Marton Adrienn-nel, Pataky Péterrel és a hét gasztrobloggerrel mostantól még ízesebb az élet
Fotó: Pixabay

Japánba exportálják a szatmári szilvalekvárt

Ez a hazai lekvár lesz az első, amit japánok kóstolhatnak.
2021. február 2.

Több magyar termék közül választották ki a szilvalekvárt Japánban, így nemsokára a szigetország lakói is megismerhetik a hazai ízeket. A forgalmazó bízik benne, hogy a japán térnyerést követően más távol-keleti országok érdeklődését is felkeltheti a szatmári szilva.

A szilvalekvár először egy kávéházlánc polcain, országszerte több ezer üzletben fog felbukkanni – hogy milyen formában, arról biztosat még nem tudunk, de valószínűleg péksütemények töltelékeként. Mivel a pandémia miatt jelenleg a japán vendéglátóhelyek is zárva tartanak, a bevezetés elhúzódhat, de az érdeklődés komolyságát a már megrendelt lekvármennyiség is mutatja.
Jámbor László, az Agricolae Kft. külkereskedelmi munkatársa elmondta: a szigetország
eddig közel egy tonna, összesen 1356 üveg lekvárt rendelt. Ha az üzlet beindul, akár havi 20 tonnával is exportálhatnak a szilvából, amit Magyarországon is csak „csodabogyóként” emlegetnek.

Fotó: Agricolae

De hogyan szerettek bele a japánok éppen a szatmári szilvalekvárba?

A különös bemutatóra a Foodex Japán élelmiszeripari kiállításon még 2019-ben került sor. Ezután közel 1 éves tárgyalássorozat következett: egy magyar séf utazott Japánba, hogy különböző ételeket készítsen hazai alapanyagokból – így esett a választás végül a szatmári szilvalekvárra. A sikerhez az is hozzájárulhatott, hogy Japánban nincsen hasonló termék, sőt a lekvárt egyáltalán nem ismerik. Sokat segített a HEPA Magyar Exportfejlesztési Ügynökség munkája is, akik kóstolások szervezésével népszerűsítették a terméket.

Az Agricolae Kft. számára a külföldi jelenlét nem újdonság, hiszen Németországba és Romániába is exportálnak nagy kiszerelésű szilvalekvárt és meggybefőttet, utóbbi pedig már az ausztrál és kanadai piacon is megjelent. A cég most abban reménykedik, hogy hamarosan a kisebb kiszerelésű lekvárok is felbukkanhatnak a fenti országok boltjainak polcain.
„Ázsiában emellett további terjeszkedést is tervezünk: egyfelől szeretnénk a kínai piacon is megjelenni. Másrészt a távol-keleti országok számára a japán piacon való jelenlét egyfajta minőségi mutató, ezért bízunk benne, hogy a lekvár további országok érdeklődését is felkeltheti” – tette hozzá László.

Megosztom barátaimmal

Szerkesztőink kedvencei

A talajban rejlik a szatmári szilva titka

A talajban rejlik a szatmári szilva titka

Magyar Termék védjegyet kapott az egyedi technológiával készülő lekvár. Cikkünkben receptet is mutatunk!

Napi ajánlatunk

Top videók

Tojásos burgonya

Egyszerű, laktató fogás, ami mellé elég salátát, savanyúságot tálalnod.

Halas melegszendvics

A megszokott tonhalkonzerv helyett ezúttal tengeri halfiléből.

Olívás-fetás csirke

Villámgyors ebéd, ha nincs sok időd főzni.