Marton Adrienn-nel, Pataky Péterrel és a hét gasztrobloggerrel mostantól még ízesebb az élet

Így fogott össze a magyar gasztroszakma a gyerekekért

2020. February 1.

Az ország legnépszerűbb éttermei csatlakoztak a Gasztronómiával a gyerekekért nevű kezdeményezéshez, vállalva azt, hogy novemberben a kínálatukban szereplő ételek egyikének bevételét a világ legnehezebb sorsú gyerekeinek megsegítésére fordítják. A nagyvonalú vendéglátóknak és a jótékony vendégeknek hála a gasztroakcióból összesen több, mint 1,5 millió forint gyűlt össze, amely teljes egészében az UNICEF Magyarország munkáját támogatja.

A Mák Bisztróban a degusztációs menüsorból választhattak a segítő szándékú vendégek, a Costesben virtuális gyerekmenüvel várták a látogatókat, az édesszájúak pedig a St. Andrea citrom tartját választva tudtak egyszersmind adakozni is a rászorulók számára. Az akció nem csak Budapesten zajlott, a kéthelyi Kristinus Gasztro Műhely például Márton-napi zenés borvacsorát tartott, illetve a Stílusos Vidéki Éttermiség számos tagja is csatlakozott a kampányhoz: a debreceni Ikon, a balatonszemesi Kistücsök, az encsi Anyukám Mondta és a soproni Erhardt Étterem vendégei egyaránt jót ehettek és jót tehettek.

St. Andrea Borbár

A Gyermekjogi Egyezmény 30. évfordulója alkalmából indított kampány az adománygyűjtésen túl fontos üzeneteket is közvetített. A Gasztronómiával a gyerekekért kezdeményezésben részt vevő éttermek az UNICEF Magyarországgal közösen hirdették, hogy a földkerekség minden gyerekének joga van a biztonsághoz, a tiszta ivóvízhez, az élelmiszerhez, az orvosi ellátáshoz, valamint az egyszeri és megismételhetetlen gyerekkorhoz. Joguk van továbbá ahhoz is, hogy információt kapjanak az életüket érintő fontos kérdésekről, elmondhassák véleményüket, a felnőtteknek pedig kötelességük figyelni rájuk, és figyelembe venni az érdekeiket.

Pannónia Gasztrohajó

MÁK

A Gasztronómiával a gyerekekért akcióban a következő éttermek vettek részt:

Almalomb (Hosszúhetény), Anyukám Mondta (Encs), Costes (Budapest), Costes Downtown (Budapest) Első Mádi Borház és Bisztró (Mád), Erhardt Étterem (Sopron), Gerbeaud (Budapest), Gundel (Budapest), Gusto13 Bistro & Delicate (Veszprém), Ikon Étterem (Debrecen), Jankovich Kúria (Rácalmás), Kistücsök Étterem (Balatonszemes), Kristinus Gasztro Műhely (Kéthely), La Maréda Étterem (Győr), Macok Bisztró és Borbár (Eger), Mandula Étterem és Borbár (Villány), MÁK (Budapest), Nomád Hotel & Glamping (Noszvaj), Pajta (Őriszentpéter), Palkonyha (Palkonya), Pannónia Gasztrohajó (Budapest), Platán Étterem (Tata), Rosinante Fogadó (Szigetmonostor), St. Andrea Borbár (Budapest), Tenkes Csárda (Csarnóta), Viator Apátsági Étterem és Borbár (Pannonhalma), Zip’s Brewhouse (Miskolc)

Az UNICEF Magyarország munkáját itt támogathatja: https://unicef.hu/segitek

Megosztom barátaimmal

Szerkesztőink kedvencei

Segítség, étterembe megyünk! …Gyerekkel!

Segítség, étterembe megyünk! …Gyerekkel!

Nyáron, amikor az ember gyakrabban hagyja el az otthoni (főző)bázist, utazik, jön-megy, nyaral, sor kerülhet étteremlátogatásra is. Gyerekkel.
Salátavészhelyzet adódott egy kisgyereknél

Salátavészhelyzet adódott egy kisgyereknél

Utáltad már annyira a zöldséget, hogy rendőrt hívtál? Egy kisgyerek kétszer is megtette.
Így választhatnak egészségesebb ételt a gyerekek

Így választhatnak egészségesebb ételt a gyerekek

Egy egyetemista találmánya az ötévesek számára

Napi ajánlatunk

Top videók

Sonkás-bulguros töltött kaliforniai paprikák

Könnyű ebéd vagy vacsora a sütőből. A receptből az is kiderül, hogy miért érdemes elősütnöd a paprikát.

Almás rizsfelfújt

Őszi desszert, amely egy tartalmas leves után 2. fogásként is megállja a helyét.

Duplasajtos tepsis bucik

A hot dog kiflit akár így is felhasználhatod!