Marton Adrienn-nel, Pataky Péterrel és a hét gasztrobloggerrel mostantól még ízesebb az élet
Fotó: 123 RF

Az edzés lehet gyerekjáték is

5 mód, hogy úgy eddzünk, mint a gyerekek. A szórakozás garantált, sőt, a fittség is.
2018. August 25.

Gyerekkorunkban fel sem tűnt, hogy mennyit mozgunk: nem volt olyan domb, ahova ne bicikliztünk volna fel, nem volt olyan játszótér, amelyet ne rohamoztunk volna meg, nem volt olyan fogócska, amelyben ne vettünk volna részt. Ez valójában mind-mind kardio edzés. Állóképességet javít, izomzatot fejleszt, kitartást ad.

Ami pedig még egy plusz, hogy – mivel nem edzésként, kötelességként, munkaként fogtuk fel – szórakozás volt. Mivel ez csak játék volt, így az idő is repült, fel se tűnt, hogy órák teltek el, és már besötétedett. Aztán másnap alig vártuk, hogy ismét mehessünk játszani.

Ami érdekes még, hogy gyerekként egyáltalán nem érdekelt minket, hogy valaki nézi a játékunkat – felnőttként viszont sokszor azon aggódunk, hogy a teremben ki az, aki feszesebb és ki néz minket, ha épp elrontjuk a gyakorlatsort.

Mutatunk 5 módszert arra, hogyan hozhatjuk vissza a gyermekjátékokat a felnőtt életünkbe (értsd: kardio edzés, amit élvezettel végzünk):

1.Ha mászható, másszuk meg

Egyik remek tipp, hogy ha látunk magunk előtt egy dombot, kis sziklát, bármit, akkor másszunk át rajta. Ne kerüljük ki, hanem válasszuk a nehezebb módszert.

2.Fogócskázzunk

Választhatjuk a hagyományosat is, de sokkal jobb, ha elengedjük a képzelőerőnket és saját szabályokat hozunk. Az utóbbival sokkal izgalmasabb, és egyedibb.

3.Induljunk vadászatra

Sokkal izgalmasabb a kirándulás, ha készítünk előre egy listát arról, miket szeretnénk látni: verebeket, érdekes madarakat, egy három gyermekes családot, egy futót, egy pasit hasitasival, stb. Az nyer, akinek a végén a legtöbb tétel mellett szerepel egy pipa.

Nem meglepő, hogy az erdőjárás (külföldi kifejezéssel: forest bathing, vagyis erdő fürdőzés) ennyire népszerű lett. Javít a hangulaton, sőt, a szorongást is enyhíti.

4.Játszunk „Amikor odaérsz a…” játékot

A társunknak/társainknak adunk feladatokat, hogy miket kell tenniük, ha bizonyos ponthoz érnek. Pl.: „Ha elérsz egy szemetes kukát, a következő fáig törpejárásban kell menned. Ha azt eléred, csinálj 10 terpesz-zárszökdelést.” Ezt önállóan is játszhatjuk, saját magunknak felállított szabályokkal.

5.Egy kis 1-1 sose rossz

Az egészséges versengés motiváló hatású. Álljunk ki egymás ellen röpiben, fociban, vagy csak abban, ki ér fel hamarabb a szemben levő domb tetejére. Ha többen vagyunk, még jobb: alakítsunk két csapatot és indulhat a verseny.

via: Popsugar

Megosztom barátaimmal

Szerkesztőink kedvencei

Remek tipp, ha gyümölcsellenes a gyerek

Remek tipp, ha gyümölcsellenes a gyerek

Mindig elő lehet állni valami kreatív megoldással, ha a kicsi semmi szín alatt nem hajlandó egészséges ételeket enni.
A legjobb ételek edzés előttre

A legjobb ételek edzés előttre

Minden típusú mozgásforma különböző üzemanyagot igényel.
Az edzéstől jobb kedvre derülünk

Az edzéstől jobb kedvre derülünk

Egy friss tanulmány kimutatta, hogy a rendszeres testmozgás támogatja a mentális egészséget.

Napi ajánlatunk

Top videók

Sonkás-bulguros töltött kaliforniai paprikák

Könnyű ebéd vagy vacsora a sütőből. A receptből az is kiderül, hogy miért érdemes elősütnöd a paprikát.

Almás rizsfelfújt

Őszi desszert, amely egy tartalmas leves után 2. fogásként is megállja a helyét.

Duplasajtos tepsis bucik

A hot dog kiflit akár így is felhasználhatod!