Marton Adrienn-nel, Pataky Péterrel és a hét gasztrobloggerrel mostantól még ízesebb az élet

A lelkünk testi tünetekkel üzen, hogy változtassunk az életmódunkon

Hogyan kerülhetnek egyensúlyba emberi kapcsolataink?
2019. December 23.

Pinviczky Dóri holisztikus dietetikus nem csupán táplálkozással és a kiegyensúlyozott étrend összeállításával foglalkozik, hanem az ember egészét kezeli a test-lélek-szellem egységét szem előtt tartva. A szakértő hisz abban, hogy a betegség nem az ellenségünk, éppen ellenkezőleg: lelkünk üzenete a testünkön keresztül, tehát egy jelzés, hogy változtassunk valamin. Segít megkeresni a látható tünetek mögötti láthatatlan okokat, és megszüntetni azokat. Így maga a tünet, a betegség feleslegessé válik, megszűnik.

Miként kerüljük el a túlevést az ünnepek során? Hogyan mozogjuk le a felesleget? És az új esztendőt rögtön diétával kezdjük?

Az élet általános szabálya, hogy a mennyiség mindig a minőség rovására megy. Tehát azt tanácsolom, hogy együnk minőségi módon, így a mennyiséget ki tudjuk zárni. A minőségi étkezést nem csak az alapanyagokra értem, hanem a hálára is, amit adunk előtte, illetve arra, hogy milyen érzelmekkel, gondolatokkal tápláljuk magunkat evés közben. Egészen biztos, hogy így elkerülhetjük a túlevést. Az is fontos, hogy ne ebben az időszakban koncentráljunk a fogyókúrára. Fogadjuk el az élet bőségét a plusz kilókkal együtt. Ahogy a bőségnek, úgy a böjtnek is meglesz az ideje. A mozgást érdemes bevezetni a két ünnep között 2-3 alkalommal fél óra frissítő erdei sétával, majd 2020 új lendületével ezt rendszeresíthetjük is. Úgy gondolom, hogy érdemes az évet rögtön diétával kezdeni, mert ez valóban új energiákkal és lendülettel tölt fel minket. A jó diéta az, amit az ember be tud tartani. Tehát váltsunk olyan életmódra – akár szakértők segítségével –, amely közel áll hozzánk, és az egészségünket, jólétünket szolgálja hosszú távon.

Hogyan jött az ötlet, hogy dietetikával foglalkozz? Mikor kezdted, hol végeztél?

Nem igazán külső késztetés volt, inkább egy belső elhivatottság az emberek segítésére, amivel együtt születtem. A természetes gyógyítás érdekelt, hiszen sajnos szüleimen láttam a szintetikus gyógyszerek problémakörét: egy tünetet elnyomnak, de egy másikat előmozdítanak. A természetnek azonban nincs mellékhatása. A természetes gyógymódnak a legfontosabb alapja a táplálkozás, hiszen mindannyian napjában többször is eszünk. Ezért kezdtem 15 évvel ezelőtt táplálkozástudománnyal foglalkozni, és választottam felsőfokú képzésként a Semmelweis Egyetem Dietetika szakát.

Milyen módszert sajátítottál el?

A 15 év alatt a táplálkozástudományon kívül foglalkoztam gyógynövényekkel és az emberi lélek működésével is. Számos továbbképzés során a nyugati gyógymódok mellett a keleti gyógyászat alapelveit is elsajátítottam, s így alakult ki bennem az, hogy az embert test-lélek-szellem egységeként látom, és ebben a teljességében kezelem.

Mit gondolsz, miért alakulnak ki a betegségek?

A betegség egy ajándék. Egy levél a saját tudatalattinktól/lelkünktől. Furcsa ajándékként tekinteni a kínzó tünetekre, de logikus, ha megértjük: a lelkünk üzen nekünk a testi tünetekkel, hogy változtassunk valamin; sőt mi több, azt is megmutatja, hol van az elakadás. Az én munkám abból áll, hogy segítem értelmezni ezt az üzenetet, és mindig az adott egyénhez legközelebb álló, számára legkevésbé megterhelő személyre szabott terápiát állítok össze. Sikereim nagy részét ennek köszönhetem – amelyek valójában nem is az én sikereim, hanem a természet legyőzhetetlen erejének, és magának a kliensnek a sikere, hiszen végtére is ő az, aki megteszi azokat a bizonyos lépéseket az egészség felé vezető úton. Én csak ott vagyok, fogom a kezét, és figyelek rá.

