Marton Adrienn-nel, Pataky Péterrel és a hét gasztrobloggerrel mostantól még ízesebb az élet
Fotó: 123RF

Duplán sütve a tuti – hasábkrumpli gyorstalpaló eredettől az elkészítésig

2022. May 15.

A hasábburgonya az egyik leggyakrabban választott köret, street foodokhoz, például hamburgerekhez, vagy gyorséttermi ételekhez is nélkülözhetetlen. Megszámlálhatatlanul sok rajongót gyűjtött szerte a világon, ám meglepően kevesen tudják, hogy honnan ered, illetve sok tévhit is kering vele kapcsolatban.

 

Belga találmány

Bár az amerikaiak „francia krumplinak” nevezik, valójában belga találmány. A legenda szerint az 1600-as évek vége felé a Maas vagy Meuse folyó völgyében találták fel, amikor a szokatlan hidegben a folyó befagyott, megakadályozva ezzel a halászatot. Ezért aztán a helyiek felszeletelték az elvermelt burgonyát, és szépen kisütötték hal helyett. Az külön mulatságos, hogy eközben Franciaországban – egészen 1770-ig – azt hitték, hogy a burgonya emberi fogyasztásra alkalmatlan.

 

A fish and chips csipsze nem igazi hasábkrumpli

Először is tisztázzuk, hogy a hasábkrumpli a négyzetes keresztmetszetű, vékonyabb fajta sült burgonya, a steakburgonya pedig a téglalap keresztmetszetű, vastagabb sült krumpli. Ha ezzel megvagyunk, egyszerűbb megérteni a briteket, akiknél ha hasábkrumplit (french fries) kérünk, akkor a négyzeteset kapjuk, ha viszont csipsz jár egy étel, mondjuk fish and chips mellé, akkor sült steakburgonyát.

 

Tipp: Mutatjuk, hogy néz ki a Meki 60 éves sült krumplija

 

Nem elég egyszer kisütni

A sült krumpli elkészítése nem olyan egyszerű, mint gondolnánk. Ha a nulláról indulunk, eleve nagyon kell ügyelnünk arra, hogy egyforma vastag hasábokra szeleteljük a krumplikat. Aztán az sem mindegy, milyen olajat használunk, olyanra lesz szükségünk, amit jól lehet nagyon magas hőmérsékletre hevíteni, ilyen például a napraforgó- és repceolaj. Maga a sütés is igényel némi odafigyelést. Az igazán profik először 160 fokos olajban átfőzik, majd aztán 190 fokos olajban külön ropogósra sütik. A két sütési fázis között pedig 15 percen át papíron pihentetik. A bolti félkész krumplikat az első főzés után fagyasztják le, így azokat már csak kisütni kell magasabb hőmérsékleten.

 

Ha zöldség, akkor tuti egészséges. Vagy mégsem? 

A burgonya zöldségféle, zöldséget enni egészséges… Akkor a hasábkrumpli is egészségesnek tekinthető? Eláruljuk a rossz hírt: sajnos nem különösebben. A burgonya mint zöldség ugyan gazdag rostokban, káliumban, B–6- és C-vitaminban, de ez csak akkor igaz, ha héjában sütjük meg. A hasznos vitaminok és ásványi anyagok főleg a héjban lakoznak, így ha meghámozzuk a krumplit, ezek nagy részét rögtön elveszítjük. Aztán jön az olajban kisütés kérdése. Ezzel jelentősen megnő a kalóriatartalmuk, és általában jól meg is szoktuk sózni a hasábkrumplit, ami ismét nem túl egészséges.

 

Kapcsolódik: 

Furcsa kérdést feszegetünk: lehet a csipszből krumplipürét készíteni?

 

Forrás: mashed

Megosztom barátaimmal

Szerkesztőink kedvencei

Tudod, mi a valóság? 3+1 városi legenda a margarinról

Tudod, mi a valóság? 3+1 városi legenda a margarinról

Miért választják a hangyák a vajat a margarin helyett?
Városi legenda, vagy tényleg jobb, ha kézzel tépkedjük salátát?

Városi legenda, vagy tényleg jobb, ha kézzel tépkedjük salátát?

Baj, ha a növényi sejteket késsel vágjuk szét?

Napi ajánlatunk

Top videók

Sonkás-bulguros töltött kaliforniai paprikák

Könnyű ebéd vagy vacsora a sütőből. A receptből az is kiderül, hogy miért érdemes elősütnöd a paprikát.

Almás rizsfelfújt

Őszi desszert, amely egy tartalmas leves után 2. fogásként is megállja a helyét.

Duplasajtos tepsis bucik

A hot dog kiflit akár így is felhasználhatod!