Marton Adrienn-nel, Pataky Péterrel és a hét gasztrobloggerrel mostantól még ízesebb az élet

Új pesztó-választék érkezik a szuperételek kedvelőinek

Varázsolj különleges, olasz ízvilágú finomságokat az asztalra!
2021. April 8.

Egészséges, adalékmentes, helyi termelőtől vehetjük meg és percek alatt pompás ebédet készíthetünk belőle: mindezt elmondhatjuk sokak kedvencéről, a pesztóról, ami most prémium minőségben és többek közt szarvasgombás ízesítéssel kerülhet az asztalra.

Mi pontosan a pesztó? 

Pesztóból sokfélét lehet kapni itthon. De mit is jelent maga a fogalom? A pesztó nem más, mint növényekből készült, hagyományosan mozsárban préselt keverék, amibe különböző magvakat és sajtot is tehetnek. Helyet kaphat benne petrezselyem, rukkola, szárított paradicsom, gomba vagy épp cukkini. Csakhogy a nagyáruházak polcain elérhető termék általában teljesen más színvonalat képvisel, mint a nagy klasszikus, a „pesto genovese”.
„Még huszonévesen, egy Olaszországban töltött év során ismerkedtem meg a pesztóval” meséli Guseo Zsuzsa, aki több szálon is kötődik az országhoz, hiszen üknagypapája is olasz volt. „Akkoriban még parmezánsajtot sem igazán lehetett nálunk kapni. Nem csoda, hogy az itthoni gulyásos-fánkos kultúrából kizökkenve lenyűgözött ez az ízvilág.”

 

Friss, minőségi, kézműves

Zsuzsa igyekezett sok mindent hazahozni, és most már több mint 20 éve mindig tele van nála a hűtő a saját ültetésű bazsalikomból készült pesztóval. Erre alapul a frissen indult családi vállalkozása is, aminek ötlete még tavaly augusztusban fogalmazódott meg benne, miután eredeti szakmájában, rendezvényszervezőként megszűntek a lehetőségei a koronavírus miatt.
„A házi készítésű pesztó egészen más minőséget képvisel, mint a bolti választék: friss, kézműves, nem hőkezelt és nem pasztörizált. A boltik pesztók nem tiszta hozzávalókból készülnek. Tartalmaznak például napraforgóolajat és olcsóbb magvakat is, így tud kijönni az üzletláncokban kapható pesztó ára. Ha egymás mellé tesszük, látható a különbség: a bolti pesztó a pasztörizálástól elveszti a tápanyagok nagyját és színe haragoszöldre vált, míg a házi frissebb, élénkzöld színű, élnek benne a tápanyagok, más a textúrája és kellemesebb illata is van”   mondja Zsuzsa.


Egyszerű összetevő, prémium minőség


A klasszikus változat mellett a Pesto Guseo egy fokhagymamentes verzióval is előállt, hiszen a nyers termékben ez az íz is dominál   így viszont tárgyalásra vagy épp randira is bátran mehetünk az elfogyasztása után.
Mivel a családjában többen ételintoleranciával küzdenek, az anyuka rájuk is gondolt a tej-, tojás- és gluténmentes vegán pesztó megalkotásakor, ebbe mandula került. Negyedikként, az igazi gurmék részére egy szarvasgombás pesztó is helyet kap a palettán, ami teljesen egyedülálló termék a magyar piacon:
„Ez valójában Galgóczi Gábor, a Tanti és a Kert bisztró séfjének ötlete volt, aki részt vett a termékfejlesztésben, de a többi receptúra az enyém. A szarvasgomba remekül harmonizál a többi ízzel” mondja Zsuzsa, hozzátéve, hogy a séf a cég honlapján is jó pár receptet közzétesz hamarosan a pesztó felhasználásához.

A pesztó tökéletes választás, ha valami különlegeset, minőségit, ám mégis pofonegyszerűt szeretnénk otthon elkészíteni. Így akár kamaszfiúk, dolgozó anyukák, főzni nem szerető apukák vagy elfoglalt üzletemberek kedvence is lehet.

„Ha üres a hűtő, pesztóval akkor is 5 perc alatt teljes tápértékű ebédet készíthetünk. Csupa élő anyag van benne: a bazsalikom, a fokhagyma, a sajt, a magvak. Ehetjük pirítóshoz, tehetjük caprese salátába, de egészséges, gluténmentes barna rizsből készült tésztával a non plus ultra.”
A Pesto Guseo termékei áprilistól a delikátesz boltok polcain lesznek elérhetők – erről a honlapon kaphatunk pontos listát, de hamarosan megnyit a webshop is. 

Megosztom barátaimmal

Szerkesztőink kedvencei

19 recept az olasz konyhából

19 recept az olasz konyhából

Tészták, pizzák, húsgolyók. Itt nincs szénhidrátmentesség.

Napi ajánlatunk

Top videók

Sonkás-bulguros töltött kaliforniai paprikák

Könnyű ebéd vagy vacsora a sütőből. A receptből az is kiderül, hogy miért érdemes elősütnöd a paprikát.

Almás rizsfelfújt

Őszi desszert, amely egy tartalmas leves után 2. fogásként is megállja a helyét.

Duplasajtos tepsis bucik

A hot dog kiflit akár így is felhasználhatod!