Marton Adrienn-nel, Pataky Péterrel és a hét gasztrobloggerrel mostantól még ízesebb az élet

Sárgarépás vöröslencseleves

Gyors és egészséges leves a sietős hétköznapokra.
2020. January 13.

A vöröslencse nagy előnye a többi hüvelyessel szemben, hogy nem igényel áztatást, hiszen a hántolás során eltávolítják a nehezen emészthető héját. Így bármikor, rövid idő alatt ízletes, növényi fehérjében gazdag leves vagy egytálétel készíthető belőle.

Hozzávalók

2 adaghoz
  • 1 evőkanál kókuszolaj
  • 3 szál újhagyma
  • 15 dkg vöröslencse
  • 20 dkg sárgarépa
  • 1 l víz
  • 1 evőkanál adalékanyagoktól mentes ételízesítő
  • himalája só (ízlés szerint)
  • krémes natúr joghurt

Elkészítés

 

Egy főzőedényben felhevítjük a kókuszolajat, majd megfonnyasztjuk rajta a felkarikázott újhagymát. Hozzáöntjük a vöröslencsét és a meghámozott, karikára vágott sárgarépát. Összepirítjuk, felöntjük forró vízzel, majd beleszórjuk az ételízesítőt és a sót. 

Fedő alatt, közepes lángon kb. 25 percig főzzük, szükség esetén pótoljuk az elpárolgott folyadékmennyiséget. 

A sűrűre főtt levest tálkákba szedjük, majd egy-egy kanál krémes natúr joghurttal tálaljuk.

Megosztom barátaimmal

Szerkesztőink kedvencei

Áfonyás-kakaós granola

Áfonyás-kakaós granola

Reggelire vagy uzsira? Legyen mindkettőre!
Teljes kiőrlésű mákos koszorú

Teljes kiőrlésű mákos koszorú

Finom kelt kalács sok-sok mákkal.
Egészben sült joghurtos karfiol

Egészben sült joghurtos karfiol

Legyen idén valami különleges is a karácsonyi menüben!

Napi ajánlatunk

Top videók

Sonkás-bulguros töltött kaliforniai paprikák

Könnyű ebéd vagy vacsora a sütőből. A receptből az is kiderül, hogy miért érdemes elősütnöd a paprikát.

Almás rizsfelfújt

Őszi desszert, amely egy tartalmas leves után 2. fogásként is megállja a helyét.

Duplasajtos tepsis bucik

A hot dog kiflit akár így is felhasználhatod!