Marton Adrienn-nel, Pataky Péterrel és a hét gasztrobloggerrel mostantól még ízesebb az élet

Az újkrumpli háromszor! Pirított újkrumplisaláta háromféleképpen

Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de én még az epernél is jobban várom minden évben a parázskrumpli, újkrumpli szezonját. A kedvenceim belőle a különböző langyos és hideg saláták, köretek, hirtelen választani sem tudtam, ezért jöjjön rögtön 3 szuper finom, pirított verzió.
2017. May 31.

Hozzávalók

4 nagy adaghoz
  • 1 kg újburgonya
  • A pesto rossós verzióhoz:
  • 1 nagy marék fűszeres olajban eltett aszalt paradicsom
  • 5 dkg mogyoró
  • 5 dkg parmezán

  • 2 evőkanál zsír
  • A görög joghurtos-citromos verzióhoz:
  • 1 pohár görög joghurt
  • só, őrölt fekete bors
  • bazsalikomlevelek
  • fél kígyóuborka
  • 2 evőkanál zsír
  • fél biocitrom lereszelt héja
  • A hagymás-virslis verzióhoz:
  • 1 fej lila hagyma
  • 3-4 szál virsli
  • 2 evőkanál zsír
  • só, őrölt fekete bors

Elkészítés

Az újburgonya héját folyó víz alatt alaposan átdörzsöljük, majd bő vízben feltesszük főni. Addig főzzük, amíg egy villát már éppen bele tudunk szúrni a burgonyaszemekbe, de még ress a zöldség. Leszűrjük, félretesszük hűlni. A lehűlt krumplit felcikkezzük, 3 részre osztjuk.

A pesto rossóhoz az aszalt paradicsomot lecsepegtetjük, feldaraboljuk, és aprítógépbe tesszük a mogyoróval. Összetörjük, hozzáreszeljük a parmezánt, ízesítjük egy kevés sóval, majd a fűszeres olajból annyit öntünk hozzá, hogy sűrű pestót kapjunk. (Ha nem használjuk fel mind, lezárt üvegben tegyük hűtőbe! A genovai pestóhoz hasonlóan felhasználhatjuk tésztaételekhez, vagy például melegszendvicskrémnek is nagyon jó.) A zsírt felolvasztjuk egy serpenyőben, a krumpli harmadát átpirítjuk rajta, közben kissé megsózzuk. Összeforgatjuk a pestóval, melegen és hidegen egyaránt finom.

ujkrumplisalata1

A görög joghurtot kikeverjük egy kevés sóval, borssal, valamint az aprított bazsalikomlevelekkel és a megmosott, apró kockákra vágott kígyóuborkával. A zsírt felolvasztjuk egy serpenyőben, a krumpli 2. harmadát átpirítjuk rajta, közben megsózzuk, és ízesítjük a lereszelt citromhéjjal. Megvárjuk, hogy kihűljön, utána összeforgatjuk a görög joghurttal. Bazsalikomlevelekkel díszítjük, behűtve a legfinomabb.

A lila hagymát megpucoljuk, félkarikára vágjuk, a virslit szintén felkarikázzuk. A zsírt felolvasztjuk egy serpenyőben, a krumpli 3. harmadát átpirítjuk rajta a virslivel, közben sózzuk, borsozzuk. Mikor már szépen pirul, hozzáadjuk a hagymát, és együtt készre sütjük. Melegen tálaljuk.

0/5
Értékeléshez jelentkezz be vagy regisztrálj.
Megosztom barátaimmal

Szerkesztőink kedvencei

Íme a tökéletes hétvégi ebéd! Serpenyőbe vele!

Íme a tökéletes hétvégi ebéd! Serpenyőbe vele!

Csípős paradicsomos tarja korianderes pirított burgonyával és szezámos uborkasalátával
Egy egész földrész kedvence ez a sült krumpli! Íme a recept!

Egy egész földrész kedvence ez a sült krumpli! Íme a recept!

Az amerikaiak szeretnek megemlékezni népszerű ételeikről, képzeljétek, február 2-án Nemzeti Tater Tots Nap van náluk!

Napi ajánlatunk

Top videók

Sonkás-bulguros töltött kaliforniai paprikák

Könnyű ebéd vagy vacsora a sütőből. A receptből az is kiderül, hogy miért érdemes elősütnöd a paprikát.

Almás rizsfelfújt

Őszi desszert, amely egy tartalmas leves után 2. fogásként is megállja a helyét.

Duplasajtos tepsis bucik

A hot dog kiflit akár így is felhasználhatod!