Marton Adrienn-nel, Pataky Péterrel és a hét gasztrobloggerrel mostantól még ízesebb az élet
Fotó: 123RF

Így fagyaszthatjuk le a kekszeket és a nyers keksztésztát

2022. December 22.

Hálás műfaj a keksz: az alaptésztát kedvünkre ízesíthetjük, formázhatjuk, sütés után pedig sokáig eláll fémdobozban. És még egy – vagyis inkább két – jó hír: mind a kisült keksz, mind a nyers tészta fagyasztható, így akkor sem kell pánikolni, ha idén tényleg túl sokra sikerült a mennyiség.

Így fagyaszthatjuk le a kész kekszeket

A megsült és kihűlt kekszeket (linzert, cookie-t, darálós kekszet és hasonló jellegű édességeket) tegyük be egy deszkán a fagyasztóba úgy, hogy ne fedjék egymást. Nagyjából 1 óra alatt keményre fognak fagyni, ezután már mehetnek ömlesztve egy dobozba vagy zacskóba. Fagyasztva 4 hónapig is elállnak.

Tipp: Cookie Monster csokis keksze nem az, aminek gondolnád

Hogyan olvasszuk ki a kekszeinket?

Ilyenkor azt szeretnénk elkerülni, hogy túl sok nedvességet vegyenek fel, és emiatt bepuhuljanak. Egy vízszintes felületre tegyünk papírtörlőt, és terítsük ki rá egy rétegben a kekszeket. Hagyjuk szobahőmérsékleten kiolvadni, ha ez megvan, tegyük be pár percre a sütőbe 150-160 °C-ra.

Hogyan fagyasszuk le a nyers tésztát?

A tészta lefagyasztása jobb, mint a kész kekszek lefagyasztása, hiszen frissen tudjuk majd megsütni a kekszeket. A nyers tésztát nyújtsuk ki egy vízszintes felületre, tegyük így a fagyasztóba, majd hagyjuk keményre fagyni. Ezután tárolhatjuk helytakarékosabb módon is a fagyasztóban.

Hogyan süssük meg a fagyasztott tésztát?

Egy éjszakára tegyük át a fagyasztóból a hűtőbe a tésztát, másnapra formázható lesz, innentől kezelhetjük a megszokott módon.

Forrás: marthastewart.com

Ezt már olvastad?

Kenyérből keksz? Izgalmas eredetsztorit tudhat magáénak a karácsonyi spekulatius keksz

Megosztom barátaimmal

Szerkesztőink kedvencei

Vajon vegán az Oreo keksz?

Vajon vegán az Oreo keksz?

Cikkünkből több izgalmas tény is kiderül a népszerű édességről
Ennyi ideig kell áztatni a tejben a kekszet

Ennyi ideig kell áztatni a tejben a kekszet

A pontos számot egy egyetemi kutatócsoport állapította meg

Napi ajánlatunk

Top videók

Sonkás-bulguros töltött kaliforniai paprikák

Könnyű ebéd vagy vacsora a sütőből. A receptből az is kiderül, hogy miért érdemes elősütnöd a paprikát.

Almás rizsfelfújt

Őszi desszert, amely egy tartalmas leves után 2. fogásként is megállja a helyét.

Duplasajtos tepsis bucik

A hot dog kiflit akár így is felhasználhatod!