Marton Adrienn-nel, Pataky Péterrel és a hét gasztrobloggerrel mostantól még ízesebb az élet

Harmadik éttermét nyitotta meg a Bellozzo

Az Oktogon és a Westend City Center után a Futó utca környéke sem marad igazi olasz ízek nélkül.
2018. June 15.

 A Corvin Plázában ma nyílt étterem a hazai terjeszkedés harmadik állomása, az oktogoni Bellozzo 2015 novemberében, a Westend City Centerben található egység pedig 2017 szeptemberében nyílt meg. A márka mögött nemzetközi csapat áll, hiszen a magyar munkatársaktól induló ötletet olasz séfek, amerikai gasztrotanácsadók és magyar szakemberek együtt fejlesztették ki. Az étteremláncban az ételek főzésekor nagy hangsúlyt kapnak az eredeti olasz alapanyagok és a frissesség, minden a vendégek előtt készül az étterem hatalmas látványkonyhájában. A Bellozzo életérzéshez, a vidám, olaszos hangulathoz az eredeti ízek mellé gyorsaság is párosul, hiszen az ételek útja a megrendeléstől az asztalig csak pár percet vesz igénybe.

Az új helyszín mellett a menü is megújult. Az eddig ismert ízek mellé felkerültek olyan különlegességek is az étlapra, mint a minestrone leves, a cacciatore tészta vagy kecskesajtos saláta sonka chipsszel.

Egyre többen látogatnak el a Bellozzo étermekbe, így a csoport újabb egységek nyitását tervezi a jövőben. Mind a fővárosban, mind pedig vidéki helyszíneken kívánnak terjeszkedni. 

Megosztom barátaimmal

Szerkesztőink kedvencei

Megkóstoltuk a KFC reggelijét és megírtuk, hogy milyen lesz! Holnaptól ugyanis reggelit is kínál a gyorsétterem

Megkóstoltuk a KFC reggelijét és megírtuk, hogy milyen lesz! Holnaptól ugyanis reggelit is kínál a gyorsétterem

Ráadásul a világon elsőként Magyarországon kaphatóak az új reggeli termékek

Napi ajánlatunk

Top videók

Sonkás-bulguros töltött kaliforniai paprikák

Könnyű ebéd vagy vacsora a sütőből. A receptből az is kiderül, hogy miért érdemes elősütnöd a paprikát.

Almás rizsfelfújt

Őszi desszert, amely egy tartalmas leves után 2. fogásként is megállja a helyét.

Duplasajtos tepsis bucik

A hot dog kiflit akár így is felhasználhatod!