konyhatechnikai elkészítését, valamint az ételmaradékok ajánlott tárolási módját mutatja be a fogyasztóknak. 

A kampány üzenetei az egyre bővülő, korszerű és mindig megújuló információs eszköztárnak köszönhetően évről évre szélesebb közönséghez jutnak el. Az eteltcsakokosan.hu honlap naponta frissülő cikkeit, közkedvelt ételreceptjeit és interaktív játékait havonta immár több mint 20 ezren kísérik figyelemmel. Az oldalon 2016 óta funkcionáló „Receptor” nevű alkalmazás pedig az általa nyújtott élelmiszerbiztonsági tippek és tanácsok révén vált közkedveltté a felhasználók körében.

Az „Ételt csak okosan!” program legrégebbi és egyik legnépszerűbb eszköze a Konyhasziget magazin, ami az eltelt 7 évben 32 lapszámmal, összesen 9,9 millió példányban jelent meg. 2020-ban újabb 5 lapszám – összesen 1,5 millió példány – kiadását tervezi a hivatal. 

2018 márciusában indult oktatási programuk nagy hangsúlyt fektet a közvetlen, személyes kommunikációra. A „Tiszta kézzel” elnevezésű rövid, játékos foglalkozások eddig 80 budapesti óvoda 7500 gyermekéhez jutottak el, a kapcsolódó kiadványt pedig 100 ezer példányban vehették át a kicsiket befogadó intézmények. Nevelő programjukat az ország egész területére szeretnék kiterjeszteni.

A Nébih szemléletformáló eszköztára 2019-ben jó néhány innovatív ötlettel bővült. Ezek egyike a Budapest szívében található Minipolisz, ahol az „Ételt csak okosan!” által jegyzett élethű, méretarányos bevásárlóközpontban játszva ismerkedhetnek meg a 3-12 éves gyerekek a bolti termékekkel és higiéniával, valamint a bevásárlás helyes sorrendjével. A mini „installációvárosban” – beleértve a Nébih standjait is – csaknem 130 ezren fordulnak meg évente. 

Hasonló népszerűségnek örvend a szintén tavaly életre hívott, oktató jellegű „Mese habbal, szülinappal” című mesekönyv, amely nyomtatott és letöltött formában összesen 8337 példányban jutott el a hazai 3-4. osztályosokhoz. Sőt, a már megszokott játékos feladatok, bemutatók, kiadványok mellett a Nébih – a hivatalok között egyedülálló módon – egy korszerű és innovatív eszközzel, a virtuális valóság (VR) segítségével is kommunikál a fiatalok felé.

Mindezek után egészen magától értetődő, hogy az „Ételt csak okosan!” csapata speciális születésnapi kihívással is készült az érdeklődők számára. A „#hűtőkihívás” mostantól egészen az év végéig fut a kampány 30 ezer követővel bíró Facebook-oldalán azzal a céllal, hogy a hűtőszekrények tudatosabb használatával a háztartásokban is elősegítse az élelmiszerbiztonság és az élelmiszerhigiénia fokozását. 

Forrás: Nébih 

Megosztom barátaimmal

Szerkesztőink kedvencei

Napi ajánlatunk

Top videók

Sonkás-bulguros töltött kaliforniai paprikák

Könnyű ebéd vagy vacsora a sütőből. A receptből az is kiderül, hogy miért érdemes elősütnöd a paprikát.

Almás rizsfelfújt

Őszi desszert, amely egy tartalmas leves után 2. fogásként is megállja a helyét.

Duplasajtos tepsis bucik

A hot dog kiflit akár így is felhasználhatod!