Marton Adrienn-nel, Pataky Péterrel és a hét gasztrobloggerrel mostantól még ízesebb az élet
Fotó: 123 RF

Álljunk neki időben – két gasztroajándékot mutatunk karácsonyra

2020. December 7.

Mint az év többi részét, idén a karácsonyt is teljesen másképp fogjuk megélni. Ez persze nem jelenti azt, hogy feltétlenül „rosszabb” lesz az ünnep, sőt! Tegyük igazán különlegessé ezt az egyébként is rendhagyó karácsonyt, például házi készítésű gasztroajándékokkal. 

 

Mézeskalácslikőr

 

Hozzávalók:

20 dkg méz

1 csomag mézeskalács fűszerkeverék

0,7 l vodka

 

Méz, fűszerek, vodka. Ebben a sorrendben keverjük össze egy üvegben, és lefedve tegyük a kamrába pihenni legalább 3 hétre. 4-5 naponta ne felejtsük el felrázni! 

 

Karácsonyi granola

 

Hozzávalók:

300 g zabpehely

100 g dió durvára felaprítva

50 g mandula durvára felaprítva

50 g tökmag

¼ kávéskanál só

2 kávéskanál őrölt fahéj

¼ kávéskanál őrölt szerecsendió

¼ kávéskanál őrölt gyömbér

¼ kávéskanál őrölt szegfűbors

4-5 evőkanál juharszirup

1 evőkanál vörösáfonyaszirup (elhagyható)

100 g vörösáfonya

100 g magas kakaótartalmú étcsoki durvára felaprítva

1 narancs lereszelt héja

 

Ha szeretnénk kimondottan jó minőségű alapanyagokból összeállítani ezt az ajándékot, akkor érdemes ellátogatni a Mixit oldalára, ahol mindegyik hozzávaló beszerezhető, így utazni sem kell értük. 

Öntsük egy nagy tálba a magokat és a zabpelyhet, szórjuk meg a fűszerekkel, és locsoljuk meg a szirupokkal. 180 °C-ra előmelegített sütőben kb. 15-20 perc alatt pirítsuk meg, közben félidőben keverjük át, hogy egyenletesen süljenek. Ha megpirult a granola, forgassuk bele a felaprított vörösáfonyát és étcsokit, illetve a narancs lereszelt héját. Ezután hagyjuk pihenni egy éjszakát, és másnap már csomagolhatjuk is.

Megosztom barátaimmal

Szerkesztőink kedvencei

Napi ajánlatunk

Top videók

Sonkás-bulguros töltött kaliforniai paprikák

Könnyű ebéd vagy vacsora a sütőből. A receptből az is kiderül, hogy miért érdemes elősütnöd a paprikát.

Almás rizsfelfújt

Őszi desszert, amely egy tartalmas leves után 2. fogásként is megállja a helyét.

Duplasajtos tepsis bucik

A hot dog kiflit akár így is felhasználhatod!