Marton Adrienn-nel, Pataky Péterrel és a hét gasztrobloggerrel mostantól még ízesebb az élet
Fotó: 123 RF

Ezek a dolgok sose kerüljenek a lefolyóba!

2020. January 7.

Egyszerű dolognak tűnhet az ételmaradékok zömét leengedni a lefolyón – főleg akkor támadhat kedvünk ilyesmihez, ha „darálós” lefolyó van a konyhánkban –, de higgyük el, nem éri meg! Léteznek olyan ételmaradékok, amelyeknek egyáltalán nem a lefolyóban a helyük, előzzük meg a bajt, és dobjuk a szemetesbe! 

 

Csontok 

Nem óriási csontokra kell gondolni, ám a kis porcok, vékonyabb csontocskák is nagy kárt okozhatnak, ezért érdemes fokozottan odafigyelni, hogy hova kerülnek. Egyedül a halszálkák megengedhetők a lefolyóban.

 

Rostos élelmiszerek 

A rostos zöldségfélék nagyon jót tesznek az emberi szervezetnek, de ugyanez a lefolyóról már nem mondható el. Még a rövidebb rostszálak is hatalmas bajt okozhatnak: gombóccá állnak össze, majd magukhoz vonzanak egy csomó egyéb szennyeződést, és már kész is a jó kis dugulás.

 

Kávézacc 

Sajnos kiváló dugulást eredményezhet, hiszen lerakódik a csövekben. Egyébként is, inkább hasznosítsuk újra, számos módon vehetjük hasznát a háztartásban, ilyen például a szagtalanítás és a takarítás. 

 

Matricák a gyümölcshéjon

Alapos mosással könnyedén a lefolyóban végezhetik a gyümölcsökre ragasztott öntapadós matricák. Nem oldódnak vízben, ellenben ragadnak, és a vízvezetékcsőhöz tapadva erős dugulást okozhatnak. 

 

Liszt 

Elég belegondolni abba, hogy mi történik, ha a lisztet összekeverjük némi vízzel. Kész a csiriz, ami ugye nem más, mint erős ragasztószer… Szeretnénk ragasztóanyagot a lefolyónkba önteni? Hát persze, hogy nem! Természetesen pár csipet nem okoz óriási katasztrófát, de jó, ha odafigyelünk rá. 

 

Burgonyahéj 

Sok benne a keményítő, ezért a kis héjdarabok könnyen gombóccá állnak össze a lefolyóban, és dugulást okoznak.

 

Magok 

Nyilván nem a barackmagot fogjuk letuszkolni a lefolyón, de a kisebb alma-, szőlő- vagy citrommagok is okozhatnak problémát. Az aprócska chiamag például saját súlya 27-szeresét képes felszívni – így már nem is lesz olyan picike. 

 

Tej és egyéb tejtermékek 

Bár dugulást nem okoznak, de a tej és más tejtermékek lebomlásuk során rengeteg oxigént használnak el, ez pedig komoly környezetkárosító hatással bír. 

 

Tészta főzővize 

És a végére egy érdekesség: hasonlóan a burgonyához, a tészta főzővize esetén is a keményítő a ludas. Persze kiönthetjük a lefolyóba, de nem árt leöblíteni némi tiszta vízzel. 

 

Forrás: mashed

Megosztom barátaimmal

Szerkesztőink kedvencei

Új mosogatós trükköt fedezett fel egy ír férfi

Új mosogatós trükköt fedezett fel egy ír férfi

Ez igazából nem nagy újdonság, csupán számára, hiszen 10 évébe tellett, mire rájött. És nagyon örült.
5 ok, hogy mosogató kesztyűvel mosogassunk

5 ok, hogy mosogató kesztyűvel mosogassunk

Az ünnepek alatt többet kell mosogatnunk, érdemes mindig kesztyűt húzni

Napi ajánlatunk

Top videók

Sonkás-bulguros töltött kaliforniai paprikák

Könnyű ebéd vagy vacsora a sütőből. A receptből az is kiderül, hogy miért érdemes elősütnöd a paprikát.

Almás rizsfelfújt

Őszi desszert, amely egy tartalmas leves után 2. fogásként is megállja a helyét.

Duplasajtos tepsis bucik

A hot dog kiflit akár így is felhasználhatod!