Marton Adrienn-nel, Pataky Péterrel és a hét gasztrobloggerrel mostantól még ízesebb az élet
Fotó: kenyerlelke.hu

Idén is vár a Kenyérlelke fesztivál, a hagyományosan sütők találkozója

2020. August 18.

„Minden évben augusztus 19-én és 20-án megrendezzük a hagyományosan kenyeret készítők találkozóját Budapesten. A Kenyérlelke fesztivál legfontosabb célja, hogy a kenyér szerelmeseinek évente egyszer biztosítson egy színvonalas rendezvényt, ahol megismerhetik egymást és kicserélhetik tapasztalataikat. Törekszünk arra, hogy visszaemeljük a köztudatba az igazi kenyér fogalmát, készítésének változatait és eredeti ízeit. A találkozó és ingyenes családi nap alkalmával megrendezünk egy versenyt is. Az erőpróbán az otthonsütők és a pékségek négy kategóriában szabadon indulhatnak. A legjobbnak találtatott alkotásokat a szakmai zsűri oklevéllel jutalmazza. Mindkét versenyben kategóriánként csak egyetlen jelöltet illet meg a zsűri elismerése, aki ezt az oklevelet egy évig szabadon használtatja, egészen a következő versenyig bezárólag. Reméljük, hogy ez az esemény hozzásegíthet bennünket ahhoz, hogy megtaláljuk egymást! A kenyér a készítőjét, a készítője a boldogságát, a fogyasztója pedig az örömét” – mondták el a szervezők, Vajda József, Till Attila és Németh Áron.

A 6. Kenyérlelke fesztiválra mindkét nap ingyenes a belépés, viszont az általános vírushelyzet miatt kötelező a regisztráció. Regisztrálni a https://momkult.jegy.hu/ oldalon lehet. A szervezők a helyszínen ingyenes maszkokat biztosítanak, kézfertőtlenítőket helyeznek ki és kérik, tartsuk a biztonságos távolságot. Aki pedig nem jut el a rendezvényre, a Kenyérlelke vlogon keresztül otthonról is folyamatosan nyomon követheti az eseményeket.

A részletes program itt érhető el.

Forrás: kenyerlelke.hu

Megosztom barátaimmal

Szerkesztőink kedvencei

Kenyérreceptek augusztus 20-ra

Kenyérreceptek augusztus 20-ra

Jövő heti ünnepünkre bloggereink kenyérreceptjei közül válogattunk.

Napi ajánlatunk

Top videók

Sonkás-bulguros töltött kaliforniai paprikák

Könnyű ebéd vagy vacsora a sütőből. A receptből az is kiderül, hogy miért érdemes elősütnöd a paprikát.

Almás rizsfelfújt

Őszi desszert, amely egy tartalmas leves után 2. fogásként is megállja a helyét.

Duplasajtos tepsis bucik

A hot dog kiflit akár így is felhasználhatod!