Marton Adrienn-nel, Pataky Péterrel és a hét gasztrobloggerrel mostantól még ízesebb az élet
Fotó: 123 RF

Így lehet a legegyszerűbben megpucolni a főtt tojást

2021. April 28.

Hagymavágás, konzervnyitóval bajlódás vagy valami igen cselesen csomagolt termék kibontása? Nektek mi a mumus konyhai művelet? Esetleg a főtt tojás megpucolása az, amit legszívesebben kiszerveztek a családtagoknak?  

A tojás meghámozásakor a fehérje a héjra szokott tapadni, és ha nem vigyázunk, pikk-pakk oda az egyenletes tojásfelszín. Ennek elkerülésére léteznek szerencsére módszerek, jöjjön rögtön három! 

Az első módszer lényege, hogy nem kezdjük el lefejteni a héjat hideg vízben, hanem a megfőtt tojást kemény felületen addig görgetjük, amíg szépen végigrepedezik a héja mozaikosra. Ezután a tojás alja felől kezdve lefejtjük a héjat és a vékony membránt. Alkalmazhatjuk a módszert folyó víz alatt is, úgy még egyszerűbb lesz a dolgunk.

A második módszer szerint fogjunk egy befőttes üveget, töltsünk bele 2-3 cm magasságban vizet, majd tegyük bele a főtt tojásunkat. Csavarjuk rá a tetejét, és rázzuk pár másodpercen át. A héj megrepedezik, a víz fellazítja, és szinte magától le fog válni.

A harmadik lehetőségünk a kanalas módszer. Ehhez törjük meg a héjat egy kemény felületen, majd óvatosan toljunk egy kanalat a héj és a fehérje közé. Ezután forgassuk meg, a kanál le fogja választani a héjat. 

 

Forrás: Reader’s Digest

Megosztom barátaimmal

Szerkesztőink kedvencei

Egész tojás vagy csak tojásfehérje? Számít, hogy melyiket fogyasztjuk?

Egész tojás vagy csak tojásfehérje? Számít, hogy melyiket fogyasztjuk?

A húsvéti tojásdömping után érdemes körbejárni a kérdést.

Napi ajánlatunk

Top videók

Sonkás-bulguros töltött kaliforniai paprikák

Könnyű ebéd vagy vacsora a sütőből. A receptből az is kiderül, hogy miért érdemes elősütnöd a paprikát.

Almás rizsfelfújt

Őszi desszert, amely egy tartalmas leves után 2. fogásként is megállja a helyét.

Duplasajtos tepsis bucik

A hot dog kiflit akár így is felhasználhatod!