Marton Adrienn-nel, Pataky Péterrel és a hét gasztrobloggerrel mostantól még ízesebb az élet

Kulináris krimi, avagy Steiner Kristóf Budapesten ámokfőzött

2017. június 11.

A “véres” Gourmet Fesztivál még semmi sem volt ahhoz képest, mikor vegán Carrie Bradshaw módjára lekéstem a saját partimat. Éjféltől reggel hatig sütök, hajnalban élő reggeli műsorban főzök, délben workshopot tartok, este meg kell írnom egy cikket, este 11-re pedig jönnek át a barátok kommunális főzőcskézésre, mert hiszen élni is kell, nem csak melózni. Helló, Steiner Kristóf vagyok, kulináris kalandfüggő, és hobbi-inszomniás.

 

Mi a Food Truck “food” nélkül?

A repülőm éppen csak megérkezett, máris késésben voltam: a Vegan Food Festre, a növényi alapú étkezés szerelmeseinek mekkájába igyekeztem. A food truckom éppen itt állomásozott, így ha rövid időre is, de én is beálltam a pultba kiszolgálni az éhes vendégeket, és ha már így alakult, néhány tucat spontán Kristóf Konyhája dedikálást is megejtettünk. Mókás pillanatokat is átéltem: éppen az érkezésemkor futottunk ki a főételekből, így bő negyed órán át, míg megfőtt a következő adag, csak azt ismételgethettem: “Viszont van gluténmentes brownie-nk!” Persze, ha már úgy is egy kis kényszerszünetet tartunk, nem hagyhattam ki a kollégák finomságait sem: fergeteges burgert faltam a Vegan Love-nál, mennyei nyers vegán sajtokat falatoztam a Say Cheez standjánál, gabonafehérjéből gyúrt, füstös szárazkolbászt tunkoltam, és még a rizs sajttal készült kemencés pizzát is megkóstoltam. Nem is tehettem volna mást: bár a fesztivál még javában zajlott a következő napokban, nekem ez volt az egyetlen alkalmam végigkóstolni a finomságokat – hiszen másnap már a Szent István parkban, Izrael 69. Születésnapja alkalmából rendezett utcabálon sütöttem-főztem.

18814777_407172919667754_7651902298015192042_o

Kétórás workshop – mint 40 nap a sivatagban

A perzselő napsütésben csak arra tudtam koncentrálni, mégis hogyan lehelek majd életet a rukkolába és bébi spenótba, ha valóban nem vonulok be az árnyékba a workshopommal. Ez volt az év első igazán forró napja, én pedig meglehetősen fapados körülmények között, két összetolt asztalon rendeztem be a kis konyhámat, hogy sokadmagammal humusz maszabehát – azaz melegen tálalt, szezámos csicseri főzeléket -, és vegán “labenés”, azaz savanyú sajtkrémes “piac” salátát rittyentsek. A tömeg egyte csak gyűlt, a nagyszínpadról bömbölt a zene, én pedig kihangosítás nélkül szavaltam: “Az étel lelke a hagyma pirításában rejlik!” Szerencsémre ekkor mellém pattant két angyal – a mai napig vallom, hogy igenis léteznek segítő tündérek -, és míg az egyikük beszerzett egy napernyőt valahonnan, a másikuk vizet hozott nekem, majd mindketten készségesen szelték a paradicsomokat, darabolták az uborkákat, én pedig éreztem: a csoda megtörténik. A – stílszerűen – beduinok sátortáboraira emlékeztető helyzet kellős közepén valahogy életem egyik legjobb hangulatú workshopján találtam magam: a közönség egyre csak duzzadt, a kóstoló után pedig egyetlen rukkola levélke, egy szem csicseriborsó, de még egy darabka kesudió sem maradt meg (mert hogy hősiesen bevallom, abból készült a krémsajt).

