Marton Adrienn-nel, Pataky Péterrel és a hét gasztrobloggerrel mostantól még ízesebb az élet

Idén is megrendezik a hagyományőrző Böllérfesztivált Kakucson

2020. February 11.

A Pest megyei községben szervezett esemény nagy ismertségre és népszerűségre tett szert, évente 5-6000-en látogatnak el a helyszínre, hogy finomabbnál finomabb ételeket kóstolhassanak, arról nem is beszélve, hogy a szervezők színes és szórakoztató programokkal, sztárvendégekkel várják az érdeklődőket. A színvonalas gasztronómiai és zenei programsorozat immár kilencedik alkalommal kerül megrendezésre, a rendezvényen 30 csapat méri majd össze erejét, a finomságokat pedig szakmai zsűri értékeli.

 

A magyar gasztronómia egyik szép tradíciója a téli időszakban a disznóvágás. A szervezők a hagyományok ápolása és az értékek átadása céljából évek óta nemzetközi böllérversenyt rendeznek a Kárpát-medencében élő, a disznóvágás szokásait őrző csapatok számára. Szándékuk, hogy az eseménnyel a fiatalok körében tovább népszerűsítsék a közép-magyarországi régió tradícióit, valamint a hungarikumok és a sertésfeldolgozás fontosságát. Emellett számos kézműves és élelmiszeripari termékkel is találkozhatnak a Kakucs Ringre kilátogatók. Az értékmentő, hagyományőrző szemlélettel a Kakucsi Böllérfesztivál az évek során az ország egyik legnagyobb rendezvényévé nőtte ki magát.

A főszervező és a Hagyományőrzés a Gasztronómiáért Egyesület elnöke, Hörömpő István elmondta, mi a céljuk az eseménnyel:

Szeretnénk ápolni elődeink gasztronómiai hagyományait, megőrizni határon innen és túl. Célunk egyesíteni a gasztronómia kedvelőit, a közösségteremtés e formájának elkötelezett híveit, elősegíteni más gasztronómiai kultúrák, szokások, hagyományok megismerését, illetve saját kultúránk megismertetését másokkal. 

A népi, egyedi ruhába öltözött csapatok idén is megmérettetik magukat a gyönyörűen berendezett udvarokon, a legjobbakat több kategóriában is díjazzák. Az elbírálás során egyaránt számít a disznóvágás fő terméke, a kolbász, a hurka, a toros tál minősége, tálalási szépsége és íze, a népi hagyományok őrzésének módja, a sertés feldolgozásának szakszerűsége, illetve az úgynevezett „fogó-pálinka” kínálása. A gyerekek számára is készülnek színes programokkal, meglepetésekkel.

 

Helyszín: Kakucs Ring 

Időpont: 2020. február 22. 

További információk és részletes program: http://www.bollerfeszt.hu/ 

Megosztom barátaimmal

Szerkesztőink kedvencei

Napi ajánlatunk

Top videók

Sonkás-bulguros töltött kaliforniai paprikák

Könnyű ebéd vagy vacsora a sütőből. A receptből az is kiderül, hogy miért érdemes elősütnöd a paprikát.

Almás rizsfelfújt

Őszi desszert, amely egy tartalmas leves után 2. fogásként is megállja a helyét.

Duplasajtos tepsis bucik

A hot dog kiflit akár így is felhasználhatod!