Hiszed vagy sem, a mai ünnepet is a rómaiaknak köszönhetjük, az ókori Rómában ugyanis február közepén rendezték Lupercalia fesztiválját. A tavasz közeledtét ünnepelték vele, és termékenységet elősegítő rituálékat hajtottak végre. Az időszámításunk szerinti 5. században I. Gelasius pápa cserélte le a Lupercalia fesztivált Valentin-napra, de csak a 14. századtól számít a szerelmesek napjának.

Több Valentin nevű keresztény mártírról is tudunk, egy elmélet szerint az ünnep annak a papnak köszönheti az elnevezését, aki 270-ben halt mártírhalált. A legenda szerint börtönőre lányának írt levelét írta alá úgy, hogy „a te Valentinodtól”. Egy másik magyarázat azt mondja, hogy Szent Valentinról, Terni püspökéről kapta az ünnep a nevét, de az is lehet, hogy a kettő egy és ugyanaz a személy volt. Egy harmadik teória szerint Valentin a római császár utasításának ellenszegülve adott egybe párokat, hogy a férjeknek ne kelljen háborúba vonulniuk. 

A szerelmes üzenetek szokása az 1500-as években kezdett elterjedni, és a késő 1700-as évekre már előre nyomtatott üdvözlőkártyákat is árultak. Ezeken a lapokon gyakran szerepelt Cupido, a szerelem (egyik) római istene szívekkel, a szeretet tradicionális szimbólumaival ábrázolva. Mivel a madarak párzási időszaka is február közepén kezdődik, ezért szintén bekerültek a nap szimbólumai közé. Klasszikus ajándéknak számítanak az édességek, virágok, különösképpen vörös rózsák.

A nap különösen kedvelt ünnep az Egyesült Államokban, Nagy-Britanniában, Kanadában, Ausztráliában, de tartják a legtöbb Európai országban, Argentínában, Mexikóban, Dél-Koreában és a Fülöp-szigeteken is. Utóbbi helyen nem ritkák ilyenkor a tömegesküvők, ezeken több száz pár mondja ki egyszerre a boldogító igent.

Forrás: Britannica