Marton Adrienn-nel, Pataky Péterrel és a hét gasztrobloggerrel mostantól még ízesebb az élet

Egyszerű de nagyszerű pástétom recept következik

Fejedelmi előétel vagy reggeli: lazac rilette
2017. June 3.

Egy éve a bőség zavarával küszködve keringtünk a barátaimmal Lyonban a Bocuse vásárcsarnokban késői reggelire vagy korai ebédre vadászva, és a vége az lett, hogy annyi mindent vásároltunk össze, hogy alig győztük megenni.

Az egyik ottani halas standon találkoztam ezzel a lazacból készült pástétommal, ami számtalanszor eszembe jutott utána. Annyira ízlett, hogy egy hónap sem telt el, és úgy döntöttem, nem várom meg a legközelebbi lyoni vizitet, és megcsinálom magamnak. Azóta rendszeresen készül, és mindig sikert arat. Jót tesz neki, ha van ideje az ízeknek összeérni, így ha este elkészítjük, reggel csak néhány szelet kenyeret kell pirítani hozzá, és máris elegánsan indíthatjuk a napunkat.

Hozzávalók

2 személyre
  • 10 dkg füstölt lazac
  • 10 dkg natúr sajtkrém
  • 1 kis fej lilahagyma
  • 1 csokor kapor
  • fél citrom leve
  • só, bors

Elkészítés

20160710_085027

A lazacot és a hagymát nagyobb darabokra vágom, és az aprítógépben összevágom. Hozzáadom a szintén felaprított kaprot és a citrom levét, sózom, borsozom és egy kis csatos üvegbe teszem. Legalább 2-3 órára hűtőbe rakom.

Megosztom barátaimmal

Szerkesztőink kedvencei

A végtelenül variálható grillezett sajtos szendvics

A végtelenül variálható grillezett sajtos szendvics

Íme 4 rendhagyó és rendkívül finom verzió
Sós karamelles és whiskeys trüffel a whiskey nap alkalmából

Sós karamelles és whiskeys trüffel a whiskey nap alkalmából

Az édes-sós golyók elkészítéséhez és fogyasztásához az alábbi zeneszám ajánlott: Amos Milburn - One scoth, one bourbon, one beer

Napi ajánlatunk

Top videók

Sonkás-bulguros töltött kaliforniai paprikák

Könnyű ebéd vagy vacsora a sütőből. A receptből az is kiderül, hogy miért érdemes elősütnöd a paprikát.

Almás rizsfelfújt

Őszi desszert, amely egy tartalmas leves után 2. fogásként is megállja a helyét.

Duplasajtos tepsis bucik

A hot dog kiflit akár így is felhasználhatod!