unnamed

A kígyóuborka koránt sem diszkrét bája

Másnap ismét nagy kaland várt rám: főzőkurzust tartottam a Salt ‘n’ Pepper főzőiskolában, ahol minden hazalátogatásomkor egy, a workshopoknál sokkal személyesebb, ugyanakkor összetettebb és informativabb tanfolyamot tartok. Ezúttal “Európai körutazás a konyhában” címmel illettem az eseményt, hiszen az előételtől a desszertig minden fogást az öreg kontinens valamely nagyvárosának kulináris kultúrája ihletett. Az előétel gluténmentes mini pizza volt balzsamos sült gombával és tofu ricottával, a főétel brit pásztorpite, míg a desszert francia csokoládéhab, kókuszkrémmel, avokádóval. Az egyetéen bökkenő az volt, hogy a Barcelonát képviselendő “insalata mixta” erősen hiányolt egy hozzávalót, nevezetesen a kígyóuborkát. Át is ugrottam a szomszédos kisboltba, ahol két felnőtt férfi olyan éktelen kacagásban tört ki, mikor elmeséltem, mit keresek, hogy végül tanácstalanul elhagytam az üzletet – egyszerre döbbentett meg, szomorított el, és szórakoztatott, hogy meglett emberek számára ez még mindig kacagtató poén lehet. Akárhogy is, a főzőiskola csodás háziasszonyai percek alatt összeszedték a salátának valót máshol, mi pedig addig is rávetettük magunkat a mennyei, száraz bikavérre, és mire elfogyasztottuk a “Párizs” fogást, már olyan vidámak voltunk az italoktól mind a huszan, hogy akár Eger városát is felírhattuk volna a “meglátogatott” városok listájára.

Nyakig a szószban

Nem mondhatom, hogy maradéktalanul kialudtam magam másnapra, mikor is (még) nagy(obb) naphoz érkezett az én kis gasztro-turném: a Menza étterem a Liszt Ferenc téren nyitása óta a törzshelyem volt – ám ide kötődik az a pillanat is, amikor elhatároztam: vegán leszek. Egy, a tányéromon fekvő liba comb, és Özge, az ölemben szuszogó kínai meztelen kutyám combja annyira hasonlított egymásra, hogy elindult bennem egy folyamat: átértékeltem, mi mindent, azaz ki mindenkit eszem meg. Azóta legfeljebb lávézni jártam a Menzába “Sziszihez”, Ispán Szilvi étteremvezetőhöz, akivel mindig nagyon egyhúron pendültünk. Az egyik ilyen egyhúron pendülés közepedte ötlöttük ki: mi lenne, ha a kétheti menüre álmodnék egy igazán “menzás” Kristóf Konyhája ételsort, a menza remek séfjével, Csizmazia Lászlóval – akinél nyitottabb, és jobb fej konyhafőnökkel még sosem dolgoztam, és persze az étterem csodás szakács és cukrász csapatával karöltve. A szavakat tettek követték, Perger Zsófi, a kedvenc grafikus tervezőm még meseszép, kézzel rajzolt zöldségmotívumokkal ékes kötényeket is tervezett az együttműködés alkamából, és mire észbe kaptunk, a menü már úton is volt a Nagy Bemutatóra: amikor is elmagyarázzuk a felszolgálóknak, mi mindent kínálhatnak majd a vendégeknek. A premierre sok barátom és persze a családom is velem tartott: virtuóz divattervező barátnémmal, Szegedi Katával és Szűcs Péter újságíró kollégámmal ettük végig elsőként e menüt – azt azonban még ők sem tudták, hogy a kesudió sajttorta mellé kínált sós karamellás mogyoróvaj mártásunk úgy besűrűsödött éjjel, hogy egy hirtelen ötlettől vezérelve forró víz került bele, amelynek köszönhetően az olaj és víz szépen kettévált egymástól, és másodpercekkel az étel bemutató előtt ott álltunk egy tócsa mocsár előtt. Ám ételt nem dobunk ki – ettől a mottótól vezérelve gyorsan átgondoltam, mi teremthet egyensúlyt a folyadék és az olaj között, és a megérzésem a kókusztej felé irányította a kezem. A szósz pillanatok alatt selymes, és tükörsima lett – a receptért pedig azóta is minden barátom és ismerősöm könyörög (pedig itt van ám, az Ízes Életen).

