Így ünnepelnek a nagyvilágban – furcsa karácsonyi szokások következnek
Ahány ház, annyi szokás, és nincs ez másképp a karácsonnyal sem, hiszen a legtöbb nemzet kissé eltérően ünnepel. Magyarországon Szenteste általában hal kerül a terítékre, ekkorra díszítjük fel a karácsonyfát, ami alá meghozza a Jézuska az ajándékokat. Ám más országokban eltérőek az ünnepi ételek, máskor érkeznek az ajándékok, sőt egészen meghökkentő szokásokkal is találkozhatunk. Folytatjuk cikkünket.
Barbados
Az ünnepi asztal elképzelhetetlen ananásszal és sóskamázzal díszített sült sonka, rumos torta és jug jug nélkül. Utóbbi egy skótok által inspirált fogás galambborsóból, kukoricalisztből és sózott húsból elkészítve.
Lengyelország
Karácsony estéjén a család oplateken osztozik, ami egy kovásztalan ostya, hasonló a katolikus szertartásokon használtakhoz. Mindenki letör belőle egy darabot, miközben boldog karácsonyt kívánnak egymásnak. Vacsorára pedig gyakran kerül egy extra teríték az asztalra, ha váratlan vendég állítana be.
Hollandia
A holland télapó a Sinterklaas hosszú fehér szakállal, vörös ruhában és szintén vörös püspöksüvegben. A gyerekek a cipőjüket a hátsó ajtóhoz vagy a kandallóhoz készítik, és reggelre édességeket találnak benne, például mézeskalács emberkét, valami marcipánt vagy csokit.
Portugália és Brazília
A családok szenteste későn, este 10-kor gyűlnek össze vacsorázni, majd pontban éjfélkor megajándékozzák egymást, boldog karácsonyt kívánnak, és éjféli misére mennek. Ezt gyakran tűzijáték követi a település főterén.
Ausztria
A szomszédainknak köszönhetjük a Mikulás kísérőit, a krampuszokat. Az ördögszerű lény ugyanis osztrák hagyomány, feladata megkérdezni a gyerekektől, hogy milyen jó és rossz dolgokat követtek el az év során.
Dél-Afrika
Sokszínű ország változatos karácsonyi szokásokkal. A legtöbb család összegyűlik a braaingra, pácolt húsokat és kolbászokat szolgálnak fel főfogásként, a klasszikus desszert pedig a malva puding. A karácsonyfát sokszor kézzel készült díszekkel díszítik fel.
Ukrajna
A lakosság közel 49%-a ortodox keresztény vallású, ezért a karácsonyt is az ő naptárjuk szerint ünneplik január 7-én. Népviseletbe öltözve, karácsonyi dalokat énekelve vonulnak végig az emberek a városokon. A szenteste kedvelt fogása a „kutya” (véletlen alakegyezés), ami főtt hús mézzel, darált mákkal és más magvakkal. Egyes családok egy kanálnyit a plafonra hajítanak belőle, ha megtapad, akkor következő évben jó termés várható.
Mexikó
Az emberek betlehemes játékot adnak elő. A karácsonyi időszak kora decemberben a Las Posadas-szal kezdődik, ekkor Szűz Mária és József utazását elevenítik fel. Az élénkvörös mikulásvirágok az egész országban a karácsonyi dekoráció részét képezik.
Svájc
A családok saját adventi naptárat készítenek az ünnepi időszakra. Vagy meglepetésként kapják a gyerekek, vagy közös program az elkészítése. Minden napra jut valami kis ajándék, szentestére pedig egy nagyobb.
El Salvador
A közép-amerikai országokban, mint például El Salvadorban általában nagy tűzijátékokat rendeznek december 24-én és 25-én. A gyerekek kisebb, a felnőttek nagyobb tűzijátékokat lőnek fel.
Forrás: Country Living