Marton Adrienn-nel, Pataky Péterrel és a hét gasztrobloggerrel mostantól még ízesebb az élet
Fotó: 123RF

Visszaállt a „régi” rend? Már annyi fertőtlenítőt sem veszünk, mint a koronavírus előtt

2023. January 13.

A jelek szerint mintha általánosságban feladták, elhagyták volna az emberek a megbetegedések elleni védekezési gyakorlataikat. Ezt tükrözik a megbetegedési számok, de a fertőtlenítő szerek forgalmán is nagyon jól látszik mindez.

Sőt, immár ott tartunk, hogy a koronavírust megelőző év eladási számaihoz képest is csökkent a fertőtlenítőszer-forgalom – mutatnak rá Magyarország legnagyobb háztartásvegyipari vállalatának, a Florin Zrt.-nek forgalmi adatai.

Az adatok és a visszajelzések is arról tanúskodnak, hogy az emberek a korábbiaknál jóval kevésbé figyelnek a megbetegedések elleni védekezésre, megelőzésre. Ezt egyértelműen jelzik a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) adatai is. A figyelőszolgálatban résztvevő orvosok jelentései alapján végzett becslés szerint ugyanis az állapítható meg, hogy a friss, december 5–11. közötti adatok alapján az országban 239 500 ember fordult orvoshoz akut légúti fertőzés tüneteivel. Tavaly ugyanekkor ez a szám 125 000 körül mozgott. A körültekintő szemlélet csökkenése egy korábbi adatnál is tetten érhető.

Óvatosságra intenek a Florin Zrt. 2022-es eladási statisztikái

Ez a hozzáállás pedig pontosan tükröződik Magyarország legnagyobb háztartásvegyipari vállalatának, a Florin Zrt.-nek a fertőtlenítővásárlással kapcsolatos adatiban. Immár ugyanis ott tartunk, hogy az eladott termékek száma a 2019. évit – az utolsó koronavírus előtti év – sem éri el. Az idén eladott termékek darabszáma alapján a három évvel korábbi adatokhoz képest mintegy 17% a visszaesés. Persze egyes termékek iránti kereslet természetesen eltérő mértékben változott. Az 50 ml-es BradoLife kézfertőtlenítő gél például értékesítése például mintegy 20%-kal csökkent, az 500 ml-es kiszerelés iránti kereslet viszont csak körülbelül 5%-kal mérséklődött.

„Ma már egyértelműen kevesebb figyelmet fordítunk kezeink és a minket körülvevő felületek fertőtlenítésére, mint a koronavírus első időszakaiban. A hullámok felerősödésének elkerüléséhez ugyanakkor fontos lenne most is a védekezés ezen formája. Sőt, arról sem szabad megfeledkeznünk, hogy a Covid mellett számtalan időszakos és állandó vírus és baktérium tenyészik körülöttünk, melyek ellen fontos, hogy megfelelően védekezzünk. Az eladási számokból egyértelműen kirajzolódik, hogy az emberek már nem fordítanak kellő gondot a megfelelő kéz- és felületfertőtlenítésre. Így mindenképpen az a cél, hogy 2023-ban növeljük a vásárlóink tudatosságát, és tovább fejlesszük termékportfóliónkat, hogy az igényeknek leginkább megfelelő kiszerelések és termékek álljanak rendelkezésre” – mondta Barta Attila, a Florin Zrt. cégvezetője.

Tipp: Ezeket az ételeket érdemes mellőzni, ha felső légúti megbetegedéssel küzdesz

A háziorvosok vállalathoz érkező visszajelzése is azt mutatja, hogy vesztettek elhivatottságukból ezen a téren az emberek. Rendre arról számoltak be, hogy a tavalyinál többen jelentkeznek náluk megbetegedésekkel.

Ők és a cég szakértői is rendre megjegyzik pedig, hogy fontos lenne erre figyelni, ugyanis a koronavírus sem tűnt el, de számos megbetegedés van jelen és erősödik ezekben a hetekben. A háziorvosok jelzéseiből az körvonalazódik, hogy az influenza most sokkal inkább jellemző a páciensek körében, mint az elmúlt években.

Forrás: Napidoktor.hu

Ezt már olvastad?

Immunerősítő ételek – Védekezzünk finom és egészséges ételekkel a téli megbetegedések ellen!

Megosztom barátaimmal

Szerkesztőink kedvencei

Betegségre igyunk Hot Toddy-t!

Betegségre igyunk Hot Toddy-t!

Tegnap megmutattuk, hogy kell elkészíteni, ma pedig eláruljuk, miért is jó, ha ezt fogyasztjuk meghűlés idején.

Napi ajánlatunk

Top videók

Sonkás-bulguros töltött kaliforniai paprikák

Könnyű ebéd vagy vacsora a sütőből. A receptből az is kiderül, hogy miért érdemes elősütnöd a paprikát.

Almás rizsfelfújt

Őszi desszert, amely egy tartalmas leves után 2. fogásként is megállja a helyét.

Duplasajtos tepsis bucik

A hot dog kiflit akár így is felhasználhatod!