Marton Adrienn-nel, Pataky Péterrel és a hét gasztrobloggerrel mostantól még ízesebb az élet
Fotó: 123 RF

Így ünnepelnek a nagyvilágban – furcsa karácsonyi szokások következnek

1. rész
2020. December 24.

Ahány ház, annyi szokás, és nincs ez másképp a karácsonnyal sem, hiszen a legtöbb nemzet kissé eltérően ünnepel. Magyarországon szenteste általában hal kerül a terítékre, ekkorra díszítjük fel a karácsonyfát, ami alá meghozza a Jézuska az ajándékokat. Ám más országokban eltérőek az ünnepi ételek, máskor érkeznek az ajándékok, sőt egészen meghökkentő szokásokkal is találkozhatunk.

 

Svédország

Elgondolkoztatok már azon, hogy miért vannak az IKEA karácsonyi díszei között mindig kecskék? A Yule kecske ősi, pogány eredetű skandináv karácsonyi szimbólum. 1966-ban aztán valaki kitalálta, hogy készít egy hatalmas szalmakecskét az ünnepre, ez lett a Gävle kecske. Több mint 10 méter magas és 7 méter széles volt, és 3,6 tonnát nyomott. Azóta minden évben elkészítik a gigászi kecskét, advent első vasárnapjától az új esztendő beköszöntéig már webkamerán keresztül is figyelemmel kísérhetjük. 

 

Fülöp-szigetek

Ha azt gondolnánk, hogy túlzásba viszik a szomszédaink a kültéri karácsonyi dekorációt és fényeket, nézzünk csak át a Fülöp-szigetekre! San Fernando városa minden évben megrendezi a Ligligan Parult, azaz az óriáslampion-fesztivált, a névadó óriási lampionok a betlehemi csillagot szimbolizálják. Minden egyes lampionon több ezer forgó fény van, amelyek megvilágítják az éjszakai égboltot.

 

Japán

Habár egyáltalán nem keresztény ország – a lakosság csupán 1%-a vallja magát kereszténynek –, a karácsony pedig nem is hivatalos ünnep, a lakosság mégis ünnepli, igaz olyan igazán „japánokra vallóan furcsán”. A családok a helyi KFC-t keresik fel a karácsonyi sült csirkét elfogyasztani, vagy előre rendelnek maguknak otthonra. A kissé vicces szokás egy rendkívül sikeres 1974-es reklámkampány eredménye.

 

Izland

A karácsonyt megelőző 13 éjszaka mindegyikén a gyerekek lefekvés előtt kiteszik a cipőiket az ablakba, ezekbe reggelre édesség vagy – ha rosszak voltak – rohadt krumpli kerül. Bezzeg nálunk csak egyszer jön a Mikulás…

 

Finnország

Karácsony reggelén a családok rizskását esznek fahéjjal, tejjel és vajjal. Aki pedig megtalálja a tányérjában a teljes lábas kásába rejtett egyetlen szem mandulát, az „nyer”. Persze vannak családok, ahol több mandula kerül a lábasba, hogy lehetőleg minden gyerkőcnek jusson, és ne legyen sírás a reggeli vége. A napot egyébként általában közös szaunázással zárják.

 

Új-Zéland

Mivel arrafelé a karácsony a nyár közepére esik, a szokásaik is nagyon eltérőek a felénk megszokottakhoz képest. A családok friss halat, húst és zöldségeket grilleznek a szabadban, a karácsonyfa pedig a pohutukawa, egy tengerparton növő fafajta, amely élénkvörös színben virágzik decemberben.

 

Dánia

A dánok, amikor még pogány tengeri martalócként voltak ismertek a kora középkorban, karácsony helyett a „jól”-t ünnepelték a téli napforduló előtt. Manapság otthonaikat nisser nevű furcsa alakokkal díszítik fel, akik megóvják a házat a bajtól, 24-e estéjén pedig a családok karácsonyfát állítanak és karácsonyi dalokat énekelnek.

 

Martinique

A néhai francia gyarmaton és a Karibi-térségben a la ribote nevű szokást tartják. A családok az adventi időszakban meglátogatják a szomszédaikat, az asztalra a helyi kreol konyha fogásai kerülnek, és kora hajnalig közösen ünnepelnek, énekelnek.

 

Norvégia

A karácsonyi időszak, a julebord december 3-án veszi kezdetét. A családok kis karácsonyt ünnepelnek 23-án, feldíszítik a fát, mézeskalács házikót készítenek, és risengrynsgrøt-ot esznek, ami egy forró rizspuding.

 

Írország

Az írek az ünnepek alatt éjszakára magas, vörös gyertyát állítanak az ablakba a meleg és a menedék szimbólumaként. A klasszikus ünnepi menüben gyakran találunk sült libát, zöldségeket, áfonyát és burgonyát.

Megosztom barátaimmal

Szerkesztőink kedvencei

Karácsonyi menük a világ minden tájáról

Karácsonyi menük a világ minden tájáról

Gyorskaja vagy 7 fogásos menü? Mindkettőre van példa! 1. rész.

Napi ajánlatunk

Top videók

Sonkás-bulguros töltött kaliforniai paprikák

Könnyű ebéd vagy vacsora a sütőből. A receptből az is kiderül, hogy miért érdemes elősütnöd a paprikát.

Almás rizsfelfújt

Őszi desszert, amely egy tartalmas leves után 2. fogásként is megállja a helyét.

Duplasajtos tepsis bucik

A hot dog kiflit akár így is felhasználhatod!