Marton Adrienn-nel, Pataky Péterrel és a hét gasztrobloggerrel mostantól még ízesebb az élet

Csirkés tortillatekercsek szeletelt Ammerländer Vajsajttal és kukoricasalátával

2019. November 4.

Több mint szendvics! A finoman sült csirkemellkockák és a lágy Ammerländer Vajsajt igazán laktatóvá teszik ezeket a tortillatekercseket. A mellé tálalt majonézes kukoricasalátával pedig megkérdőjelezhetetlenül kiadós lesz az étkezés.

Hozzávalók

4 személyre
  • 30 dkg csirkemellfilé
  • 16 szelet Ammerländer Vajsajt
  • só, őrölt fekete bors
  • 1 evőkanál olívaolaj
  • kevés frissen facsart lime-lé
  • 4 db tortillalap
  • salátalevelek (pl. szívsaláta)
  • A salátához:
  • 40 dkg konzerv kukorica
  • 25 dkg tejföl
  • 15 dkg majonéz
  • 4 evőkanál mustár
  • só, őrölt fekete bors
  • aprított petrezselyemzöld a díszítéshez

Elkészítés

Először a salátát készítjük el, hogy az ízek jól összeérjenek. A kukoricát lecsepegtetjük, keverőtálba tesszük, majd alaposan összekeverjük a tejföllel, a majonézzel és a mustárral. Sózzuk, borsozzuk, tálalásig lefedve hűtőbe tesszük. 

A csirkemellfilé mindkét oldalát sózzuk, borsozzuk. Egy serpenyőben felhevítjük az olajat, majd 1-1 perc alatt, erős lángon kérget sütünk a hús mindkét oldalára. Ezután mérsékeljük a lángot, és vastagságtól függően oldalanként kb. 7-9 perc alatt átsütjük a csirkemellet. Végül csepegtetünk rá egy kevés lime-levet. 

Összeállítjuk a tekercseket. A tortillalapokra először salátaleveleket helyezünk, erre kerülnek Ammerländer Vajsajt szeletek, végül megszórjuk az apróra felkockázott sült csirkével. Szorosan feltekerjük, forró, zsiradékmentes serpenyőben átmelegítjük, kissé megpirítjuk. 

A kész tekercseket félbevágva, a behűtött majonézes kukoricasalátával körítve tálaljuk. A salátát aprított petrezselyemzölddel díszíthetjük. 

Az Ammerländer Vajsajt ízvilágában nagyon enyhe és semleges. Bármivel is fogyasztjuk, ez a sajt nem lesz domináns egy szendvicsen, egy ételben, hanem szépen kiegészíti annak ízét. Az Ammerländer Vajsajt mindig harmonikus, túlzásoktól mentes élményt jelent. Minden egyes falat belőle: a sajt tiszta, kifinomult íze!

Ammerland egy észak-nyugat németországi régió. A tejipari szövetkezetet hét ammerlandi tejesgazda alapította 1885-ben. Mára az Ammerländer termékekhez a tejet közel 2000 tejesgazda biztosítja nap mint nap. Az üde legelők, a gyönyörű környezet és az egészséges, erre a vidékre jellemző, fekete-fehér foltos, őshonos tehenek biztosítják, hogy minden Ammerländer sajt kiváló minőségű tejből készüljön. A tradicionális kistermelői szemléletet és a modern, nagyüzemi eljárást hatékonyan ötvöző cég termékei kitűnő ár-érték arányt képviselnek, így az Ammerländer sajtok hazánkban is egyre népszerűbbek. A kék csomagolású, szeletelt változatokat megtalálja a hűtőpultokban, de kérheti kifejezetten az Ammerländer márkát akkor is, ha kimérve vásárol. Váljék egészségére!

0/5
Értékeléshez jelentkezz be vagy regisztrálj.
Megosztom barátaimmal

Szerkesztőink kedvencei

Napi ajánlatunk

Top videók

Sonkás-bulguros töltött kaliforniai paprikák

Könnyű ebéd vagy vacsora a sütőből. A receptből az is kiderül, hogy miért érdemes elősütnöd a paprikát.

Almás rizsfelfújt

Őszi desszert, amely egy tartalmas leves után 2. fogásként is megállja a helyét.

Duplasajtos tepsis bucik

A hot dog kiflit akár így is felhasználhatod!