Marton Adrienn-nel, Pataky Péterrel és a hét gasztrobloggerrel mostantól még ízesebb az élet
Fotó: 123RF

Ezek a trükkök segítenek, hogy profin kezeljük a habzsákot

2019. június 21.

Aki próbálkozott már habzsákkal, tudja, hogy a roppant egyszerűnek kinéző eszköz használata azért rejt némi kihívást magában. Jó hír viszont, hogy már pár trükk és egy kis gyakorlás is elég ahhoz, hogy úgy bánjunk vele, mint a profik. Viszlát, konyhát beterítő krémek, legyen tökéletes a hétvégi torta!

 

Erre a célra gyártott habzsákot használjunk

Végszükség esetén bármilyen kivágott sarkú zacskó megteszi helyettesítő eszközként, de természetesen a célzottan habzsákként árult eszközök sokkal jobbak. Nem is komplikált beszerezni, az egyszer használatos fajtákat a legtöbb nagyobb szupermarketben megtaláljuk. Vásárolhatunk cukrászkellékes üzletben tartós habzsákot is, ebben az esetben viszont számoljunk azzal, hogy minden használat után alaposan el kell mosnunk, majd pedig tökéletesen kiszárítanunk. A mennyiség sem mindegy: egy összetettebb tortánál egyszerre több krémet is habzsákokba kell töltenünk, egy habzsák nem habzsák, legyen több a kezünk ügyében.

 

Rendesen helyezzük a zsákra a fejet

Ha túl sokat vágunk le a zsákból, kiesik a fej, ha túl keveset, nem jön át a krém.

 

Töltsük meg trükkösen

Akármi is kerül bele, minden bizonnyal kenődős anyag lesz, hiszen mi másért is használnánk habzsákot? Nem leszünk nyakig krémesek, ha megfogadjuk a következő tanácsot. Vegyünk egy keskenyebb szájú, henger alakú poharat vagy edényt, helyezzük bele a zsákot hegyével lefelé. A habzsák szélét húzzuk az edény karimájára. Szépen kifeszül és nem mozdul majd el, így már egyszerűen bele tudjuk kanalazni a felhasználni kívánt krémet.

 

Tömörítsük be a krémet

Hiába járunk el gondosan, a krém valószínűleg egyenetlenül kerül a habzsákba, ez pedig a kinyomásnál fog problémát okozni. Fektessük le a zsákot, majd sodrófával óvatosan nyomjuk-hengergessük a krémet a csúcs felé. Ezután zsák szélesebb végén csavarjunk egyet.

 

Csak egy kézzel nyomjuk

A habzsák helyes használata az, hogy a nem domináns kezünkkel a fejénél megfogjuk a zsákot és irányítjuk a krémet, miközben a másik kezünkkel felülről nyomjuk. Így leszünk képesek egyenletes nyomást gyakorolni a zsákra és a krémre.

 

Cserélhető díszítőfejek

A szép díszítéshez a profi technika mellett változatos díszítőfejekre is szükség lesz, így fogunk tudni különböző formájú és mintájú krémeket, habokat nyomni a süteményeinkre. Mindig figyeljünk arra, hogy a fej és a zsák kompatibilis legyen egymással.

 

Forrás: myrecipes

Megosztom barátaimmal

Szerkesztőink kedvencei

Egy trükk a fokhagymanyomóhoz

Egy trükk a fokhagymanyomóhoz

Ez egy olyan konyhai eszköz, amelyet mind könnyedén használunk. De most mondunk hozzá egy jó trükköt.
11 trükk a konyhában

11 trükk a konyhában

Imádjuk a food hackeket, most 11 újat hoztunk nektek!

Napi ajánlatunk

Top videók

Túrós-mustáros csavart rúd

Hétvégére vagy akár a gyereknapi bulira?

Harcsaburger

Kaporral és olajbogyós szósszal, finom harcsafiléből.

Sós rétesszendvicsek

Klasszikus szendvics helyett jöhet rétes uzsonnára?