A gasztronómia világában nőtt fel, így elmondása szerint egyértelmű volt, milyen pályát választ. Gyermekei is hasonlóan otthonosan mozognak a konyhában?

Nagyon otthonosan mozognak, a hűtőt megtalálják, és ki tudnak belőle rámolni.

A vendéglátás és a gasztronómia iránt nem érdeklődnek?

Abszolút nem, nem vonzza őket ez a terület.

Az otthoni főzés során is fontos a rendezettség és a fegyelem?

Teljesen. A hűtőben is rend legyen, minden letakarva, elrakva, ugyanúgy, mint más helyeken.

Otthon ragaszkodik a hagyományos, hazai ízekhez, vagy más országok gasztronómiáját is becsempészi?

Én nem ragaszkodom otthon semmihez, inkább a családom ragaszkodik dolgokhoz, úgyhogy őket kell kiszolgálni. Nekem azt kell csinálni, amit ők akarnak. Kissebségben vagyok.

Van valami nagy kedvenc, amelyet imádnak Öntől?

Kimondottan legeslegnagyobb kedvenc nincs, de mindenkinek vannak néha becsípődései, hogy épp mit szeretne, és akkor azt készítem.

Miért döntött amellett, hogy igent mond a Séfek séfére?

Érdekes volt, hogy bekerülhettem. Itt is volt egy szelekció, de nem számította rá, hogy kiválasztanak, nem fűztem hozzá nagy reményeket. Aztán jött a telefon és érdekes módon bekerültem. Nagy kihívásnak tartottam, hiszen más munkakörülmények között, teljesen más csapattal dolgoztam, tetszett a koncepció.

Rengeteg kritikát olvasni a műsorról. Az egyikben az áll, hogy „Wolf és Vomberg csak az érem két oldalát képviselik”, nem túl karakának. Ez így igaz?

Sok kritikát olvastunk arról is, hogy milyen bunkók vagyunk, és hogy kritizálunk. Az egyik kritikus azt mondja, gyengék vagyunk, a másik azt, hogy túl szigorúak. Hát ilyenek vagyunk.

Igen, sokszor mondják, hogy a gasztroműsorok zsűrije nagyon szigorú és kíméletlen a versenyzővel. Ön szerint helytálló ez a kritika?

Ennél igazából szigorúbbak vagyunk, de az nagyon sok embernél kiverte volna a biztosítékot, az pedig már nem lett volna jó. Viszont ha egy produktum, amit a versenyző készít, az nem jó, azt nem lehet megdicsérni. Nem az embert bántjuk, hanem azt, amit elkészített. Szigorúnak kell lenni és őszintének, máshogy nem lenne értelme.

Mikor gondolta úgy, hogy tényleg megérte igent mondani a Séfek séfére?

Nincs egy olyan konkrét pillanat, amikor azt gondoltam, hogy ebből én profitálok. Az egész, ahogy felvettük, ahogy néztük és csináltuk, nekem az érte meg. Ennyi pedig elég. Nem várom, hogy leszólítsanak, és autogramot kérjenek – bár épp nemrég történt meg. Ezt is meg kell tanulni kezelni, de engem nem ez motivál.

Egyre több gasztroblogger tűnik fel a színtéren. Mi a véleménye róluk?

Nem szeretnék megbántani senkit, valójában nem nagyon követem az ő ténykedéseiket. Régebbiek közt említhető ugye Mautner Zsófi a Chili és Vaníliával, viszont őt nem tekintem gasztrobloggernek, ő ezen túl van. Olyan életútja és tapasztalatai vannak, mely miatt nem kívülállóként van jelen. Sok rossz tapasztalatom van a gasztroblokkerekkel kapcsolatban, de nem az én dolgom, hogy őket bíráljam.

Azt állítja magáról, hogy maximalista, de nem sikerhajhász. Ez nem ellentmondásos?

Maximalista az, aki végez egy munkát, melyet az utolsó pillanatig kidolgoz, annak összes elemére figyel. A sikerhajhászás pedig pontosan nem ezt jelenti, hanem azt, hogy a sikerért, népszerűségért mit tesz meg az ember, mire képes, hogy elérje azt. Ez a kettő nem egy és ugyanaz, nem állnak ellenétben, de közük nincs egymáshoz.

Mi vezette ahhoz, hogy oktasson, főzőkurzusokat tartson?

2000-ben kezdtem tanítani, amihez megszereztem a kellő képesítést a főiskolán. Az vezetett rá, hogy úgy gondoltam, hogy ez jó dolog, szeretek tanítani, tudást átadni. A kurzusokra pedig nem csak a következő generáció jön el, hanem idősebbek is, akik lehet, hogy sok mindent tudnak, de valószínűleg máshogy.

Milyen volt együtt dolgozni a Séfek séfe másik két zsűritagjával?

Nagyon örülök, hogy velük lehettem. Andrissal már korábban találkoztam, még fiatalon versenyzett, én pedig akkor már zsűriztem, több mint tíz éve ismerjük egymást. Gáborral csak itt ismerkedtem meg. Nagyon jó velük beszélgetni, intelligensek, jó a humoruk, egyformán gondolkozunk dolgokról. Mindenkinek megvan az erőssége és a gyengesége, így kiegészítjük egymást.

A versenyzőket illetően milyen változást tapasztalt a válogató és a csapatversenyes forduló között? Volt, akinél más személyiségjegyek domináltak a csapatos feladatoknál? Akadtak-e kellemes meglepetések?

Teljesen más volt, mikor egyénileg jöttek, akkor mást mutattak, máshogy viselkedtek. A csapatban pedig ugye vad idegen emberek kerültek össze és nem volt próbálkozás, hanem egyből versenyhelyzetben kellett megfelelni. Kihívás volt, össze kellett szedni magunkat. Nekünk, zsűritagoknak is ki kellett találni, hogy tereljünk össze olyan embereket, akik azelőtt még sosem töltöttek egy percet sem együtt, és teljesen más háttértudással érkeztek.

Ön volt Széll Tamás csapatában a coach a Bocuse d’Oron. Mi egy coach feladata pontosan?

Egy ilyen helyzetben mindig a versenyző a legfontosabb, mindenkinek őt kell segíteni. A konyhán belül van Tamás és a segítője, aki vele mozog. A csapat harmadik tagja a coach, aki nem léphet be a konyhába, viszont folyamatosan beszél. Úgy kell elképzelni, mint egy rallyt: a vezető csak nyomja a gázt, a mitfahrer pedig mondja, hogy hánnyal menjen, milyen kanyar jön, azt hogy kell bevenni. A cocah a mitfahrer. Előtte van minden papír és stopperóra, és ő szól, mikor mit kell csinálni. A versenyző azzal foglalkozik, ami előtte van, a coach az, aki mindenre figyel.

Az idei verseny után Tamás azt nyilatkozta, nem valószínű, hogy még egyszer elindul a Bocuse d’Oron. Ön belevágna megint?

Nem. Én sem indulok még egyszer. Tamás már kétszer volt, én is. Ez elég volt. Én már idősebb vagyok, neki beleférne még egy, viszont ez nagyon sokat kivesz az emberből. A versenyzők kiszakadnak a környezetből, és nehéz utána visszatérni.

Séfek séfe minden hétköznap este 18:55-től a TV2-n.

Székely Éva