Marton Adrienn-nel, Pataky Péterrel és a hét gasztrobloggerrel mostantól még ízesebb az élet
Fotó: 123RF

Fejtsük meg! A padlizsán tulajdonképpen zöldség vagy gyümölcs?

2022. February 24.

Sőt! Nem ez az egyetlen kérdés, ami felmerülhet vele kapcsolatban. Izgalmasak például a színei is, felmerülhet, hogy vajon hányféle árnyalatban pompázhat. Sokkal többféle színben létezik, mint gondolnánk! A lila a legismertebb, csíkossal is találkozhatunk a boltok polcain, de van még fehér, zöld, vörös és fekete is.

Azt már tudjuk, mennyire színes egyéniség, így vissza is térhetünk az eredeti kérdésre: zöldség vagy gyümölcs? Ha teljesen pontosak szeretnénk lenni, akkor bizony a gyümölcs a helyes meghatározás, ráadásul akármilyen hihetetlen, bogyós gyümölccsel van dolgunk, pont mint az uborka és a dinnyefélék esetén. Egyedül a konyhai felhasználása alapján lehetne zöldségnek tekinteni, azaz ugyanolyan módon készítjük el, mint a zöldségféléket.

Tipp: Padlizsán, a boldogító

Azért számít biológiai értelemben gyümölcsnek, mert a növény virágából fejlődik ki és magokat tartalmaz. A mag az igazi árulkodó jel, ez alapján határozható meg, hogy például a paradicsom vagy a tökfélék is gyümölcsnek számítanak. A zöldségek esetén viszont egy növény gyökerét (répa), szárát (zeller) vagy levelét (spenót) fogyasztjuk el.

Mint minden zöldség- és gyümölcsféle, a padlizsán is igen gazdag tápanyagokban, antioxidánsokban, valamint magas a rosttartalma. Sok benne a mangán, folsav, kálium, K- és C-vitamin is.

Ez is érdekelhet: 

Zakuszka és padlizsánkrém – most érdemes eltenni télire

Forrás: Reader’s Digest

Megosztom barátaimmal

Szerkesztőink kedvencei

Napi ajánlatunk

Top videók

Sonkás-bulguros töltött kaliforniai paprikák

Könnyű ebéd vagy vacsora a sütőből. A receptből az is kiderül, hogy miért érdemes elősütnöd a paprikát.

Almás rizsfelfújt

Őszi desszert, amely egy tartalmas leves után 2. fogásként is megállja a helyét.

Duplasajtos tepsis bucik

A hot dog kiflit akár így is felhasználhatod!