Marton Adrienn-nel, Pataky Péterrel és a hét gasztrobloggerrel mostantól még ízesebb az élet
Fotó: Szarka Dávid

Megnyílt az első csináld magad étterem és mi ki is próbáltuk!

Budapest Makery
2017. February 13.

„Beülsz.Főzöl.Eszel.” Hangzik a Budapest Makery jelmondata, amely jól leírja, miről is szól ez a startup. Viszont ez a 3 szó rengeteg kérdést is felvet, melyre szerencsére mind választ kaptunk az étterem sajtónyilvános megnyitóján.

A Budapest Bakering kicsi kocsijaiból indult minden. A minivillamos, minitroli, minibusz és minimetró – utóbbi DJ pultként szolgált a megnyitón – másfél évvel ezelőtt kezdték el bevenni a főváros utcáit egyedi pékáruikkal (a töltött bageleket a töltelékkel együtt sütötték meg). Az emberek szerették ezt a fajta finomságot, egy kis idő múlva pedig saját receptjeiket is beajánlhatták.

Lendvai Ádám, a mini gasztrojárművek atyja nem állt meg itt és kitalálta a közösségi főzés egyedi helyszínét: a Budapest Makeryt. Megnyitóbeszédében választ adott legfontosabb kérdésünkre:

Miért jönne egy olyan étterembe az ember, ahol saját magának kell megfőznie az ételt?

 

Budapest_Makery_kredit_Szarka_David

A közösségi élményért! Elsősorban társaságokat várnak (akár kétfőseket is), hiszen egyedül otthon is tud főzni az illető. Itt kezdődik a közösségi jelleg és a szórakozás. Ahogy Ádám kiemeli: „Kevés olyan hely van, ahol találkozni lehet és tartalmasan eltölteni az időt. Ez a hely erre nagyon jó lehetőség.”

A menet a következő: 

A vendégek először az étlapról választanak – mint egy hagyományos étteremben –, majd odasétálnak az indukciós tűzhelyekkel ellátott pultokhoz, ahol kis tálkákba kimérve, teljesen előkészítve megkapják a hozzávalókat (a hús felvágva, hagyma felaprítva, zöldségek meghámozva). Sütésre is van lehetőség az étterem hátsó részében, ha a recept azt írja elő. Ezután egy tableten látják a videót, melyen felülnézetből mutatják, hogyan kell elkészíteni a választott ételt. A fönti, igazán otthonosan kialakított részen pedig salátákat, sütés-főzést nem igénylő desszerteket lehet készíteni.

„Ez nem one man show” – emeli ki Ádám, hiszen mindenki együtt dolgozik. Vagyis játszik – ahogy Ő fogalmaz – hiszen napjainkban nem sok lehetősége adódik a felnőtteknek a játékos szórakozásra.

És a legnagyobb előny: sem elmosogatni, sem takarítani nem kell magunk után!

A megnyitón készült csirkerolád tojásos-sárgarépás quinoával,valamint egy halászlé rizottó. Mindkettő szerepel majd a Makery menüjén, úgyhogy aki a megnyitóról lemaradt, később megfőzheti magának.

Az étlapon nem szerepel sok étel, viszont előny, hogy választhatunk levest, húsételt, halételt, tésztát, és desszertet. Árakat illetően nincs elrugaszkodva a valóságtól. Az étterem kialakítása otthonos, modern, kellemes légkört teremtenek a bútorok. Egy kikapcsolódós, baráti estére remek program.

BM_kredit_Szarka_David

Lendvai Ádám hiszi, hogy ezzel az újfajta koncepcióval be lehet jutni Budapest szívébe, hiszen az ember, amit magának készít, azt úgy is jobban értékeli Mi nagyon élveztük a megnyitót, biztosan vissza fogunk térni egy jó kis főzésre.

 

Székely Éva ajánlója

Fotók: Szarka Dávid

Megosztom barátaimmal

Napi ajánlatunk

Top videók

Sonkás-bulguros töltött kaliforniai paprikák

Könnyű ebéd vagy vacsora a sütőből. A receptből az is kiderül, hogy miért érdemes elősütnöd a paprikát.

Almás rizsfelfújt

Őszi desszert, amely egy tartalmas leves után 2. fogásként is megállja a helyét.

Duplasajtos tepsis bucik

A hot dog kiflit akár így is felhasználhatod!