Marton Adrienn-nel, Pataky Péterrel és a hét gasztrobloggerrel mostantól még ízesebb az élet
Fotó: Perzsa

Csaláncsúcs? Tényleg csúcs!

2021. május 5.

Általában szitokszó ennek a csípős növénynek a neve: főleg kiránduláson vagy kertészkedés során találkozunk vele, és általában kellemetlenséget okoz. A közismert gyom- és gyógynövényből is több faj létezik: az olykor másfél méteresre is megnövő Nagy csalán az, amelyik olyan erősen mar, ám jótékony hatását már elődeink is ismerték.

A reumások és köszvényesek régen magukat csapkodták a piros, égő foltokat okozó szárakkal, mert tudták, hogy a rövid ideig tartó fájdalom egy komolyabb panaszt enyhít. A szőrös levelek hangyasavat, acetilkolint, szerotonint és hisztamint rejtenek, és aki a csípéseket inkább elkerülné, az az ízületeit csalánteával vagy ülőfürdővel tarthatja karban. Ezen kívül a növény vizeletet hajt, vért tisztít, és leviszi a vércukorszintet is. Vérszegénységre szintén jó, plusz lázcsillapító és hajerősítő hatással is bír, illetve felfúvódásra, émelygésre, égési sebekre, pattanásra, ekcémára és pikkelysömörre is ajánlják. A kismamák mégis inkább kerüljék, annak ellenére, hogy tejelválasztást serkentő hatásáról is hallani.

Leveléből készülhet főzelék, dzsem vagy szörp is, friss hajtásait pedig nyersen, pesztóként, juhtúróba aprítva, salátában vagy zöld turmixban is fogyaszthatjuk. Ugyanígy levesekbe is dobhatjuk, vagy meg is párolhatjuk ezt a méregtelenítő energiabombát. Pár hét kúra után mindenképp le kell állni a tavasztól őszig szedhető gyógynövény fogyasztásával, mert a kovasav felhalmozódó hatóanyaga bizony okozhat gondokat.

Perzsa

Megosztom barátaimmal

Szerkesztőink kedvencei

Napi ajánlatunk

Top videók

Tojásos burgonya

Egyszerű, laktató fogás, ami mellé elég salátát, savanyúságot tálalnod.

Halas melegszendvics

A megszokott tonhalkonzerv helyett ezúttal tengeri halfiléből.

Olívás-fetás csirke

Villámgyors ebéd, ha nincs sok időd főzni.