Marton Adrienn-nel, Pataky Péterrel és a hét gasztrobloggerrel mostantól még ízesebb az élet
Fotó: 123 RF

Nem is gondolnád, mitől lesz még finomabb a kávéd

2020. May 15.

Legtöbbünk számára elengedhetetlenül szükséges a reggeli kávé ahhoz, hogy „emberi formát” öltsünk. Az viszont már nagyon is eltérő, hogy ki hogyan fogyasztja a méregerős – vagy éppen tejjel, tejszínnel dúsított – nedűt. Van, aki otthon főzi, van, aki a munkahelyén issza meg a nap elején, mások pedig útközben, a közeli kávézóba beugorva veszik meg elviteles pohárban.

Sokan szavaznak a klasszikus „csak feketén” módra, de talán még többen vannak azok, akik valamilyen további hozzávalóval turbózzák fel a kávéjukat. A legnépszerűbb persze a cukor, a barna cukor és a méz, illetve a további természetes és mesterséges édesítők. Ám a szakértők szerint van még egy tuti komponens, ez pedig nem más, mint a só.

Só? Igen! Attól, hogy elsőre nem jutna eszünkbe, még működik, viszont másképp kell használnunk, mint az édesítőket. Ne a kész kávénkba keverjük bele, hanem lefőzés előtt adjuk az őrölt kávéhoz: csészénként 1 csipetnyit keverjünk bele. Ha a só túl extrémnek tűnik, próbálkozhatunk őrölt fahéjjal, kakaóporral vagy levendula-, vanília- és kókuszkivonattal.

Nem kell tehát feltétlenül trendi kávézókba mennünk, ha egy kicsit különlegesebb kávéélményre vágyunk. A jelenleg érvényben lévő korlátozások miatt jobb is, ha otthon kísérletezünk, akár sóval, akár más ízesítővel dobjuk fel a kávénkat, garantált a különleges ízhatás.

Forrás: Reader’s Digest

Megosztom barátaimmal

Szerkesztőink kedvencei

Napi ajánlatunk

Top videók

Sonkás-bulguros töltött kaliforniai paprikák

Könnyű ebéd vagy vacsora a sütőből. A receptből az is kiderül, hogy miért érdemes elősütnöd a paprikát.

Almás rizsfelfújt

Őszi desszert, amely egy tartalmas leves után 2. fogásként is megállja a helyét.

Duplasajtos tepsis bucik

A hot dog kiflit akár így is felhasználhatod!