Marton Adrienn-nel, Pataky Péterrel és a hét gasztrobloggerrel mostantól még ízesebb az élet

Kóstolj újbort, gólyát menthetsz!

2020. November 11.

Hagyományosan Márton-napra érkeznek az új évjárat első hírnökei, így van ez a Soproni borvidéken is, ahol a Vincellér Borbirtok dolgozik. Az idei újborok több szempontból is különlegesek a pince számára.

 

Az újborok népszerűségét több tényező adja. A borkedvelők felfokozott várakozása, a borok jó fogyaszthatósága, az újborokhoz kapcsolódó francia és olasz hagyományok, valamint itthon a Márton-naphoz kötődő gasztronómiai rendezvények mind hozzájárulnak ehhez. Persze azért az sem utolsó, hogy ezek a borok állnak a legközelebb a szőlőhöz gazdag, gyümölcsös illatukkal és ízükkel.

A szőlőt nem zavarta meg a világban zajló felfordulás, szép volt az idei termés. A fertőbozi Vincellér Borbirtokon a mennyiséget említette Molnár Tibor „Titi” az idei évjárat egyetlen negatívumaként, ebből a minőségből többet is szívesen látott volna a pincében. Az idei mustok után pedig végre palackba kerültek a Vincellér újborok.

„Jó pár éve készítünk újbort, fehéret zenitből, rozét és vöröset pedig zweigeltből. Ez utóbbi fajta különösen közel áll a szívünkhöz, mert édesapám honosította meg az országban, neki köszönhető, hogy ma foglalkoznak vele. A szüret végével az emberek egyre kíváncsibbak az új évjáratra, ezek a friss borok már előrevetítik, hogy mire lehet számítani, persze könnyed formában. Idén jól alakultak a körülmények, így a háromfajta újbort készítettünk a pincénél. A zenit finom marcipános, licsis karakterű, a rozénk idén tartalmasabb, lédús meggyel és cseresznyével, a vörös zweigelt pedig rumos, meggyes karakterű, némi finom tanninnal.

Tavasszal megújítottuk a Vincellér borcsaládunk címkéit, a célunk a minket körülvevő és meghatározó Fertő-táj élőlényeinek hangsúlyosabb megjelenítése volt. A primőr bornál viszont a borok vidám karaktere köszön vissza a megújult címkékről, a pince jelképállata, a gólya vidám, bohókás betűk között jelenik meg” – mesélte Molnár Tibor „Titi”.

Az idei év kihívásai sok újdonságot tanítottak, többek között azt, hogy a nehéz helyzetekben bizony mindenkinek jól jön a segítség. Ezért amikor a Soproni Madármentők Alapítvány a pince támogatását kérte, a Vincellér Borbirtok felajánlotta, hogy újborainak bevételéből palackonként 50 forintot adományoz jótékony célra.

Az alapítvány vezetője, Bodnár Ágota több éve ment madarakat és kisvadakat, egyre többen fordulnak hozzá bizalommal, ha sérült állatot találnak.

„Háromévnyi mentés után olyan sok megkeresést kaptunk, amit már nem lehetett önerőből finanszírozni, ezért idén tavasszal életre hívtuk az alapítványt. A legnagyobb kiadásaink az állatorvosi és a gyógyszerköltségek, az anyagi források előteremtése legalább akkora elhivatottságot igényel, mint maga a mentés. Sok adományt kapunk, a tárgyi juttatásokon túl azonban pénzbeli felajánlásokra is szükségünk van. Édesapám jó kapcsolatban van a Natura Vinotéka tulajdonosával, innen jött az ötlet, hogy felvegyük a kapcsolatot a Vincellér Borbirtokkal, akiknek még a logójukban is védett madár szerepel, egy gólya. Titi nyitott volt a megkeresésre, sikerült hamar megbeszélnünk a támogatás részleteit. Jól jön egy olyan forrás, amit szabadon tudunk felhasználni, és nem a saját pénztárcánkat terheljük a kezelések árával.

Egyébként soproniként nagy vörösborfogyasztó vagyok, így külön örültem, hogy idén készült vörös újbor is. Már volt alkalmam megkóstolni a borokat, jó játék felfedezni az illatokat és az ízeket a pohárban.” 

„Tiszteletreméltó az a munka, amit Ágotáék a sérült madarakért, kisvadakért végeznek. A Fertő-parton jó hírük van, jól tudnak együttműködni a Fertő-Hanság Nemzeti Parkkal, enélkül persze nem is foglalkozhatnának védett madarakkal. A pincénél sokszor figyeljük a madarakat, annak külön örülünk, ha gólyát látunk. Mivel a párommal most várjuk első gyermekünk megérkezését, így a gólya hosszú időre a kedvenc madarunk lesz” – tette hozzá Molnár Tibor.

 

Megosztom barátaimmal

Szerkesztőink kedvencei

Ha bárkivel borozhatnál, ki lenne az?

Ha bárkivel borozhatnál, ki lenne az?

Vagy kérdezhetnénk ezt is: ha nyernél két belépőt egy borfesztiválra, kit hívnál el magaddal?

Napi ajánlatunk

Top videók

Sonkás-bulguros töltött kaliforniai paprikák

Könnyű ebéd vagy vacsora a sütőből. A receptből az is kiderül, hogy miért érdemes elősütnöd a paprikát.

Almás rizsfelfújt

Őszi desszert, amely egy tartalmas leves után 2. fogásként is megállja a helyét.

Duplasajtos tepsis bucik

A hot dog kiflit akár így is felhasználhatod!