Marton Adrienn-nel, Pataky Péterrel és a hét gasztrobloggerrel mostantól még ízesebb az élet
Fotó: 123 RF

Karácsonyi vásár helyett jön a Vörösmarty téri utazó láda

2020. November 2.

Pár hete derült ki, hogy a COVID-világjárvány miatt elmarad az idei Budapesti Karácsonyi Vásár a Vörösmarty téren. A több mint két évtizede működő adventi vásáron többnyire a Magyar Kézműves Szövetség tagjai kínáltak egyedi alkotásokat a szakmai zsűri válogatása alapján. Az új helyzethez alkalmazkodva bár vásár nem lesz, de útnak indul a Vörösmarty téri utazó láda. Az első állomás a Rádió 1 székháza volt, ahol Rákóczi Ferenc fogadta a kézművesek ládáját.

Az utazó ládába összegyűjtöttek néhány portékát azokból az ajándéktárgyakból, amelyeket az érdeklődők korábban már megvehettek az adventi forgatagban. A szövetség célja ezzel a kezdeményezéssel, hogy minél többen megismerjék a manufaktúrákat, azok termékeit és az árakat. Bíznak abban, hogy sokan segítségükre lesznek, s az egyszeri és megismételhetetlen kézműves alkotásokat választják majd az érdeklődők szeretteiknek.

Karácsonyi vásár nélkül is kerülhet magyar kézműves ajándék a fa alá

A lassan tíz éve megalakult szövetség közel 60-70 alkotója, több mint 100 családnak és közel 500 embernek teremt kis manufaktúráikban munkát. A járvány miatt az idei tavaszi és téli tradicionális vásárok elmaradtak-elmaradnak, s így főbb bevételi forrásuk kiesik. A turizmus visszaesett és ez negatívan érintette a kézműveseket is. A kézműves családok a vásárokra készülve már fél évvel ezelőtt megvásárolták az alapanyagokat és műhelyeikben szorgosan dolgoztak, hogy minél több egyedi alkotás kerülhessen idén is a fa alá.

A hazai kézművesekről és termékeikről további infókat és érdekességeket találtok a Magyar Kézműves Szövetség Facebook oldalán.

Tavaly a Magyar Kézműves Szövetség tagjai minőségi munkáikkal képviselték a brüsszeli HUNGAstRY magyar gasztrofesztiválon a hazai tárgyalkotó kultúrát, a Vörösmarty téri rendezvényükkel pedig kivívták a 10 legjobb Európai adventi vásár címet. Tagjaik az UNESCO Világörökség, a Magyar Köztársasági Érdemkereszt rangos elismerését is megkapták.

Forrás: Drive Me Baby, kezmuvesszovetseg.hu/MTI

 

Megosztom barátaimmal

Szerkesztőink kedvencei

Napi ajánlatunk

Top videók

Sonkás-bulguros töltött kaliforniai paprikák

Könnyű ebéd vagy vacsora a sütőből. A receptből az is kiderül, hogy miért érdemes elősütnöd a paprikát.

Almás rizsfelfújt

Őszi desszert, amely egy tartalmas leves után 2. fogásként is megállja a helyét.

Duplasajtos tepsis bucik

A hot dog kiflit akár így is felhasználhatod!