Marton Adrienn-nel, Pataky Péterrel és a hét gasztrobloggerrel mostantól még ízesebb az élet

Valóra vált karácsonyi álom az adventi Corinthia Hotel Budapestben

A karácsonyi készülődés egyik legnehezebb feladata, hogy kitaláljuk, mivel lepjük meg szeretteinket. Legjobban talán akkor járunk, ha egy felejthetetlen élményt ajándékozunk a hozzánk közel álló személyeknek. Ha egy igazán különleges étkezéssel szeretnénk kedveskedni, a Corinthia Hotel Budapest vasárnapi brunch-aival nem lőhetünk mellé. Fantasztikus ételek, első osztályú kiszolgálás, tökéletes hangulat – mindez karácsonyi hangulatba öltöztetve.
2017. December 12.

Az impozáns Corinthia Hotel Budapest idén karácsonykor is kitesz magáért. A nagykörúton lévő elegáns, mégis barátságos hotel Brasserie & Atrium étterme az adventi időszakban különleges vasárnapi brunch-okkal várja nemcsak a hotel vendégeit, hanem a városi forgatagból betévedőeket is.

A vasárnapi brunch-ok tematikája idén A szépség és a szörnyeteg történet, melyre az első utalást már akkor megpillanthatjuk, amikor belépünk az épületbe: az asztalon egy üvegbúrával lefedett rózsaszál díszeleg, csakúgy, mint a történetben. A Brasserie & Atrium felé közeledve megpillanthatjuk magát a szépséget és a szörnyet is, akik az ebédünk ideje alatt a film betétdalára táncolnak. Ahogy a filmben, úgy a Corinthia Hotel Budapestnél is a szörny szép lassan átváltozik, hogy karácsonykor már ne szörnyként, hanem emberként táncoltathassa meg a szépséges Belle-t.

Tökéletes kiszolgálás az első perctől

A vasárnapi brunch-ok 12:00 órától várják a vendégeket, akiket az első perctől fogva segíti és kiszolgálja a személyzet. Már az étterem előtt bebizonyosodik a Corinthia Hotel Budapest méltán híres vendégszeretete: sült gesztenyével, forralt borral és forró csokoládéval kínálják meg a brunch-ra érkezőket.

Az étterembe belépve a szépségen és a szörnyön kívül egy kedves Mikulással is találkozhatunk, aki mellé leülhetünk egy fotó erejére, de a hangulatot még ennél is lehet tovább fokozni, méghozzá fülbemászó élőzenével, mely kellemes kísérői a falatoknak.

Az előételtől a desszertig

Ha már az ételnél tartunk, meg kell említenünk a brunch zavarba ejtően széles ételkínálatát. A különböző sonkáktól, sajtoktól, csirkés quesadillától kezdve a salátákig szinte mindent megtalálunk az előételek között. Főtt főételek tekintetében is bőven akad miből választanunk. Mi a konfitált szarvaslábra, vadgomba mártással, a serpenyőben sült laposhal filére és a mozzarellába és pármai sonkába tekert csirkemellre tettük le a voksunkat. Igen, egyszerre három dologra is, hiszen egyszerűen lehetetlen ellenállni a rengeteg különböző húsételnek és köretnek, melyek között párolt zöldséget, jelen esetben kelbimbót és többféleképpen elkészített burgonyát is találunk. Sőt, a japán konyha rajongóinak sem kell csalódniuk, még sushit is kínál a Brasserie & Atrium vasárnapi brunch menüjükben.

Az étkezést el sem lehetne képzelni desszert nélkül, de szerencsére a Corinthia Hotel Budapest éttermében nem is kell. Édességeik között jó pár karácsonyi süteményt is találunk, például diós és mákos bejglit, de fantasztikus pohárkrémjeik, pisztáciás vagy éppen mogyorós szeletjeik is vannak.

Az ebéd alatt a felszolgálók végig a vendégek rendelkezésére állnak, figyelmesen töltik tele a poharunkat üdítőkkel, alkoholmentes italokkal, sörrel és a ház borával, vagy akár pezsgővel, melyek mind benne vannak a brunch 11. 500 forintos árába.

Bár a brunch ételkínálata között vannak hétről hétre előforduló fogások, új finomságokkal is rendszeresen találkozhatunk, hogy a visszatérő vendégek nehogy ráunjanak az egyébként fantasztikusan finom étkekre.

Brunch, karácsonyi szalaggal átkötve

A Brasserie & Atrium nemcsak az adventi vasárnapokon, de karácsony napjain, sőt, szilveszterkor és újévkor is várja a vendégeit, izgalmas és feledhetetlen gasztronómiai élményt nyújtó programjaikkal, melyekről bővebben itt olvashatsz.

A Brasserie & Atrium brunch-ai remek alkalmat teremtenek arra, hogy egy picit kikapcsolódjunk a felpörgött ünnepi készülődésben, és családunkkal vagy barátainkkal eltöltsünk egy kellemes hangulatú, ínycsiklandó fogásokat tartalmazó kényelmes ebédet, ahol tökéletes kiszolgálásban részesülünk.

Külön dicséretet érdemel, hogy a Brasserie & Atriumban az ételek mellett magával ragadó karácsonyi hangulatot is csempész a tányérunkra, melynek köszönhetően az étkezés idejére elfeledkezhetünk a karácsonyi rohanásról és idegeskedésről, és megízlelhetjük az ünnep szeretetteli békességét.

Ennél többet pedig nem is kérhetnénk karácsonyra. 

A FUNZINE további gasztro és étteremajánlóit ITT találod.

Megosztom barátaimmal

Szerkesztőink kedvencei

Karácsonyi gyógytea készítő workshop Émile-nél!

Karácsonyi gyógytea készítő workshop Émile-nél!

Tarts velünk egy különleges programon, melynek során megismerkedünk a teakeverékekbe tehető gyógy- és fűszernövényekkel, ehető virágokkal, aszalt gyümölcsökkel, és több gyógynövényfőzetet meg is kóstolunk.
Karácsonyi riadóóó! Ezeket az ajándékokat már most kezdd el!

Karácsonyi riadóóó! Ezeket az ajándékokat már most kezdd el!

Nem, nem tévedés, riadókészültség van, ha Karácsonyra saját készítésű gasztro ajándékot terveztél! "Mert sok esetben a cucc minél többet áll a másik cuccban, annál jobb lesz." :)
Edd végig a karácsonyt bűntudat nélkül!

Edd végig a karácsonyt bűntudat nélkül!

"Van néhány praktika, amelyek gyakorlatilag lemondások nélkül megkönnyítik a lelkiismeretünket és az emésztőrendszerünket is a karácsonyi étkezések alatt."

Napi ajánlatunk

Top videók

Sonkás-bulguros töltött kaliforniai paprikák

Könnyű ebéd vagy vacsora a sütőből. A receptből az is kiderül, hogy miért érdemes elősütnöd a paprikát.

Almás rizsfelfújt

Őszi desszert, amely egy tartalmas leves után 2. fogásként is megállja a helyét.

Duplasajtos tepsis bucik

A hot dog kiflit akár így is felhasználhatod!