Bár a vegán büfé buszom még csak fél éve nyitott meg Budapesten a Food Truck Udvarban, máris „mehetnéke” támadt – elvégre a bohém vándorcigány lét és a hedonista kulinária kéz a kézben járnak, különösen ha az ember fiának guruló konyhája, azaz „food truck”-ja van. Egy hetet töltöttem a brit fővárosban, ahol anno, 2009-ben minden elkezdődött…

Ekkor döntöttem úgy: kilépek a „megélhetési tévézés” bűvköréből, külföldre költözöm, és elsősorban az írásra koncentrálok majd. A Goldsmith egyetem kultúraírás szakán koptatva a padokat, évekkel azelőtt, hogy akár egyetlen receptet is publikáltam volna, kezdő újságírói fizumat kiegészítendő bevétel reményében egy Kelet-londoni kávézónak, a Palm 2 – Natural Organic-nak sütöttem vegán muffinokat és tortákat, és a Hackney City Farmon árultam a portékáimat. Számomra is hihetetlen, hogy mennyi víz folyt le a Dunán, a Temzén, és a Jarkon folyón, mióta Londonba, majd Tel-Avivba költöztem: megjelent a Kristóf Konyhája szakácskönyv, amely máig Magyarország egyik legnagyobb kedvenc gasztro-kötete, nem csak a vegán vonalon, emellett pedig Tel-Aviv, Budapest, és London közt ingázva tartok főzőkurzusokat, kulináris kirándulásokat, céges workshopokat és pop-up vacsorákat, éttermekkel együttműködésben.

Visszaérkezni a „gyökerekhez” hihetetlenül izgalmas volt: az első küldetésem egy sábeszi főzőkurzus volt, ahol 25 felnőtt nebulóval dugtuk össze a fejünket a Westminster Zsinagóga 100 esztendős konyhájában. A „Cooking With Kristóf” kurzus óriási élményt nyújtott, és nem csak a lelkünknek, a pocakunknak is: az előétel „humusz pitrijot”, azaz sült gombával megpakolt csicseri krém volt, a főétel egy kókuszkrémes spenótmártással csőben sült „szinija” – ez az erdetileg darált hússal készült étel karfiollal és lencsével elevenedett meg vegán módra. Készítettünk aszalt áfonyás tabule salátát is, desszertként pedig malabit, izraeli tejpudingot szolgáltunk fel magunknak – rózsavízes erdei gyümölcs szósszal. A zsingagógába egy TEDX-típusú előadás erejéig is visszatértem: a Westminster Chai (héberül ’élet’) napon 25 percenként váltották egymást az előadók a zsinagóga pódiumán – az enyém „A vegán az új kóser” címet viselte, és nem csak Tel-Aviv és a veganizmus elszakíthatatlan kötelékéről, de a zsidóság spirituális gyökereinek, a kabbalának vegetarianizmusról szóló tanításait, és híres tanárait is felidéztem.

A második „happening”-et egy csodás véletlennek köszönhetem (bár nem hiszek a véletlenben, csakis a karmában). Egy vegán londoni közösségi oldalon futottam össze Ines-szel, a „vad séffel”: Ines Romanelli Brazíliában született, Párizsban tanulta ki a séf mesterséget, Tel-Avivban szeretett bele a közel-keleti ízekbe, majd Londonban kötött ki, ahol egy gasztro pub, a The Windmill In The City büszke tulajdonosa. Inesszel hamar egy húron pendültünk, és elhatároztuk: összehozunk egy vegán pop-up vacsorát, kimondottan brit „kocsma kajákra” asszociálva. Az első fogás vajbab és kukorica burger volt házi, gluténmentes zsemlén, mely szárított paradicsommal és zsályával sült. Saját készítésű vegán majonézzel öntöztem meg, és került rá friss avokádó, no meg a burger lelke: az édes-csípős sült gomba ragu. A köret sem volt smafu: ropogósra sült lila újburgonya házi ketchuppal. A főétel egy ikonikus angol fogás, a könyvemben is szereplő „pásztor pite” volt, míg a desszert az Ízes életen megosztott vegán sajttorta, melyet ezúttal sós karamell és mogyoróvaj szósszal kínáltam. Ines mellett a konyhában sürgött-forgott velem két londoni legjobb barátom, Sabina és Garry – akikkel anno, mikor magam is „Londoner” voltam nem csak az otthonunkat osztottuk meg, de a késő délutáni reggeliket és kora hajnali vacsorákat is, mikor együtt főztünk-sütöttünk, beszélgettünk-röhögcséltünk a konyhában éjszakákon át.

Nem győztem hüledezni, amikor a vacsorát megelőzően Anglia illusztris vegán ikonjaitól kaptam üzenetet: Joss Stone menedzsere jelezte, az énekesnő szeretetét és nagyrabecsülését küldi, a Pusszantlak drágám című komédiasorozat Patsy-je, Joanna Lumley asszisztensén keresztül küldött bátorító és kedves szavakat. A vacsorán részt vett a londoni vegán burgerek legnagyobb szakértője is, aki állította: ehhez hasonlóan kifinomult, ilyen harmónikusan összeállított vegán hamburgert nem evett korábban. A legszebb visszajelzés azonban a Gay Fat Vegan blog szerzőjétől érkezett: a világhírű food blogger külön bejegyzést szentelt az eseménynek, és kihagyhatatlan gasztro kalandnak nevezte a Windmills pub és a „Kristof’s Kitchen” kollaborációt.

Megható és megindító volt látni, hogy a három esemény vendégeinek bő fele magyarajkú brit, vagy Angliában élő magyar volt, ahogy az is szuper-izgalmas volt számomra, hogy sokan úgy vettek részt az izraeli ihletésű recepteket felsorakoztató kurzuson, hogy még sosem jártak Tel-Avivban, sőt, korábban zsinagógában sem. Ahogy mindig mondom: ha valaha béke lesz országok, vallások, és emberek között, az a közös kulináris kalandoknak lesz köszönhető, és együtt hozzuk majd el a receptjeink, fűszereink, konyhai trükkjeink megosztásával. London tökéletes helyszín arra, hogy az egymástól látszólag távoli világokat közelebb hozzuk egymáshoz – ebben a színes, hangos, sosem nyugvó kulináris és kulturális olvasztótégelyben különösen sokízű az élet.