Marton Adrienn-nel, Pataky Péterrel és a hét gasztrobloggerrel mostantól még ízesebb az élet
Fotó: 123RF

Nem lesz ez egy kicsit drága? Néha értelmetlenül sok pénzt is elkérnek egy-egy fogásért

2019. June 3.

Előfordul, hogy egy étterem figyelemfelkeltésként valami egészen meglepő ételt tesz fel az étlapjára. Például egy olyan fogást, amely első blikkre az a bizonyos „semmi extra” kategória, ám ha jobban megnézzük, a hozzávalói – vagy azok beszerzése – meglehetősen költséges, így hát „pofátlanul” sokat el is kérnek érte. Mondjuk ezer dollárt egy bagelért vagy ötszáz dollárt egy pohár tejitalért. De szót ejthetünk egy olyan pattogatott kukoricáról is, amely adagjában minden egyes szem 1500 forintra jön ki. Jöjjenek a millió dolláros bébik, azaz a legnevetségesebben túlárazott ételek.

 

Barclay Prime Cheesesteak

A cheesesteak jellegzetesen philadelphiai étel, alapvetően nem más, mint szendvics sajttal és egy szelet steakkel. Amolyan egyszerű, de nagyszerű kategória, így hát nem kicsit lepődhet meg az, aki a Barclay Prime teaházban fogyasztana el egy ilyen szendvicset. Wagyu marhából készül a steak, amelynek kilója Amerikában 40-50 000 forintnak megfelelő dollárba kerül. A húst szezámmagos zsemlére helyezik némi libamájpástétom, szarvasgomba és különleges olasz szarvasgombás sajt kíséretében, az árcédulára pedig 120 dollárt, azaz potom 35 000 forintot írnak.

 

Milliárd dolláros pattogatott kukorica

Felmerül a kérdés, hogy mégis mit lehet a pattogatott kukoricán túlárazni. Nos, a Berco milliárd dolláros kukoricája organikus cukorból és kézműves vermonti vajból készül. A sót egy dán szigeten párolják le, majd szállítják az Egyesült Államokba. Minden szemet 23 karátos ehető aranylevélbe csomagolnak, így pedig könnyen ki is jön a szemenként 5 dolláros, azaz 1500 forintos ár. Egy 225 grammos zacskó 25 dollár, vagyis bő 7000 forint, tehát legalább olcsóbb lesz arányaiban, ha többet veszünk. Rögtön megéri, ugye?

 

Momofuku sült csirke lakomája

A Momofuku amerikai étteremlánc csirkelakomája két komplett sült csirkéből, két különböző fajta kaviárból, snidlinges palacsintából, mizós krémsajtból, ramen ízű sült krumpliból, uborkából és újhagymából áll. 4-8 személynek javasolják elfogyasztásra, és 500 dollárba, vagyis 145 000 forintba kerül.

 

A bársony aranybánya

Los Angeles egyik legfényűzőbb helye megengedheti, hogy 500 dolláros tejitalt szerepeltessen az itallapján. Az elkészítése 40 percet vesz igénybe, különleges csokoládét, angol levendulát és tahiti vaníliafagyit tesznek bele. Itt a felsorolás még nem ér véget, a karamellizált banán és a belga csokibonbon szintén az összetevők között szerepel, a tetejére pedig 3 cl márkás konyakot öntenek. Végül pedig megszórják 24 karátos ehető aranypelyhekkel.

 

A 777 burger

Las Vegasban tudjuk kipróbálni, ha szeretnénk. Szezámos buci karamellizált hagymával, parmezánnal, steakkel és homárral, 100 éves balzsamecettel meglocsolva. Ha pedig szomjasak leszünk, jár még mellé egy palack Dom Perignon is. És miért 777 burger? Hát mert 777 dollár, azaz alig több, mint 220 000 forint.

 

A Westin bagel

A Westin Hotel New Yorkban 1000 dollárt kér ezért a különlegességért. 24 órával korábban szükséges megrendelni, szarvasgombás krémsajt, goji bogyós borzselé és ehető aranypelyhek kerülnek rá.

 

Pizza Royale 007

Pezsgőbe áztatott kaviár, konyakban pácolt homár és már megint azok a bizonyos ehető aranypelyhek… Igen, ennél az ételnél mindegyik pizzafeltét. Van még rajta füstölt lazac, szárított sonka balzsamecettel locsolva, Angus marha és csirkehús, az egész kicsivel több, mint 4000 dollárt kóstál.

 

Forrás: mashed

Megosztom barátaimmal

Szerkesztőink kedvencei

A márkanév drága. A címkenélküliség lenne a siker kulcsa?

A márkanév drága. A címkenélküliség lenne a siker kulcsa?

Egy új online áruházban minden csak 3 dollárba kerül..
A világ legdrágább pizzája

A világ legdrágább pizzája

Vajon mi lehet rajta és mindez mennyibe kerül?

Napi ajánlatunk

Top videók

Sonkás-bulguros töltött kaliforniai paprikák

Könnyű ebéd vagy vacsora a sütőből. A receptből az is kiderül, hogy miért érdemes elősütnöd a paprikát.

Almás rizsfelfújt

Őszi desszert, amely egy tartalmas leves után 2. fogásként is megállja a helyét.

Duplasajtos tepsis bucik

A hot dog kiflit akár így is felhasználhatod!