 

Mary Poppins beájulna

Azt már mondanom sem kell, hogy másnap újabb izgalmas feladatott vettem a hátamra: életemben először tartottam másfél órás előadást egy helyben ülve, miközben százötven érdeklődő szempár szegeződött rám. Zavaromban eszembe jutott egy régi kreatív játék, melyet még dráma tanárom, Kocsis Levente tanított nekünk a Vörösmarty gimiben: egy ember táskája mindent elmond róla. És mivel az előadás lényege és esszenciája a nyitottság és elfogadás eszméjének népszerűsítése volt, ott helyben kipakoltam a táskámat a közönség előtt, néha vicces, máskor zavarba ejtő, eseteként elgondolkodtató sztorikat regélve az egyes tárgyakról. Meglehetősen random tárgyak voltak – Mary Poppins szőnyeg táskája, melyből állólámpát és szobanövényt varázsolt elő, smafu az én kollekciómhoz képest. Még az előadás végén sem tudtam, jól szerepeltem –e, de a Nyitott Akadémia előadások fő papnője és lelke, Guttman Bea állította: első előadásnak meglepően összeszedett voltam – pedig az összeszedettség sosem volt az erényem, ezt tanúsíthatja, aki látott már főzni, azaz óriás rumlit csapni a konyhában. Aznap este egy órán át dedikáltam a könyveimet, melyeknek nagy része ott helyben talált gazdára. “Ilyen sosincs. Hogy ennyin vesznek könyvet az előadás hatására. Ez valami teljesen új.” – mondta Bea hazafelé menet a kocsiban, én pedig nagyon boldog voltam.

Horror a Gourmet Fesztiválon

Egészen addig, míg rá nem jöttem: ma éjszaka sem lesz alvás: a Gourmet Fesztivál Gasztro színpadára voltam hivatalos, ahol is – az esemény témájához, a “mangalica és eper” kombóhoz alkalmazkodva eper csatniban karamellizált vegán “pulled pork”-ot készítettünk Mautner Zsófival és Jókuti Andrással. Ám 50 emberre nem lehet másfél óra alatt megfőzni – pláne, ha valaki olyan elmeháborodott, mint én, és a szárított paradicsomos, gluténmentes mini zsemléket is maga süti. Reggel hatig szöszmötöltem Kinga barátnőm könyhájában – szerencsére ő, mint a tunki-tunki szendvicskrémek és szószok édesanyja, egyáltalán nem lepődik meg rajta, ha gigantikus üstben, a földön ülve keverem a tésztát. A fesztiválra izgatottan, de félálomban érkeztem meg, ám azonnal felébresztett, mikor megpillantottam alsó tagozatos osztályfőnökömet, Anikó nénit a nézők sorában. Úgy megörültem neki, hogy a hagyma aprírás egy óvatlan pillanatában megnyesetem az ujjbegyemet egy szuper éles séf késsel, és afféle vegán Csipkerózsikaként azonnal felismertem: vagy 100 éves álomba szenderülök a szégyentől, vagy megoldom a helyzetet.

