Marton Adrienn-nel, Pataky Péterrel és a hét gasztrobloggerrel mostantól még ízesebb az élet
Fotó: 123 RF

Vajon mi köze egy dinnyének a télapóhoz? És mely fajtákat fogyasztjuk a legszívesebben? Dinnyekörképünkből kiderül

2020. July 2.

Egyiptomban már 4000 évvel ezelőtt is ismerték és termesztették a dinnyét. A futónövény önmagában nem túl attraktív, ám a gyümölcsei annyira finomak, hogy ezt simán megbocsátjuk neki. Sok alfaja létezik eltérő ízzel és kinézettel, az viszont legtöbbjükről elmondható, hogy gyorsan nőnek, illetve viszonylag igénytelenek. A kora tavasszal elvetett magok nyár végére, ősz elejére hoznak gyümölcsöket, ehhez napfényre és meleg időre van szükségük. Ebből már az is kiderül, hogy a dinnyefélék meleg éghajlaton érzik magukat a legjobban. 

 

Görögdinnye 

Afrikából származó fajta, 1200 alfaja ismert, melyek különböző méretű gyümölcsöket teremnek 3-tól 25 kg-os súlyig. Közös tulajdonságaik között a kemény héjat, a puha húst és a sok magot említhetjük. Rendkívül magas a víztartalmuk, 90% körüli, ezért különösen frissítő snack a rekkenő hőségben egy szelet dinnye. Praktikus is, ugyanis nagy mérete miatt a hűtőből kivéve még sokáig hideg marad. A világ összes megtermelt görögdinnyéjének 70%-a Kínából származik, emellett Brazília, Törökország és Irán a legnagyobb termesztők. A növény gyorsan és egyszerűen, kevés ráfordítással termeszthető. 

 

Kantalup sárgadinnye 

Kantalup néven két dinnyét is ismerünk: az európait és az észak-amerikait. Az európai fajtát az 1700-as években nemesítették az olaszországi Cantalupo városában. Innen kapta a nevét is. Az európait tekinthetjük az „eredetinek”, héja szürkészöld, fehér csíkokkal. Az észak-amerikai fajta héja hálós mintázatú. Húsa mindkettőnek narancssárga és kimondottan édes. 

 

Gália sárgadinnye 

Izraelben nemesítették az 1970-es években a kantalup és a mézdinnye hibridjeként. Gyümölcsének formája szinte szabályos gömb, héja hálós mintázatú, és akkor tekintjük érettnek, ha a héj színe zöldről sárgásra vált. Húsa halvány lime-zöld és lédús. Mára meglehetősen elterjedtté vált, termesztik Észak- és Dél-Amerikában, valamint Európában is. 

 

Mézdinnye 

Héja sima és viaszos tapintású, sárga vagy zöld színű. Húsa halványzöld és lédús, fogyaszthatjuk frissen és szárítva. Gazdag C- és B-vitaminban, alacsony a kalóriatartalma. A magjai is finomak, nyersen, illetve pirítva egyaránt fogyaszthatóak. 

 

Mikulás dinnye 

Spanyolországban honos fajta, héja sötétzöld, csíkos, húsa halvány zöldes, fehéres. Íze leginkább a mézdinnyére emlékeztet, Spanyolország mellett Észak- és Dél-Amerikában termesztik. Leszüretelésük után a gyümölcsök kimondottan sokáig, kb. 6 hónapig elállnak. Innen kapta a nevét: mikulás vagy karácsonyi dinnye, hiszen a nyár végén beérett gyümölcsöt akár még karácsonykor is elfogyaszthatjuk. 

 

Forrás: Green and Vibrant 

Megosztom barátaimmal

Szerkesztőink kedvencei

Top 5 sárgadinnyés recept

Top 5 sárgadinnyés recept

A nyár egyik kedvenc gyümölcs levesben, salátában, jégkrémben.

Napi ajánlatunk

Top videók

Sonkás-bulguros töltött kaliforniai paprikák

Könnyű ebéd vagy vacsora a sütőből. A receptből az is kiderül, hogy miért érdemes elősütnöd a paprikát.

Almás rizsfelfújt

Őszi desszert, amely egy tartalmas leves után 2. fogásként is megállja a helyét.

Duplasajtos tepsis bucik

A hot dog kiflit akár így is felhasználhatod!