Hogyan és milyen betegségek megelőzésében, gyógyításában tudsz segíteni az embereknek?

Mivel minden betegségnek egyetlen oka az, hogy elvesztettük a kapcsolatot a saját valódi, tiszta lényünkkel, ezért azt tapasztalom, hogy a legtöbb betegség kezelhető. Szakterületemnek a saját tapasztalatból adódó bulimiát és anorexia nervosát emelném ki, ezekbe mind a pszichológia, mind a dietetikusok bicskája rendszerint beletörik. Ezen kórképek a táplálkozással összefüggő szenvedélybetegségek, sajnos sok esetben rejtve maradnak, és magányosan küzdenek velük az emberek.

Egészséges és beteg emberek is fordulnak hozzád segítségért?

Mindannyiunknak vannak problémái. Ha ez a gond hosszan fennáll, akár tudat alatt (vagyis nem is tudunk róla), akkor alakulnak ki a testi tünetek. A legjobb ezt nem megvárni, hanem megelőzni már akkor, amikor azt érezzük, hogy: „Nem a saját életem élem!”, „Nem érzem jól magam a bőrömben!”, „Minden nap egy küzdelem!”, „Levert vagyok, nincs elég energiám.” A betegség az én értelmezésem szerint a harmónia, belső egyensúlyi állapotunk megbomlását jelenti, nem csak magát a fizikai tünetet. A kérdésre válaszolva: a tünetek megjelenése előtti és utáni szakaszban lévő emberek is fordulnak hozzám, de sajnos nagyobb részt a már kialakult fizikai elváltozással keresnek fel.

Mit tanácsolsz a hozzád fordulóknak?

Rengeteg helyen kell megfelelnie a ma emberének, és sokan bekerülnek egy olyan örvénybe, amely egyre lejjebb húzza őket. Az emberek zöme a saját hangját sem hallja… Azt tanácsolom, hogy fogjuk meg önmagunk kezét, vegyük fel újra a kapcsolatot tiszta, gyermeki önvalónkkal – ha ez megvan, onnantól kezdve garantáltan helyreáll az egyensúly bennünk, illetve köztünk és a világ között. Ilyen módon nem csupán az egészségi állapotunk, hanem egzisztenciális helyzetünk, családi, baráti és párkapcsolatunk is egyensúlyba kerül.

Milyen népbetegségekkel keresnek meg?

Legtöbb esetben pajzsmirigy alulműködéssel, cukorbetegséggel, inzulinrezisztenciával, PCOS betegséggel, endometriózissal, emésztőszervrendszeri problémákkal, magas vérnyomással és elhízással fordulnak hozzám.

Milyen sikerélményekről tudsz beszámolni, mire vagy a legbüszkébb?

Praxisom során több esetben is PCOS, endometriózis vagy egyéb hormonális elváltozások nyomán kialakult meddőségi problémákat is 100% sikerrel kezeltünk, és ami számomra a legmeghatóbb: sikeres gyermekáldással. Elmondhatom, hogy klienseim minden esetben nagyon komoly eredményekről számolnak be. Csak párat kiemelve: éveken át lefogyni képtelen, inzulinrezisztens kliensem minden nehézség nélkül lefogyott, és az inzulinrezisztencia állapota is megszűnt, így a gyógyszereket is elhagyhatta. Egy másik kliensem évek óta tartó pajzsmirigy alulműködés állapotából gyógyult ki teljesen.

Családi, baráti körben is segítettél már a gyógyulási folyamatban?

Ez érdekes, de nem. Ezen a területen hatványozottan igaz az, hogy élesen el kell különíteni a munkát és az érzelmi alapú szoros kapcsolatokat. Szeretteimnek annyiban tudok segíteni, hogy önmagamat olyan kedélyállapotban tartom, amellyel a jelenlétem felvidítja, megnyugtatja őket.

Megosztom barátaimmal

Szerkesztőink kedvencei

Mi az a BRAT diéta?

Mi az a BRAT diéta?

Az étrendbe tartozó élelmiszerek akkor jönnek a legjobban, ha beüt a hasfájás.

Napi ajánlatunk

Top videók

Sonkás-bulguros töltött kaliforniai paprikák

Könnyű ebéd vagy vacsora a sütőből. A receptből az is kiderül, hogy miért érdemes elősütnöd a paprikát.

Almás rizsfelfújt

Őszi desszert, amely egy tartalmas leves után 2. fogásként is megállja a helyét.

Duplasajtos tepsis bucik

A hot dog kiflit akár így is felhasználhatod!