18595630_714075698763295_3021038524894412753_o-1

Zsófi sebtiben szerzett nekem egy gumikesztyűt, András pedig mókásan megjegyezte: ne menjek többé a kés közelébe. Talán furán hangzik, de örültem a helyzetnek: nem hiszek a “pucc parádés”, “szuper professzinális” főzésben: én nem vagyok se séf, se szakács, egy kaja-imádó vegán vándor cigány vagyok, aki imád sütni-főzni ahol csak lehet, általában a recés vajkenő késsel vágja a hagymát, és folyton tele van a keze a sütőből származó égési sérülésekkel, és vágásokkal. Mert amíg nem törik össze egy edény, vagy nem vágtam meg magam, vagy nem kell improvizálni, mert hiányzik egy alapanyag, addig el sem kezdődött a főzés. A kóstoló során szem nem maradt szárazon – én pedig nagyon örültem neki, hogy az utolsó utáni pillanatban sikerült jackfruitot szereznem a My Gardentől – így nem csak megmentettünk egy mangalicát, de alaposan meg is leptük a húsimádó közönséget.

Helló, te jössz a bulidra?”

…kérdezte tőlem sms-ben Szatmári “Főzelékes” Feri, ám én erről mit sem sejtettem, hiszen napokkal ezelőtt elveszítettem a telefontöltőmet, ahogy azt tenni szoktam minden egyéb tárgyammal. És egyébként is – a fesztiválon olyan mennyei borokat kínáltak, hogy nem lehetett csak úgy hazaszaladni, és aludni, vagy új töltőt vadászni a városban. Még akkor sem, ha tudtam: ezen az éjszakán a Toldi Klubban a helyem, ahol Vegán Madonna partit tartok, és mint mindig, 6 órában fogok non-stop ugrálni a DJ pultban. Ja, és azt nem is említettem, hogy erre a partira is sütöttem-főztem, és NoGlu (gluténmentes) brownie-kat szállítottam, és azt sem tudtam, milyen napszak van – de azért koccintottam egyet Hlatky-Schlichter Hubival az épp a szülinapját ünneplő KIOSZK kisháza mellett, hiszen olyan régen tehettük ezt meg (legutóbb a Bábel vegán ételsorán ájuldozva), majd hosszas beszélgetésbe bonyolódtam egy balatoni borbirtokról három sráccal, akiknek a nevére csak azért emlékeztem másnap, mert ott helyben dobtunk egy mailt egymásnak – kiderült, a Kristinus birtok a Sziget hivatalos borászata, én pedig idén is a Magic Mirror sátorban vezetek majd talk show-kat, így nyilvánvaló, hogy Isten akarta, hogy találkozzunk.

18556451_423196674717763_7015392431025328103_o

Aztán snitt. Valamikor a délután során hazamentem, bezuhantam az ágyba, és legközelebb akkor ébredtem fel, amikor már korom sötét volt. “A MADONNA PARTY!” – kiáltottam fel hangosan, és az órámra pillantottam: több mint egy órája ott kellene lennem. Óriási mázli, hogy szokásommal ellentétben egy álmatlan éjszakán átpasszoltam az egész este betervezett dal listáját profi DJ barátnőmnek, Barbinak, ahogyan az is, hogy a VIBE partik szervezője, Feri nem döngölt a földbe, mikor meglátott. “Elaludt…” – kezdtem a szavalatot, ám félbeszakított: “Figyi, túl régóta vagyok ebben a bizniszben, hogy ne értsem meg azonnal: túlvállaltad magad, bealudtál. Most itt vagy, minden oké.” Ebben a pillanatban a DJ pultra pattantam, és pont úgy nyomtam a “Like a Virgin”-re, mintha már vagy másfél órája ott buliznék. Ja, és hogy mi lett a parti snackekkel, amik felett előző éjjel bábáskodtam? Az egyik pillanatban még a bárpulton voltak, aztán már nem. De nem bántam. Örültem, hogy kárpótolhattam a táncparkett ördögeit valamivel, ha már másfél órát vártak rám… pont, mint Madonnára szoktunk

