Marton Adrienn-nel, Pataky Péterrel és a hét gasztrobloggerrel mostantól még ízesebb az élet
Fotó: 123RF

Utazási rosszullét? Ezek az ételek és italok segíthetnek

2019. August 7.

A nyár főszezon, ilyenkor gyakran kelünk útra repülővel, autóval, vonattal vagy hajóval. Sok ember számára viszont maga az utazás nem önfeledt szórakozás, a különböző járművek mozgása miatt felkavarodik a gyomruk, hányingert tapasztalnak. Ennek oka, hogy agyunkban a különböző ingerek stimulálják az idegrendszerünket, ez pedig a gyomorizmok helytelen működését idézi elő. A hányingert okozhatja továbbá az egyensúlyrendszerünk kisebb mértékű és átmeneti felborulása, illetve betegség vagy allergia is. Ilyenkor az evés az egyik utolsó dolog, amire gondolni szeretnénk, ám fontos valamit fogyasztani, hogy elkerüljük a kiszáradást, szédelgést, rosszullétet. Jó hír, hogy vannak olyan élelmiszerek, amelyek kifejezetten segítenek a probléma leküzdésében, cikkünkben ezeket gyűjtöttük össze. 

 

Gyömbér

A gyömbért régóta javasolják gyomorproblémák kezelésére. Olyan anyagokat tartalmaz, amelyek kapcsolatba lépnek a központi idegrendszerünkkel, ezáltal képesek enyhíteni a hányingeres tüneteket. Még a terhesség idején fellépő reggeli rosszullét ellen is hatásos. Az ajánlott mennyiség napi 0,5-1,5 gramm gyömbér elfogyasztása, válasszunk frisset vagy szárítottat. Aki ettől idegenkedik, tea, keksz, gyömbérsör és kapszula formájában is beszerezheti. 

 

Víz 

Az ivás létfontosságú akkor is, ha úgy érezzük, egy falat sem megy le a torkunkon. A víz jó választás, ám hányás, hasmenés után az elvesztett elektroliteket is pótolni kell. Így ilyenkor a szódavíz mellett sportitalokat, jeges teát, kókuszvizet és 100%-os gyümölcsleveket is ihatunk. A túl édes, koffeines, tej alapú italok viszont csak rontani fognak a helyzeten, ezeket jobb elkerülni.

 

Kekszek, perecek, pirítós

A száraz ételek ajánlhatóak, bár nem egészen egyértelmű, hogy rosszullét esetén miért fogadja be jobban a gyomrunk ezeket az ételeket. Jó tudni, hogy az erős illatú ételek felerősítik a rosszullétet.

 

Hideg ételek

A hideg ételeket szintén jobban viseljük, mert általában nincs erős illatuk. Ajánlott a fagyi, a hűtött gyümölcsök és a joghurt fogyasztása. Sokat segíthet, ha jégkockát szopogatunk, ezzel a kiszáradás ellen is védekezünk.

 

Levesek

A csirkehúsleves közismert házi orvosság szinte mindenre. Gyomorrontáskor, rosszullét esetén is jobban bírjuk a folyadékokat a szilárd ételeknél, ezért ajánlottak a híg levesek.

 

Banán

A banán tápláló, energiában gazdag gyümölcs, amelyet általában akkor is meg tudunk enni, amikor nem kívánunk semmit sem. Hasonló energiagazdag étel még az avokádó, a párolt gyümölcs, a különböző zabkásák, a burgonyapüré és a mogyoróvaj.

 

Almaszósz

Az almaszósz hasznos tipp a hányással vagy hasmenéssel küzdők számára. Jó szénhidrátforrás, és a gyomrunkat sem terheli meg túlságosan. Magas rosttartalma miatt különösen ajánlott hasmenés esetén.

 

Rizs, burgonya, tészta

A keményítőben gazdag ételek – mint a rizs, a burgonya és a tésztafélék – szintén segíthetnek rosszullét esetén. Magas kalóriatartalmúak, (majdnem) illatmentesek, illetve natúr verzióban nem is túl ízesek. A rizst ráadásul hidegen is ehetjük, ez is segíthet.

 

Forrás: healthline 

Megosztom barátaimmal

Szerkesztőink kedvencei

Gyengébb gyomrúak, figyelem! Ezt fogyasszuk utazáskor minden kétes étel után!

Gyengébb gyomrúak, figyelem! Ezt fogyasszuk utazáskor minden kétes étel után!

Annak ellenére, hogy nem túl egészséges, mégis segít

Napi ajánlatunk

Top videók

Sonkás-bulguros töltött kaliforniai paprikák

Könnyű ebéd vagy vacsora a sütőből. A receptből az is kiderül, hogy miért érdemes elősütnöd a paprikát.

Almás rizsfelfújt

Őszi desszert, amely egy tartalmas leves után 2. fogásként is megállja a helyét.

Duplasajtos tepsis bucik

A hot dog kiflit akár így is felhasználhatod!