Marton Adrienn-nel, Pataky Péterrel és a hét gasztrobloggerrel mostantól még ízesebb az élet
A kép illusztráció

Ilyen lesz egy IKEA konyha 2025-re

És vajon milyen érzés lesz benne főzni és enni?
2017. March 30.

Ahogy a következő évtizedekben a környezetünk és a szokásaink változnak, úgy természetesen a konyha is fejlődni fog. Egyre több ember költözik a nagyvárosokba, így egyre kevesebb hely jut egy főre; a természeti erőforrások szűkösebbek lesznek, az élelmiszer drágul, a pazarlás pedig egyre égetőbb gonddá válik. A házhozszállítás teljes mértékben átalakítja a vásárlási és tárolási szokásainkat, a technológia pedig az otthonunk minden részébe beépül.

Az IKEA felkérte a termék innováció és a dizájn területén dolgozó IDEO Londont, valamint eindhoweni és lundi egyetemistákat, hogy derítsék ki, milyen társadalmi, technológiai és demográfiai erők vannak hatással arra, hogyan fogunk az élelmiszerek körül viselkedni 2025-ben. A diákok hónapokat töltöttek azzal, hogy kutassák az emberek hozzáállását, ötleteit az evés és főzés területén, az IDEO tervezői pedig segítették őket, hogy képzeletbeli konyhai eszközöket alkossanak .

Hogy ezeket a jövőbeli elképzeléseket már ma láthassuk, az IKEA megkérte az IDEO-t, hogy alkosson meg, majd építsen fel egy életnagyságú modellt, melyet 250,000 látogató tesztelhet a Salone Del Mobile-on, Milánóban, és egy hathónapos etapon az EXPO Milan során.

Hogy fog kinézni a jövő konyhája? És ami ennél fontosabb: milyen érzés lesz benne főzni, enni?

A programban alapvető fontosságú volt, hogy megmaradjon a konyhai tevékenység kreatív oldala. A technológia könnyen robotikussá, sterillé teheti a teret, viszont ezt a projektet az vezérelte, hogy elősegítse a konyha melegségét. A Concept Kitchen 2025 nem semmizi ki a személyes választásokat, inkább elősegíti a tudatosságot a beágyazott jelekkel, hogy az emberek tudatában legyenek a cselekedeteiknek, megalapozott döntéseket hozzanak. A prototípus tervezése során 4 elemet alakítottak ki:

Modern spájz: Átlátszó, nyitott, egyedi tárolókkal igyekszik szorosabbra fűzni az étellel való kapcsolatunkat. Indukciós hűtési technológia segít megfelelő hőmérsékleten tartani a dobozok tartalmát.

Az élet asztala: Célja, hogy a konyhában minél kreatívabbak legyünk és kevesebbet pazaroljunk. A maradék brokkolit csak rá kell raknunk, és máris előjönnek rá receptek. Az elkészítési idő alapján is választhatunk recepteket. Az asztal jó lesz előkészítéshez, főzéshez (beépített melegítő-hűtő), étkezéshez.

Modern mosdókagyló: Tudatosabb vízhasználatra sarkall. Elkülöníti a „fekete vizet” (egyáltalán nem használható) és a „szürke vizet”, ami leszűrve mosogatásra, fűszernövények öntözésére.

Átgondolt megszabadulási rendszer: A használó manuálisan elkülönítheti a szemetet és az újrahasznosítható hulladékot. Utóbbi zúzott, vákuum-csomagolt verzióban jönnek ki.

Ha pedig mindig is egy receptvideóról álmodtunk, most ez is valóra válhat: az asztal fölé szerelt kamera mindent rögzít.

 

forrás: ideo.com

Megosztom barátaimmal

Szerkesztőink kedvencei

Az 5 leggyakoribb hiba, amelyet sütéskor követünk el

Az 5 leggyakoribb hiba, amelyet sütéskor követünk el

Küszöböljük ki ezeket és arassuk le a babérokat!
5 konyhai érdekesség, amire sokan nem tudjuk a választ...

5 konyhai érdekesség, amire sokan nem tudjuk a választ...

Pedig szinte biztos, hogy elgondolkodtunk rajtuk. Érdemes elolvasni!

Napi ajánlatunk

Top videók

Sonkás-bulguros töltött kaliforniai paprikák

Könnyű ebéd vagy vacsora a sütőből. A receptből az is kiderül, hogy miért érdemes elősütnöd a paprikát.

Almás rizsfelfújt

Őszi desszert, amely egy tartalmas leves után 2. fogásként is megállja a helyét.

Duplasajtos tepsis bucik

A hot dog kiflit akár így is felhasználhatod!