A “tarte tatin” szindróma

Másnap megérkezett a kedvesem, Nimi, és ahogy egyszer csak ismét a kettőnk kis buborékában találtam magam, no meg aludtam egy napot, vagy kettőt, egyszeriben minden értelmet nyert. Mindig azt szoktam mondani, hogy az “elrontott” receptekből születnek a legizgalmasabb ételek, és a konyhai hiányosságokból – legyen szó egy hiányzó összetevőről, egy olvashatatlanra maszatolt receptről, vagy egy törött botmixerről – születik a kulináris kreativitás. Már a budapesti Casati hotelban izzadtunk a szaunában, egyetlen nappal az otthonról hazaindulás előtt, mikor azt mondtam Niminek: “Tarte tatin!” Furcsán pislogott rám. “A tarte tatin, a fordított almatorta receptje épp így született meg: egy kis francia konyhalány szétszórtságában fordítva sütötte meg a pitét. És uram Isten, milyen mennyei étel született belőle!” Persze amellett, hogy megértettem: a mókás akadályokkal tarkított tíz napom nem is sülhetett volna el jobban, azt is beismertem magamnak: talán túl sokat veszek a vállamra. Azt hiszem, elérkeztem arra a pontra, amikor ez az egész Steiner Kristóf történet nagyobbra nőtt, mint hogy egyedül képes legyek irányítani.

És ahogy annak lennie kell, amint felismertem mindezt, a következő napok váratlan eseményei olyan embereket, olyan találkozásokat, olyan lehetőségeket sodortak elém, hogy végre megértettem: ha ezer, tízezer, százezer, millió embert akarok megetetni, és dupla annyival elbeszélgetni, és tízszer annyival levelezni, akkor el kell fogadnom: legalább a bevásárlást, a zöldség aprítást, és a mosogatást, meg a számomra egyébként is óhébernek hangzó adminisztratív, racionális, és reális gondolkodáson alapuló feladatok egy részét átengedhetném másnak – hogy együtt még nagyobbra nőhessünk. Ám a leghálásabb mégiscsak azért vagyok, hogy van valaki mellettem, aki tolerálja a munkaholizmusomat, elfogadja, hogy folyton úton vagyok, és fel sem vonja a szemöldökét, mikor hazaérek a tel avivi kis kuckónkba egy egyhónapos, Londonon és Budapesten átívelő főzőturné után, és miután megcsókolom azonnal a konyhába megyek – mert ideje összedobni egy céklás humuszt, és egy avokádós cukkíni salátát. És akkor sem nevet ki, ha hosszasan hashtaggelem a finomságokról készült Insta fotómat a @whitecityboy-on, és miközben szöveget tanul a holnapi színházi próbájára, és épp a körmét lakkozza a ma esti Hamlet előadásra, segít kiválasztani a tökéletes filtert. És azt is pontosan tudja, mikor van a pillanat, mikor ki lell mondania: “Kapcsold ki a telefonod, csukd le a MacBookod. Semmi sem lehet olyan fontos, mint ez a pillanat.” Mert most ebédelünk. Kettesben.

 

Megosztom barátaimmal
Steiner Kristóf

Steiner Kristóf receptje

Szerkesztőink kedvencei

Egy kihagyhatatlan gasztro kaland

Egy kihagyhatatlan gasztro kaland

Pusszantlak, vegán! - Kristóf Konyhája átgördült Londonba
Steiner Kristóf afrikai palacsintája

Steiner Kristóf afrikai palacsintája

Indzsera – etióp gluténmentes lepénykenyér
Steiner Kristóf: Szábihra fel!

Steiner Kristóf: Szábihra fel!

Sült padlizsán és avokádó szendvics pikáns mangó szósszal, szezámmag krémmel

Napi ajánlatunk

Top videók

Sonkás-bulguros töltött kaliforniai paprikák

Könnyű ebéd vagy vacsora a sütőből. A receptből az is kiderül, hogy miért érdemes elősütnöd a paprikát.

Almás rizsfelfújt

Őszi desszert, amely egy tartalmas leves után 2. fogásként is megállja a helyét.

Duplasajtos tepsis bucik

A hot dog kiflit akár így is felhasználhatod!