Marton Adrienn-nel, Pataky Péterrel és a hét gasztrobloggerrel mostantól még ízesebb az élet
Fotó: 123RF

Vajon mennyi zsírt kellene fogyasztanunk?

2019. May 15.

A zsírokra általában úgy szoktunk tekinteni, mint eredendően rossz dolgokra, amelyek nem csak egészségtelenek, hanem még a hízásért is felelősek. Ez azonban így nem igaz, sőt valójában pont segítségünkre lehetnek a kilók ellen vívott harcban. Kiegyensúlyozott táplálkozás ugyanis nem létezhet nélkülük: szervezetünknek – a megfelelő arányban – éppen annyira szüksége van zsírokra, mint fehérjékre és szénhidrátokra.

Érdekes módon a zsírok esetén nem a bevitt mennyiség a legfontosabb mutató, inkább arra fordítsunk nagy figyelmet, hogy válogatott zsírféleségek kerüljenek a tányérunkra. Alapszabályként elmondható, hogy amennyiben a napi elfogyasztott kalóriamennyiségünk nem túl magas, illetve egészséges az emésztőrendszerünk is, táplálékainknak akár jelentősebb hányada is állhat zsírokból, ha azok az egészséges fajtába sorolhatók.

 

Milyen típusú zsírok léteznek?

Az egyszeresen telítetlen zsírokat – ezek olajos magokban, avokádóban, növényi olajokban lelhetők fel –  és a többszörösen telítetlen zsírokat – például a dió és a lazac zsírjai – egyaránt egészségesnek tekintjük. Telített zsírt tartalmaz a kókusz és különböző állati eredetű táplálékok, ezekkel kapcsolatban viszont már megoszlanak a vélemények.

A telítetlen zsírok tehát alapvetően egészségesnek tekinthetők, igazából csak egy tényezőt kell figyelembe venni, ez pedig az egyéni tűrőképesség. Személyenként változó, hogy miként és milyen mennyiségben vagyunk képesek feldolgozni, ezért érdemes fokozatosan bevezetni az étrendünkbe. Például a vegán és mediterrán diétákat, étrendeket követők több olívaolajat és olajos magot fogyasztanak, így nagyobb arányban fogyasztanak telítetlen zsírokat. Ha mi is váltanánk, az adagokat emeljünk mindig egy kevéssel.

Mindezzel szemben a telített zsírok egyes álláspontok szerint növelhetik a rossz koleszterin szintjét a szervezetünkben, bár ezzel például a ketogén és paleolit diéta hívei biztosan vitába szállnának. Az viszont egyértelmű, hogy a transzzsírok a legrosszabb fajták egészségügyi szempontból. Ezek forrásai elsősorban a feldolgozott ételek – melegítés során hidrogén kerül a növényi zsírhoz –, de kisebb mennyiségben előfordulnak még tejtermékekben és húsokban is.

 

Miért van szükségünk zsírokra?

A jó és rossz zsírok útvesztőjében járva joggal merülhet fel bennünk a kérdés: miért kell egyáltalán a zsírokat beépíteni a táplálkozásunkba? Több okunk is van rá! Az emberek ősidők óta fogyasztják, így a szervezetünk hozzászokott, képes a hatékony feldolgozására. Jól tudja raktározni, majd könnyen és gyorsan energiává alakítani. Ezen kívül pedig az avokádóban, az olívaolajban, a halakban és bizonyos húsokban található zsírok tele vannak létfontosságú tápanyagokkal és vitaminokkal.

Összefoglalva tehát válasszuk a megfelelő fajtákat, és fogyasszuk normál kereteken belül maradva, a változatos, tápanyagokban gazdag étrendünk részeként.

 

Forrás: popsugar

Megosztom barátaimmal

Szerkesztőink kedvencei

Mi a különbség a fogyás és a zsírégetés között?

Mi a különbség a fogyás és a zsírégetés között?

Egy diéta alkalmával sajnos nem csak zsírt dolgozunk le, hanem folyadékot, sőt izmot is.
Mennyi az egészséges testzsír százalék?

Mennyi az egészséges testzsír százalék?

A mérlegen látott szám nem mutatja meg mennyire egészségesen élünk.

Napi ajánlatunk

Top videók

Sonkás-bulguros töltött kaliforniai paprikák

Könnyű ebéd vagy vacsora a sütőből. A receptből az is kiderül, hogy miért érdemes elősütnöd a paprikát.

Almás rizsfelfújt

Őszi desszert, amely egy tartalmas leves után 2. fogásként is megállja a helyét.

Duplasajtos tepsis bucik

A hot dog kiflit akár így is felhasználhatod!