Marton Adrienn-nel, Pataky Péterrel és a hét gasztrobloggerrel mostantól még ízesebb az élet
Fotó: 123 RF

Ne kapcsold be a sütőt! Ezeket a desszerteket hőségben is bevállalhatod

2020. July 16.

Nehéz ügy a nyári desszertkészítés, hiszen tobzódunk a csodás gyümölcsökben, viszont szeretnénk minél kevesebb macerával és sütő mellett ácsorgással megoldani a mindennapi édes betevőt. Még jó, hogy létezik sok-sok olyan recept, amely hírből sem hallott olyan fogalmakról, mint sütési idő és hőfok. Felejtsük el most a piskótákat – a kevert meggyes pite azért jöhet nyugodtan, ha kissé lehűl az idő –, és készítsünk olyan édességeket, amelyekhez nem szükséges bekapcsolni a sütőt. 

Első körben maradjunk a gyümölcsöknél! Annyi fajta kapható ilyenkor egyszerre, hogy szinte kiáltanak egy jókora tál gyümölcssalátáért. Végre nem konzervből kell készítenünk, használjuk ki! Dobjuk fel mentával, citrom- és lime-lével vagy estére készítsünk pezsgős vagy sangriás gyümölcsbólét. A gyümölcsök pohárdesszertekbe is mehetnek. Ha főzni sem szeretnénk, rétegezzünk friss gyümölcsöket, összetördelt kekszet, mascarponés, túrós vagy tejszínes krémet desszertes poharakba. Egy kis likőr nem fogja elrontani az összhatást, de persze nem kötelező. Ha pudingos édességet kanalazgatnánk ebéd után, két lehetőségünk van: vagy bevállalunk pár perc főzést, vagy főzés nélküli desszertkrémporokat vásárolunk. Hasonlóan gyorsan, kevés tűzhely melletti ácsorgással elkészül a gyümölcsrizs is. Tejszínhabbal lazítva, sok-sok gyümölccsel összekeverve az igazi! 

Sokan azért nem mernek belevágni a házi fagylaltkészítésbe, mert nincs gépük hozzá. Valljuk be, igencsak praktikus eszköz, ám léteznek olyan jeges finomságok, amelyekhez nincs szükség rá. Ilyenek a pálcikás, jégkrémformában készített jégkrémek, valamint a parfék és parfétorták. Az érett banán alapú, tejszínes vagy görög joghurtos házi fagyiknak is bátran nekiállhatunk. Ha óránként átkeverjük villával vagy botmixerrel, szép krémesre fagynak. 

A „sütés nélküli sajttorta” összefoglaló néven ismert sütikkel sem lesz sok munkánk. Oké, egy kis margarint vagy vajat muszáj lesz megolvasztanunk, hogy aztán összekeverjük némi darált keksszel. Ez lesz a süti alja. Pipa, megúsztuk a piskótát! A krémes réteget a zselatin fogja össze, hűteni ugyan kell, de sütni nem. 

Ha ezúttal mellőznénk a zselatint, készíthetünk tiramisut is. Akár klasszikus verzióban, akár kicsit nyárra hangolva kókusz- vagy tojáslikőrrel, fehér csokival és gyümölcsökkel, például málnával. De nem is kell tiramisunak hívnunk, variálhatjuk az összetevőket – kimártott babapiskóta és krém rétegezésével nem hibázhatunk, ugye? 

Végük pedig jöjjenek a golyók és társaik! Ki ne emlékezne a jó öreg kekszszalámira? A darált keksz, olvasztott csoki, vaj és egyéb összetevők hálás alapanyagok a nagy melegben, hiszen a hűtőben dermednek készre. Hasonlóan a kekszből készült desszertgolyókhoz. Engedjük el a fantáziánkat! Mi lenne, ha ezúttal a kókuszgolyó közepébe egy-egy falat friss ananászt rejtenénk? 

Megosztom barátaimmal

Szerkesztőink kedvencei

Óriás desszertek miniatűr emberekkel

Óriás desszertek miniatűr emberekkel

Egy cukrász ötletes fotói.

Napi ajánlatunk

Top videók

Sonkás-bulguros töltött kaliforniai paprikák

Könnyű ebéd vagy vacsora a sütőből. A receptből az is kiderül, hogy miért érdemes elősütnöd a paprikát.

Almás rizsfelfújt

Őszi desszert, amely egy tartalmas leves után 2. fogásként is megállja a helyét.

Duplasajtos tepsis bucik

A hot dog kiflit akár így is felhasználhatod!